Folytatjuk a Dróth család blogját
2016.08.23 | 14:11
Nyári szösszenet…..
Eljött a szezon vége, Zoliék sikeresen megnyerték a bajnokságot, az Eremenko kupát, és nagyon örült, hogy kivehette belőle a maga kis részét. Természetesen és is örültem, mert akkor vagyok a legboldogabb, ha őket boldognak látom! Majd megkaptuk a jegyeinket a hazaúthoz! Sikeres landolás után hazaérkeztünk a mi kis országunkba április 16.-án. Huuu most, hogy így visszaemlékezem, még a bőröm is beleborsózik, hogy milyen jó volt hazajönni, mert valljuk be igaz a mondás, mindenhol jó, de legjobb itthon!
Alig vártuk, hogy belecsobbanjunk a nyárba, én személy szerint a vezetés vártam nagyon, hogy az itthoni kis napi rutin visszatérjen az életembe. Kint is volt, de mégis teljesen más, mint itthon. Kint nem vezettem, mert egyrészt nincs mit, (max egy lovat tudtam volna, de ahhoz nem értek :D ) kettő meg, ha lenne mit akkor sem biztos, hogy bemernék ülni a volán mögé még így 12 éves jogsival sem. Rengeteg a tele zöld lámpa, a többibe nem megyek bele…. Igaz ez is szokás kérdése, ugye az évek, meg a rutin. Nem is gondolná az ember, hogy milyen kis apróságok, és tényleg akár rutin feladatok tudnak hiányozni, mint például a vezetés, vagy akár a saját kis konyhám, ahol tudom, mi hol van, és akár még Kazahsztánból is megmondom. A konyhával vele jár a hazai koszt, naaaa az is nagyon tud hiányozni. Megmondom őszintén, ha mondanom kéne egy dolgot, hogy mi hiányzott a legjobban az a kaja lenne. Nem sokat voltunk egyelőre kint (2 hónap), ezért is nem a honvágyat mondanám. Sajna, de ezt már írtam is nagyon egy kaja finnyás leánynak sikerültem én, és ha valami nem tetszik külsőre, akkor nem biztos, hogy megkóstolom.
[gallery ids="62772,62774,62778"]
No, de ami a lényeg, hogy nagyon kellemes 3-4 hónapot töltöttünk el itthon, nagyon nagy nyaralásba nem vágtunk a fejszénket, (amúgy sem vagyunk egy nagy világjáró nyaralók) mivel épp elég kilométert tettünk meg. Balcsin voltunk, Dudika (jelenlegi ETO és válogatott kapus) szervezett egy 3 napos nyaralást a „régi csapattal” (régi és jelenlegi ETO-s fiukkal, és családjukkal) nagyon jó kis buli volt, sokan voltunk! Többet ért velük ez a három nap, mint ha elmentünk volna egy külföldi helyre! Jöttünk mentünk, intézkedtünk! Barátokkal hétvégeken grill hegyek…….. Nagyszerű volt, tényleg, és ezúton köszönjük még egyszer mindenkinek a nyarat! Voltunk a Nagy Duett élő adásán fent Pesten, huuuu valami nagyon fantasztikus volt, látni, hogy igazából, hogy is zajlik ez az egész élő adás. Drága Peti barátunk szerzett nekünk jegyet, és ezzel együtt örök élményt! Igaz így azért kicsit hosszú volt, nem úgy, mint a tévé előtt, de minden percét megérte! Időközben eljött a szülinapom, (igen, igeeen az a bűvös 30) Zoli elvitt egy kalandparkba, huuu nagyon jól éreztem magam, igen aznap kettecskén voltunk egy fél napot, és ha szégyen, ha nem, de kimondom, hogy nagyon jól esett egy kicsit ketten a lányunk nélkül bohóckodni! Túrázgattunk a Bakonyba is, jöttünk, mentünk.
[gallery ids="62795,62798,62781"]
Megjött Zoli jegye…. július 29.-én indult, és sajnos nélkülünk. Kicsit meg is ijedtünk, hogy mi nem mehetünk, de az alapozásra végül nem mehettünk ki. Igaz érthető, 70% - a csapatnak családos, vannak kisgyerekek is, és hááát, ahogy Zoli elmesélte, nem is biztos, hogy olyan nagy baj volt, hogy nem kellett éjjel felébrednie a gyerekhez, mikor hulla fáradt. Elindultunk a reptérre, kocsiba néha néma csend, érezni már a levegőben az elválás feszültségét. Nem kívánom senkinek ezeket az érzéseket, hiába tudod, hogy „csak” 3 hét, egyszerűen belehasít a fájdalom a szívedbe, a lelkedbe. Természetesen nem sikerült könnyek nélkül az elválás. De el kellett búcsúznunk egymástól……
Elkezdődött az alapozás, a kő kemény alapozás. Egy nap minimum háromszor videotelefonoztunk, szóval láttam rajta, hogy kemény meló folyik, még ha nem is voltam ott közvetlen mellette. Nagyszerű dolog ez a 21. században, hogy egy kis internet segítségével, láthatjuk egymást! Nem tudom, hogy mi lett volna velünk nélküle, biztos kibírtuk volna ezt a 3 hetet, mert nagyon sok mindent kibír az ember, de szó ami szó sokkal könnyebb volt így, hogy Vanda is napi szinten láthatta az Apukáját. Mondjuk, amikor elkezdte puszilgatni a telefonom képernyőjét, mert ott van Apa akkor kicsit belehasítottak a lelkembe az érzések, hogy vajon ez a kis csöppnyi lány felfogja, hogy mi történik, most miért ott van Apa, mikor az év 90% át együtt vagyunk, szinte éjjel-nappal….. Majd rá kell jönnöm, hogy ez a csöppnyi lány, már nem is olyan csöppnyi. Soha nem voltunk még 3 hetet távol egymástól, ez volt eddig a leghosszabb. De szerencsére, ha nehezen is, de eltelt, alig vártuk kis Tyutyukámmal, hogy augusztus 21.-e reggel legyen. (Ő a kislányunk Vanda, a névnek története van… eleinte engem hívott Zoli így mikor összejöttünk, majd ez a név valahogy feledésbe merült, majd amikor megszületett Vanda, Zoli elkezdte Tyutyuzni Vandát, és mondanom sem kell, rá ragadt. Ha nagyobb lesz biztos nagyon boldog lesz, hogy ha így hívjuk majd :D ) Felkeltünk és már indultunk is a reptérre, szerencsésen megérkezett Zoli. A határtalan boldogság és öröm érzését viszont nagyon is kívánom mindenkinek. Mint egy kis tini az első randin, vártam illetve vártunk Vandával, hogy nyíljon az ajtó, remegett kezem-lábam, szívem majd kiugrott a helyéről, mikor megpillantottam! Vanda átbújt a korláton futott az apjához, én csak kerülővel értem oda : ) A lényegen nem változtatott, hogy újra megölelhettük egymást!
Eljött a mai nap is, elindult újra, magyar válogatott összetartás valamint meccsek lesznek Olaszországban. Péntekig tart ez a kis túra nekik. Szombaton délben indul a gép újra Almatyba viszont, most nem nélkülünk!!! Mehetünk mi is egy újabb kalandra, együtt! Érdekes érzés, mert nem a hazám, mégis alig várom már, hogy menjünk! Várom az újat ismét, a félig ismeretlent! Megint, hogy egy kicsit a komfortzónámon kívülre kerüljek, bár most hosszabb idő fog következni, nem 2 hónap, mint eddig. Egy szó, mint száz, baromira várom, úgy hogy megyek is csomagolni tovább, mindenkit puszilok…… :* :D
Egy kicsi videó az alapozásról:
