Final Fourban a Szekszárd, a Budaörs és az Astra
2020.02.03 | 10:43
Final Fourban a Szekszárd, a Budaörs és az Astra A hétvégén játszották a női Magyar Kupa legjobb négy közé kerülésért a visszavágókat. Nagy meglepetés nem született, hacsak a Budaörs Final Fourba jutását nem tekintjük annak. Azért mondjuk ezt, mert az első mérkőzés eredménye, már egy kicsit előre vetítette a lehetőségét annak, hogy Korozmán Krisztián  másodosztályú csapata Final Four résztvevő lesz idén. A Szekszárdi csikócsapat kettős győzelemmel jutott be a döntőbe, és nagy erősítést jelent számukra Buchmüller Petra visszatérése. Bár a verebek azt csiripelik, hogy újra "munkába áll" Horváth Kata is. Kiss Gabriella immár 8 góljával vezeti a Magyar Kupa góllövőlistáját. A Vénusz nem tudta kétségessé tenni a Budaörs döntőbe jutását a második mérkőzésén, mert végig vezetett a vendégcsapat, csak az utolsó előtti percben zárkóztak fel egy gólra Kovács Alizék. A Hajdúböszörmény reményei a 16. percig éltek igazán, de utánna az Astra felőrölte ellenállásukat Ganczer Hajnalka és Varga Adél vezetésével. Így ünnepelték az Astrás lányok a döntőbe jutást.   Dévaványai SE – Szekszárd FC 2-8  (0-5) Gyomaendrőd, Varga Lajos Sportcsarnok Vezette: Szigeti – Petrovszki – Takács J Góllövők: Balogh Blanka 2, illetve Kiss Gabriella 4, Kágyi Árvácska 2, Buchmüller Petra, Losoncz Anna

84493442_2706406519477157_2367672392039268352_n

Miskolci Vénusz – Budaörs 3-2  (2-4) Miskolci Városi Sportcsarnok Vezette: Nagy L – Suhaj – Vígh Góllövők: Kovács Aliz, Molnár Enikő, Tirpák Zsanett, illetve Bede Anna, Balya Dorottya

83889170_2600520536849833_312807098142425088_o

Astra Bulls FC – Hajdúböszörményi TE 4-0  (1-1) Üllő Városi Sportcsarnok Vezette: Deme – Liebhardt – Dévényi Góllövők: Ganczer Hajnalka, Varga Adél, Szennai Adrienn, Mátyás Noémi 84647875_2725042897573209_5741319398606503936_n   DEAC – Tolna Mözs (3-4 az első mérkőzés eredménye) A második mérkőzést február 16-án játsszák Debrecenben. A Final Four sorsolása február 5, szerda 11:00 az MLSZ székházban lesz. A Final Four helysine és időpontja: Helyszín: Savaria Arena, Szombathely Időpont: 2020. február 22-23          
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink