Feltámad-e a Haladás új mesterével?
2016.12.08 | 12:35
Feltámad-e a Haladás új mesterével? Pénteken két mérkőzést játszanak a Férfi NB I  11. fordulójából MVFC BERETTYÓÚJFALU – GÖCSEJ SK 18:30 Berettyóújfalu, Pálfi István rendezvénycsarnok Két hetes pihenő alatt nagy változások történtek a férfi NBI háza táján. Az egyik érintett a Mezei-Vill együttese. A legutóbbi, bőnyi bajnoki pontvesztést követően lemondott Turzó József vezetőedző, amelyet a vezetőség elfogadott, így hosszú évek után új szakvezető után kell nézniük. Amíg nem találják meg a számukra megfelelő szakembert, házon belül oldják meg az edzőkérdést, és Trencsényi János csapatkapitány és Moga Flavius pályaedző irányítják az együttest. Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen egy újabb botlás a dobogós helyezésükbe kerülhet a nagyon sűrű élmezőnyben. Jelenleg a negyedik helyen állnak Ráblék, de minimális különbséggel vannak lemaradva az előttük állóktól, és hogy ez a hátrány ne növekedjen, mindenképpen hozni kell a kötelezőt a Göcsej ellen. Az ellen a Göcsej ellen, akik ellen az őszi szezon elején is megszenvedtek. A Bagó-tanítványok tavalyhoz képest sokkal masszívabbak, így minden csapatnak meggyűlt velük a bajuk. Ennek ellenére csak otthon vitézkednek a zalaegerszegiek, hiszen mind a négy győzelmüket hazai környezetben aratták, és idegenben eddig nem szereztek pontot. Ha valóban szeretnének bekerülni a felsőházba az alapszakasz végén, akkor ezen változtatniuk kell, és idegenbeli bravúrokra is szükségük lesz. Kérdés, hogy mennyire zavarja meg a Berettyóújfalut a edzőváltás. Amennyiben igen, lehet esélye a Göcsejnek.   FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA – SWIETELSKY HALADÁS VSE 21:00 Népliget, Elek Gyula Aréna Most vagy soha lehet a jelszó a vendégek számára, avagy az utolsó szalmaszál. Így vélekedhetnek a Haladásnál, ahol nagy változások történtek a válogatott szünetben. A hetek óta vezetőedző nélkül lévő szombathelyiek kihasználták, hogy Turzó József szakított a Mezei-Villel, és hamar cselekedve lecsaptak rá, és magukhoz csábították. A Haladás négy pontra van a felsőházat jelentő hatodik helytől, így több botlás már nem fér bele, mi több, bravúrokra van szükségük. És az együttes jelenlegi állapotában a soron következő bajnoki is ez a kategória lehet a fővárosban. A Hali a Fradihoz látogat, akik remek formában vannak, és duzzadnak az önbizalomtól. Legutóbbi két bajnokijukat hozták, ráadásul két nagyobb skalpot begyűjtve. Az előző játéknapon az Aramist győzték le, meggyőző játékkal, amivel két helyet előre lépve már hetedikek a tabellán. A Népligetben ezt követően úgy gondolkodnak, hogy amennyiben a Hali elleni meccset is sikerülne megnyerni, minden esély meglenne a felsőházba kerülésre. A formájuk és mutatott játékuk alapján nem alaptalan a bizakodásuk. Hazai pályán négy meccsből 10 pontot szereztek, ami jó alap lehet. A két csapat a 2. fordulóban Szombathelyen találkozott, és meglepetésre Gyurcsányiék nem bírtak a zöld-fehérekkel, mi több, a végén még örülhettek a döntetlennek, hiszen vészkapusjátékkal egyenlítettek az utolsó pillanatokban. A Haladás azóta sem talált magára, idegenben mindössze az újonc Bőnyt tudták legyőzni, többi meccsüket elveszítették. Igazi hatpontos meccsre van kilátás, ahol a vesztes vélhetően az alsóházban ragad, és minimálisra csökken az esélye, hogy előrébb tud lépni.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink