Folytatódik a spanyol bajnokság
2020.06.12 | 15:41
Folytatódik a spanyol bajnokság
A világ talán legjobb bajnokságában, Spanyolországban is keresték annak a lehetőségét hogyan zárják le a 2019-2020-as szezont. Megszületett a hivatalos döntés, a pályán dől el ki lesz a bajnok. Az alapszakaszban 23 mérkőzést játszott le minden csapat, ami a meccsek több, mint 75%-a, ezért úgy határoztak, hogy az alapszakaszt lezárják és a kialakult helyezések alapján játsszák le a play-offot. Május végén nem volt ilyen tiszta a kép, hiszen akkor még Fran Serrejón, a Murcia általános igazgatója is úgy látta, hogy júniusban megvalósíthatatlan a folytatás, júliusban azonban igen, ám az a szerződések miatt okozhat kusza helyzetet. De ennek ellenére optimista volt a folytatást illetően. David Ramos, a Viña Albali Valdepeñas edzője is elmondta, hogy készek folytatni a bajnokságot, ám a szükséges felkészülési idő miatt ő is csak a júliusi újrakezdést látja megoldhatónak. A közös munkát kültéren szinte minden csapat elkezdte pár hete, a Palma játékosai kitörő örömmel kezdtek újra a munkához, 73 nap után vezényelhetett edzést Antonio Vadillo. "Nagyon örülök, hogy visszatérhettünk a két hónapos bezártság után, persze otthon is dolgoztunk, de alig vártuk, hogy újra együtt lehessünk, nagyok a vágyaink, ambiciózusak vagyunk, szembenézünk a kihívásokkal." - mondta Raúl Campos, a Palma játékosa. Van olyan futsalos is, aki nem feltétlenül örül a folytatásnak. Bebe, az Inter Movistar válogatott játékosa korábban kijelentette, hogy június 30-ig csak vonakodva, utána pedig egyáltalán nem lép pályára (kivéve, ha a felek meg tudnak egyezni), mert lejár a szerződése, a következő szezonban már a Cartagena alkalmazottja lesz. Szerinte sok ilyen helyzetben lévő játékos van, aki máshol folytatja és így akár a következő szezonját is kockára teheti a kései play-off, mert nagy a kockázata minden szempontból. A liga vezetősége úgy tűnik megtalálta a megoldást a helyzetre és még júniusban be tudják fejezni a bajnokságot. A lebonyolítás annyiban hasonlít a hagyományosra, hogy nyolc csapat vesz részt benne, de nem két vagy három győztes meccsig mennek a párharcok, hanem egy találkozó döntminden esetben, s a helyszín is ugyanaz lesz, a malagai Martín Carpena Sportcsarnok június 23-30. között. Imanol Arregui, az Osasuna Magna ezője nem fogadta kitörő örömmel a hírt, mert a felkészülésre rendkívül kevés idő jut, de hozzátette: "Ha játszanunk kell, akkor játszunk, megpróbálunk a körülményekhez alkalmazkodni, a lehető legjobban felkészíteni a csapatot a rövid idő ellenére." Vele ellentétben Andreu Plaza, a Barca edzője nem bánja, hogy már ilyen korán pályára lépnek. "A júniusi játéklehetőség talán a legkevésbé rossz. A formátum nem az, ami a legjobban tetszik, megértjük, hogy így kell lebonyolítani a rájátszást és alkalmazkodunk. Egy mérkőzésen minden nagyon kiegyensúlyozottapróságokon fog múlni ki megy tovább." Fernando, a Murcia játékosa bizakodó. "Fizikailag jó állapotban voltunk, de hiányzott a legfontosabb dolog, hogy pályára léphessünk. Alakulunk, fokozatosan formálódunk, hogy a lehető legjobb formánkat érjük el a kezdésre. A Palma mindig harcos csapat volt, már többször legyőzött minket, most is bármi történhet egy mérkőzésen. A nyolc ​​csapat közül bárki bárkit meglephet. A Palma nagyon kemény ellenfél, de ott leszünk és mindent megteszünk" A GOL, a LaLigaSportsTV és az Esport3 televíziók élőben sugározzák a mérkőzéseket. A menetrend: Negyeddöntők Június 23., kedd Movistar Inter - Jaén Paraíso Interior Barça - Levante UD FS Június 24., szerda Viña Albali Valdepeñas - CA Osasuna Magna El Pozo Murcia Costa Cálida - Palma Futsal Elődöntők június 27., szombat Movistar Inter-Jaén Paraíso Interior győztese - ElPozo Murcia Costa Cálida-Palma Futsal győztese Barça-Levante UD FS győztese - Viña Albali Valdepeñas-CA Osasuna Magna győztese Döntő Június 30., kedd
 - Brumár Brumi László -
Hírdetés

Videók

Veszprém Futsal - SG KECSKEMÉT FUTSAL (Stream 2021.11.26.18:30)
2021.11.26 | 08:22
Aramis SE - DEAC (2021.11.22, stream)
2021.11.22 | 12:18

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.11.17 | 09:58
Férfi válogatott
2021.11.16 | 11:30
2021.11.15 | 07:00
2021.11.12 | 10:45
2021.10.25 | 09:32
2021.10.23 | 16:11
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink