Felsőházas lett a Csenger és a Gyöngyös – az MVFC II bánta
2021.03.09 | 09:26
Felsőházas lett a Csenger és a Gyöngyös – az MVFC II bánta

A Gyöngyös és a Csenger is kihasználta, hogy a saját kezében volt a sorsa, előbbi a kapus nélkül felálló Kartal otthonában nyert, utóbbi pedig az alapszakaszgyőztes Kistarcsát győzte le – így a Berettyóújfalu II az alsóházban folytatja. A Miskolc a legutolsó fordulóban tudott egyet előrébb lépni, kiütötte idegenben a Nyírséget, amely így kieső pozícióból várja a folytatást. Két mérkőzés elmaradt, de azoknak már nem nagyon volt tétjük.

Kezdjük ezért azokkal a találkozókkal, amiknek volt!

A Kartal már biztos felsőházas volt, de pontszerzés nélkül a hatodik helyig is visszacsúszhatott, a Gyöngyösnek viszont kellett idegenben a győzelem a legjobb hathoz. Egy perccel az első félidő vége előtt még kettővel mentek a (kapus nélkül felálló!) hazaiak, ám a szünet előtt még egyenlítettek, a második félidő elején pedig két góllal elmentek a vendégek. A Kartal szépített, de a Gyöngyös két újabb góljával közel került a győzelemhez, a végén aztán visszajött két találattal a hazai csapat, de végül kikapott. A Gyöngyös ezzel bebiztosította a felsőházas pozícióját, sőt, nemcsak a Berettyóújfalu II-t előzte meg, hanem a hatodik helyig visszaeső Kartalt is, és a negyedik helyen zárt!

A Gyöngyösnél is nehezebb helyzetben volt a Csenger, amelynek az első helyen záró Kistarcsát kellett otthon legyőznie. A hazaiak pedig kihasználták, hogy csak egy siker kellett nekik a felsőházhoz, és 4-1-re nyert a listavezető ellen, amely eddig 19 meccsen 138 gólt lőtt, most csak egyet. Igaz, már nem volt tétje ennek a meccsnek a vendégeknek, ám rossz hír a számukra, hogy elvesztették a góllövőlistát 52 góllal vezető Barabás Ádámot, akit kiállítottak. A Csenger így az ötödik helyen zárt, azaz elérte a felsőházat!

A két, a mezőnytől leszakadó csapat csatáját meglepetésre nagyon simán, 9-0-ra nyerte meg a Miskolc a Nyírség otthonában. A Miskolc a 4. forduló óta először nem utolsó, ráadásul akkor is csak a kevesebb kapott gólja miatt állt előrébb, de pont nélkül volt, így viszont nem kieső helyről folytatja a rájátszást, ráadásul egy nagy sikerrel a közvetlen rivális ellen a háta mögött.

A Kincsem a Mád, a Maglód a Nyírbátor ellen szerzett játék nélkül három pontot. A Kincsem a második, a Maglód a harmadik, a Mád a nyolcadik, a Nyírbátor a kilencedik helyen zárta az alapszakaszt – de ha lejátszották volna a két meccset, akkor is így végeztek volna.

FÉRFI FUTSAL NB II, KELETI CSOPORT, 22. FORDULÓ
Kartal – Gyöngyös 7-8
(Gregus 2, Barabás 3, Gerebenics 2, ill. Marosi 3, Forgács 2, Czéh 2, Sidló)
Csenger – Kistarcsa 4-1 (Gaál, Mándi 2, Méhes (öngól), ill. Barabás)
Nyírség – Miskolc 0-9 (Varga 4, Polényi, Madzin (öngól), Szabó, Timkó, Hadházi)
Kincsem – Mád 3-0 – JÁTÉK NÉLKÜL
Maglód – Nyírbátor 3-0 – JÁTÉK NÉLKÜL

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Bemutatkozik az NB I gólkirálya: Tatai József
2021.10.13 | 22:46
TFSE-BeStrong – Újpest FC-220VOLT // ÉLŐ stream 10.11 20:30
2021.10.11 | 15:27

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.10.14 | 13:48
2021.10.01 | 12:45
2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
2021.04.14 | 01:24
2021.04.13 | 07:34
Támogatóink

Partnereink