A TFSE már pénteken hozta a kötelezőt hazai pályán, így az élről figyeli, hogy ma este mit játszik az ELTE és az Airnergy. Az alsóházban is két fontos meccs lesz, hiszen mind a Tihany, mind az Érd otthon játszik, és létszükség a győzelem.
ELTE-BEAC - AIRNERGY FC
19:30 Budapest, Sport11 Szabadidőközpont
Az egyetemisták továbbra is pont nélkül már az érmes helyekre nincs esélye, de a bajnoki címbe egy esetleges bravúrral még beleszólhatnak. A vendégek jelenleg egy ponttal vannak a listavezető TF mögött, ami azt jelenti, hogy egy sikerrel megelőznék őket. Ez azért is lenne fontos, mert az Airnergy a következő fordulóban a TF gárdáját fogadja, ahol eldőlhet az aranyérem sorsa. Ezek ismeretében a vendégcsapat győzelmi kényszerben van, de a Gabura legénységet ismerve, vélhetően elbírják ezt a terhet. Ha sikerrel veszik az akadályt, jövő héten jöhet a bajnoki “döntő”.
TFSE-TENT BUDAPEST - NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB 6-1 (2-0)
A TF visszavágott a Nagykanizsának a kanizsai vereségért. A vendégcsapat egy félidőn át tudta tartani a lépést, ekkor még csak két gól volt a hátrány, de fordulás után szinte rögtön négyre nőtt, ahonnan nem volt visszaút. Az egyetemisták ezzel tartják az első helyet és győzelemmel hangoltak a jövő heti, Airnergy elleni rangadóra, ahol eldőlhet a bajnoki cím.
TIHANYI FC - TODOR-PET BAU TEAM
19:30 Tihany, Városi Sportcsarnok
A tihanyiak legutóbb nagyon csúnya pofonba szaladtak bele Kistarcsán, ahol több mint tíz gólos vereséget szenvedtek. Most hazai pályán vélhetően nem csere nélkül fognak kiállni és mindent meg fognak tenni a győzelemért, feltéve, ha szeretnének bennmaradni. Jelenleg azonos pontszámmal állnak, mint az érdiek, de ez kevés lenne a végelszámolásnál, mivel az Asterixnek több győzelme van. A kérdés, hogy a vendégek milyen kerettel érkeznek és mennyire lesznek motiváltak a sikert illetően.
ASTERIX ÉRD - KISTARCSAI VSC
20:30 Érd, Batthyány Általános és Sportiskola
Az Asterix fontos győzelmet aratott legutóbb, amivel reális esélye maradt, hogy megőrizze másodosztályú tagságát, ráadásul a saját kezükben a sorsuk. Persze ehhez még pontokat kell gyűjtenie, például ma este. A vendégeket már kétszer is legyőzték a szezonban, legutóbb a rájátszás elején, így nem alaptalan a bizakodásuk. A Kistarcsa múlt héten kiütéses győzelmével átvette a vezetést az alsóházban, és náluk is a kérdés, hogy mennyire motiváltak, hogy ezt az első helyet megőrizzék, illetve hogy visszavágjanak az érdieknek. Szoros, izgalmas meccsre van kilátás, ami abszolút három esélyes.

















