Fájó vereség a román bajnok ellen
2022.10.28 | 11:32
Fájó vereség a román bajnok ellen

Második mérkőzésére készült a Haladás a házigazda ellen, ahol úgy léphetett pályára, hogy győzelme esetén szinte biztos a továbbjutás. Nagy elánnal kezdett a Hali és hamar gólszerzési lehetőségei adódtak, de egy gyors ellentámadás végén mégis a hazaiak szereztek vezetést. Dróth Zoliék nem csüggedtek és mentek tovább, de hiába akadt több helyzetük, nem sikerült túljárni a román kapus eszén. Fölényben játszott a magyar bajnok, de csak nem akart összejönni az egyenlítés, és már úgy tűnt, egy gólos hátránnyal megy pihenőre a Szombathely. Aztán három másodperccel a vége előtt szöglettel jöhetett a Hali, amit Dróth váltott gólra egy léc alá érkező bombával, a hazai kapus a kezét sem tudta felemelni.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, újabb Haladás gól érkezett. Egy szép támadás végén Hajmási passzolt közelről a kapuba. A gól után majdnem megduplázta előnyét a magyar bajnok, de a brazil Cassemiro lövése a keresztlécen csattant. Ekkor sem az eredmény, sem a játék képe nem utalt arra, hogy itt baj lehet a hátralévő időben. Aztán a félidő közepén jött egy egyperces rövidzárlat és a házigazda románok megfordították az állást, így nehéz helyzetbe került a Haladás. Küzdöttek is az egyenlítésért, de a kapu előtt hiányzott a pontos befejezés. A hajrához érve már vészkapussal rohamozott a Hali, de ez sem hozta meg a várt eredményt, aztán bő két perccel a vége előtt igen nehéz helyzetbe kerültek. Egy véleményes szituáció után Henrique kapta meg második sárgáját, így emberhátrányba került a szombathelyi együttes. Ez végképp megnehezítette a Hali dolgát, hiszen így nem tudott vészkapussal támadni, de a megpróbáltatásoknak még nem volt vége. Nem sokkal a kiállítás után a Galati egy felesleges szabálytalanság után tízmétereshez jutott, amit könyörtelenül berúgtak, így két gólos lett a különbség, amivel el is dőlt a találkozó.

Nagy esélyt szalasztott el a Haladás, mert sokáig úgy tűnt, nem okoz gondot a román bajnok legyőzése. Ezzel a vereséggel nehéz helyzetbe kerültek és az utolsó játéknapon az ukrán bajnok ellen mindenképpen nyerni kell, ráadásul több góllal.

Galati: Tonita –Burdujel, Araujo, Cardenas, Leonardo Dos Santos,
Cserék: Cardei, Dudau, Cires, Craciun, Crisan, Ignat, Oana, Petica, Matei
Játékos-edző: Florin Ignat

Haladás: Alasztics – Hajmási, Dróth, Henrique Diniz, Cassemiro,
Cserék: Homlok, Kovács, Szalmás, Luiggi Longo, Nagy, Sipos, Vatamaniuc, Fehér, Rutai
Vezetőedző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

Gólszerzők: Cardenas 2 (2’, 32’), Craciun (32’), Dos Santos (39’) ill., Dróth Zoltán (20’), Hajmási Milán (21’)

Kiállítva: Henrique Diniz (38’)

Fotó: Haladás VSE Facebook


A csoport másik mérkőzésének végeredménye:

Uragan – SL Benfica 1-4 (1-2)

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink