Folytatódott a Bodon-bohózat; remekül kezdett az újonc Nyíregyháza
2021.09.23 | 09:45
Folytatódott a Bodon-bohózat; remekül kezdett az újonc Nyíregyháza

Nem mondhatnánk, hogy meglepődtünk, de ismét nem láttunk Bodon Péter FC-meccset, és ezt leginkább a Rubeola bánta, amely lassan a szeptembert is befejezi mérkőzés nélkül. Remekül kezdte a szezont a Nyírbátor és a Kincsem, a Keleti csoport eddigi meglepetéscsapata pedig a Nyíregyháza, amely most a bajnokaspiráns Maglódtól lopott el egy pontot. Két játékos is négy gólig jutott hétfőn, de csak egyikük örülhetett.

KELETI CSOPORT

Írtunk már korábban is a Bodon Péter FC helyzetéről, a nagypályán kizárt csapatairól, és most hétfőn ismét jött a jelzés a klubtól, nem tud kiállni a futsalmeccsére. Ezúttal a három pontot nem bukta el, elhalasztotta a találkozót, de a Rubeolát ez aligha vigasztalja. A csömöriek ellen az első fordulóban a Nyírség nem állt ki, most a Bodon FC, így egészen szeptember végéig kell várnia, hogy bemutatkozhasson az NB II-ben.

Ismét 3–0-s végeredmény látható a Nyírség meccsénél, de ezúttal játszott, sőt, nyert is. Ráadásul úgy, hogy csupán hét játékosa volt, a vendég Gyöngyösnek pedig kilenc, de remek védekezéssel és három góllal megszerezte a három pontot.

A Gyöngyös elleni iksszel kezdő Csenger gólparádét rendezett otthon az újonc DAFC Szeged ellen, igaz, a kapott találatoknak sem volt híján. Az első félidőben már tízszer is zörgött a háló, akkor még csak kettővel mentek a hazaiak, ám a második játékrész már simább volt, 12–6-ra győzött a Csenger, ráadásul úgy, hogy tíz (!) különböző gólszerzője volt!

Remek meccset játszott a Kincsem és a Mád, a hazaiak kétszer is elmentek hárommal, mégis hét perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás, aztán a tápiószentmártoniak otthon tudták tartani a három pontot. Két játékost érdemes kiemelni, az egyik Hajdu Bálint, a hazaiak 19 éves játékosa három találattal bizonyított, míg a Mád a Nagykanizsáról igazolt Bogyó Károllyal erősített jól, aki négy góllal debütált, de ez most nem volt elég a pontszerzéshez.

Nagyszerűen kezdte a meccset a szép számmal a Maglódhoz (Gyömrőre) utazó Nyíregyháza, hét perc alatt 2–0-ra vezetett, de a 27. percre már 5–2-re fordítottak a hazaiak. A hajrá azonban az újoncé volt, amely fel tudott állni a padlóról és egyenlített, így bravúros és értékes ponttal távozott.

A Nyírbátor az első fordulós ajándék három pont (a Bodon FC nem állt ki ellene) után ezúttal tett is a győzelemért, mégpedig nem is akárhogy, kilenc gólt szerzett a Miskolc otthonában, ezekből Gömze Antal négyet vállalt. A Nyírbátor remekül igazolt, NB I-es múlttal rendelkező játékosainak köszönhetően két fordulót követően vezeti a tabellát.

FÉRFI FUTSAL NB II, KELETI CSOPORT

Nyírség – Gyöngyös 3–0 (Kótai, Molnár, Balla)
Csenger – DAFC Szeged 12–6 (Rigó, Lengyel, Gaál 2, Zán, Pálfi, Bakó, Osváth 2, Mándi, Fejes, Osváth, Bodó, ill. Pető 3, Albert, Patai 2)
Kincsem – Mád 8–6 (Tóth 2, Vonnák, Hajdu 3, Mészáros, Vörös, ill. Irhás, Takács, Bogyó 4)
Maglód – Nyíregyháza 5–5 (Papp 2, Kis, Seregy, Lázár, ill. Gyügyei 2, Ladányi, Csáki, Fábri)
Miskolc – Nyírbátor 3–9  (Varga, Balog, Mészáros, ill. Gömze 4, Pócsi, Nyeste, Medve, Tóth, Kántor)
Bodon Péter FC – Rubeola – ELHALASZTVA

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink