Feltámadt a Csenger, egyre mélyebben a Kartal
2021.01.20 | 18:40
Feltámadt a Csenger, egyre mélyebben a Kartal

Az NB II Keleti csoportjának hátul álló csapatai nagyot küzdöttek, de mind kikaptak, viszont az újabb vereséget szenvedő Kartal immár a közelükben van. A Kistarcsa hozta a kötelezőt, a Csenger három vereség után nyert, és megszakította a Kincsem szériáját, a Berettyóújfalu II pedig ismét győzni tudott.

GYÖNGYÖS – MISKOLC 2-1 (0-1)
Gól:
Marosi, Tarnai, ill. Balog

A remek formában lévő Gyöngyös a sereghajtó ellen egyértelmű esélyes volt, a Miskolc mégis előnybe tudott kerülni a kilencedik percben Balog Balázs révén. A vendégek nagyszerűen tartották magukat, egészen a 35. percig, amikor Marosi János egyenlíteni tudott. Bár az egy ponttal sem lett volna sokkal előrébb a Miskolc, végül azt sem sikerült megtartania, az utolsó percben ugyanis Tarnai Dániel megszerezte a győztes gólt. Mindkét csapat maradt így a pozíciójában, az ötödik, illetve az utolsó helyen.

MVFC-BERETTYÓÚJFALU II – NYÍRSÉG 6-2 (3-0)
Gól:
Rézműves, Nagy D., Békési, Kártik, Nagy B., Puskás, ill. Madzin, Szilágyi

A másik kieső helyen álló csapat is jól kezdte a meccset, de nem bírta olyan sokáig, mint a Miskolc, a 13. percben Rézműves Tibor megtörte a gólcsendet. A szünetig Nagy Dániel és Békési Dániel növelte a hazaiak előnyét. A második félidő elején Kártik Zsombor is betalált, majd Madzin István szépített. Az utolsó hét percben Nagy Bence és Puskás Zalán a hazai, Szilágyi Ákos a vendégoldalról talált be, így kialakult a 6-2-es végeredmény. Itt is maradt a két csapat a helyén, a negyedik, illetve a tizedik pozícióban.

KARTAL – MAGLÓD 3-4 (1-4)
Gól
: Irhás, Jakab, Nagy, ill. Vadászi, Vékei, Hollauer, Simon

Mindkét csapat javítani akart, és a 3. percben a Kartal került előnybe Irhás Ignác révén. A Maglód jól erősített, Érsek Róbertet megszerezte a Fraditól, valamint Seregy Tamás és Vékei Nándor is ezúttal debütált. A félidő közepén három perc alatt Vadászi Edward, Vékei és Hollauer Balázs is betalált, majd a szünet előtt Simon Zsolt is gólra váltott egy büntetőt. A második játékrészben Jakab Ádám, majd Nagy Gábor szépített, de egyenlíteni nem tudott a Kartal, és most már a nyolcadik helyig csúszott vissza, míg a Maglód maradt a harmadik, és az erősítéseket követően érdemes az eddigieknél is komolyabban számolni vele.

CSENGER – KINCSEM 12-6 (3-5)
Gól
: Lengyel (3), Bodó (2), Mándi (2), Balogh (2), Rigó, Juhász (2), ill. Mészáros (2), Lovasi (2), Ficsor, Kardos

Jól kezdte a meccset a Kincsem, Mészáros Dominik és Lovasi Balázs góljával már kettővel vezetett, de Lengyel Marcell és Bodó Richárd (büntetőből) egyenlített. Aztán újabb két Kincsem-gól jött, Ficsor Richárd és Mészáros révén. A szünet előtt Mándi László szépített, de Kardos Olivér visszatette a kétgólos különbséget. A második játékrész viszont hatalmas fordulatot hozott. Balogh Péter szépítő találata után Lovasi Balázs góljával megint kettő volt közte, ám ezt követően elfogytak a rövidebb paddal rendelkező vendégek. Rigó Attila és Bodó révén egyenlítettek a hazaiak, Lengyel Marcell és Juhász Norbert két-két gólt lőtt, de duplával zárt végül Mándi László és Balogh Péter is. A Csenger végül 12-6-ra nyert, ezzel három vereséget követően gyűjtött három pontot, míg a Kincsem három siker után bukott, de maradt a második.

KISTARCSA – NYÍRBÁTOR 5-3 (2-0)
Gól
: Méhes (3), Dolhai, Barabás, ill. Gömze, Molnár, Somogyi

Ez is simább mérkőzésnek ígérkezett, de csak a 15. percben tudott előnybe kerülni a listavezető, Méhes Pál talált be, aki a szünet előtt még egyszer eredményes tudott lenni. A második félidő elején azonban remekeltek a vendégek, Gömze Antal és Molnár Richárd révén egyenlítettek. Aztán viszont gyorsan válaszolt a Kistarcsa, Dolhai Gergő és Barabás Ádám lőtt gólt. Somogyi Márk révén még visszajött egyre a vendégcsapat, de a végén Méhes meglőtte a harmadik gólját. A Kistarcsa továbbra is az első, a Nyírbátor pedig még mindig gödörben, és a kilencedik.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Budaörs Futsal - Tolna-Mözs (2021.02.28, stream)
2021.02.27 | 11:26
FTC-Fisher Klíma - Újpest RFC-220 Volt (2021.02.25, stream)
2021.02.25 | 11:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.03.03 | 15:30
Férfi válogatott
2021.03.02 | 13:57
2021.02.27 | 09:27
2021.02.26 | 11:17
2021.02.03 | 16:20
2021.02.02 | 21:07
Támogatóink

Partnereink