Folytatja-e jó sorozatát a Kecskemét Veszprémben?
2023.11.20 | 10:34
Folytatja-e jó sorozatát a Kecskemét Veszprémben?

Sok ideje nem volt pihenni a csapatoknak, hiszen 2-3 napot követően hétfőn este újabb fordulót rendeznek a férfi élvonalban. Az élmezőny igen sűrű, hiszen a Hali mögött három együttesnek is azonos pontszáma van, amiből kettő egymás ellen játszik. A forduló egyik rangadója a Veszprém - Kecskemét összecsapás lesz. Mellette a DEAC-MVFC és a nyírségi összecsapás, a Nyíregyháza - Nyírbátor is izgalmasnak ígérkezik.

Igazi rangadót rendeznek Veszprémben, ahol a dobogó a tét. Fehér Zsolt fiai legutóbb veszítettek Berettyóújfaluban, igaz több alapemberük hiányzott, akiket nem tudtak pótolni. Ennek következményeként két riválisuk utolérte őket pontszámban. Most a kettőből az egyiket fogadják. A Kecskemét kiváló sorozatot tudhat maga mögött. Legutóbbi négy bajnokijukat megnyerték, az előző fordulóban a Nyírbátor ellen gyűjtötték be a pontokat. Hét meccs óta veretlenek és csak rosszabb gólkülönbségük miatt szorulnak le a dobogóról. Viszont ma este ezen tudnak változtatni, hiszen egy újabb győzelemmel pontszámban megelőznék mostani ellenfelüket. Ehhez persze a Veszprémnek is lesz egy-két szava. Tataiék hazai pályán még veretlenek, a veszprémi oroszlánbarlangban mindössze két csapat tudott pontot szerezni. Az ősz elején Kecskeméten Spandlerék örülhettek, így volna miért visszavágni a vendégeknek. Háromesélyes a találkozó, de a hazai pálya mindenképp a Veszprém mellett szól.

 

Mind a két csapat győzelemmel abszolválta az előző fordulót. A DEAC olyan könnyedén nyert Újpesten, amire még ők sem számítottak. Néhány másodperc után vezettek és szünetre már eldöntötték a három pontot. Ezzel a sikerrel beérték a Nyírbátort, és reális esélyük van a felsőházi rájátszásra. Főleg, ha folytatni tudják a jó sorozatukat. Ellenfelük az MVFC lesz, akik rangadót nyertek legutóbb. Hazai pályán tartották otthon a pontokat a Veszprém ellen, ráadásul kapott gól nélkül, ami még értékesebbé teszi sikerüket. Ezzel pontszámban beérték a második Veszprémet és tartják a lépést velük és a Kecskeméttel. Most két riválisuk egymás ellen játszik, így azzal a tudattal lépnek pályára, hogy amennyiben sikerül nyerni, legalább az egyikükkel szemben lépéselőnybe kerülnek. De Debrecenben nem könnyű nyerni, a Halinak is csak az utolsó másodpercekben szerzett góllal sikerült. Az egyetemisták is jó formában vannak, és a hazai pálya is mellettük szól, de Ráblék képesek elhozni a pontokat. Ősszel igen fordulatos meccset játszottak a csapatok. Háromszor is vezetett a Mezei-Vill, de döntetlen lett a vége. Ami szinte biztos, hogy ezúttal is szoros meccs lesz.

 

Kirobbanó formában van a Haladás, legutóbbi két meccsükön 20 gólig jutottak, míg egyet sem kaptak, előbb az MFA-t, majd a Pécset ütötték ki. Most a Maglódot fogadják hazai pályán és ellenük is fölényes győzelem várható. Főleg, hogy a vendégnél több alapember sem utazik el Szombathelyre. A maglódiak megszerezték új edzőjükkel első győzelmüket az előző játéknapon, legyűrték az Akadémiát. Most a bajnok ellen nem lehetnek vérmes reményeik, de valószínű nem is erre az összecsapásra koncentrálnak, hanem a pénteki Pécs ellenire. Az ősszel könnyedén nyertek Vas Ádámék idegenben is és most is hasonló várható.

 

Nyírségi rangadót rendeznek Nyírbátorban. Elek Gergő fiai az elmúlt két bajnokijukon nagy csatában maradtak alul, amivel visszacsúsztak a hatodik helyre és elfogyott hat pontos előnyük a Debrecennel szemben és veszélybe került a felsőházi tagságuk. Most egy hasonló meccs vár rájuk, hiszen egy jó erőkből álló ellenfél érkezik. A Nyíregyháza nemrég kisebb hullámvölgybe került, egymás után háromszor kaptak ki 6-3-ra, de sikerült visszatalálni a győzelmi útra, és elmúlt két bajnokijukat már behúzták, így tartják a lépést az előttük állókkal és mindössze három pontra vannak a dobogótól. Mivel két előttük álló egymással játszik, egy újabb győzelemmel még jobban felzárkózhatnának, ami nem lesz egyszerű. Dávidra piros lap miatt nem számíthat Lovas mester, ami nehezíti a dolgukat. Az ősz elején igen izgalmas meccset játszottak a felek. Egy félidőt követően 3-0-ra vezetett a Nyíregyháza, de a Bátor a második játékrészben egyenlített, és akár nyerhetett volna, de végül döntetlen lett a vége. Vélhetően fordulatban és izgalomban ezúttal sem lesz hiány a háromesélyes mérkőzésen.

 

Kisebb hullámvölgybe kerültek a lila-fehérek, és legutóbbi három meccsüket elveszítették. Három olyan együttessel találkoztak, akik ellen benne van a vereség, inkább a különbség volt szembetűnő, főleg a legutóbbi Debrecen elleni meccsen. Rögtön hátrányba kerültek az újpestiek és a folytatásban is alárendelt szerepet játszottak, pedig szinte teljes kerettel állhattak fel. Most fontos lenne javítani, mert ellenkező esetben még hátrébb csúszhatnak a tabellán. Az előttük állók kezdenek leszakadni, így inkább maguk mögé kell tekinteni. Viszont egy győzelem jót tehetne az önbizalmuknak. Erre van is esélyük a sereghajtó ellen, akit ősszel könnyedén ütöttek ki. Az MFA legutóbbi három fordulóban két riválisukkal is játszottak, és mindannyiszor kikaptak, így kezdenek leszakadni a tabellán. Ha nem akarnak utolsó helyen zárni, akkor az alsóházi csapatok ellen kellene pontot vagy pontokat szerezni, ilyen ez a mostani is. Ami nehezíti a helyzetüket, hogy házi gólkirályuk, Szabó Bence vélhetően idén már nem léphet pályára. Ennek ellenére hazai pályán lehet esélyük, de csak akkor, ha jó teljesítményt tudnak nyújtani. Ellenkező esetben az Újpest elviheti a pontokat.

 

Az Aramis elveszítette legutóbbi két bajnokiját, két élcsapat ellen egyaránt 5-4-re. Előbb a Kecskemét ellen veszítettek, míg az előző játéknapon Nyíregyházán maradtak alul. A fájóbb a Nyíregyháza elleni lehet, mert abban a mérkőzésben több volt. Most hazai pályán lehet javítani az újonc ellen. A pécsiek nemrég két meccset is megnyertek, de az elmúlt fordulókban kissé visszaestek. Az előző két bajnokijukon egy híján 20 gólt kaptak, ami elég sok, annak ellenére is, hogy közte volt a Haladás elleni idegenbeli bajnoki is. Jelentősen fel kell javulniuk, ha nem akarnak az Aramis otthonában is beleszaladni egy nagyobb vereségbe. A budaörsieknél a visszatérő Bükivel jelentősen feljavultak, főleg támadásban, ami fontos lesz ezen az estén is. Ha Bükiék elkapják a fonalat, akkor magabiztosan tarthatják otthon a három pontot.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink