Fájó döntetlen Izrael ellen
2022.09.19 | 22:12
Fájó döntetlen Izrael ellen

Nagy reményekkel várta az első VB-selejtező mérkőzését a magyar válogatott, ahol Izrael volt az ellenfél. A tavalyi meccsen megleptek minket a vendégek, így élt a visszavágási vágy. A kezdő ötösben Alasztics mellett Rábl, Dróth és Pál, illetve a fiatal Fekete kapott bizalmat.

Nagy elánnal kezdtek a mienk és próbálták beszorítani ellenfelüket. Hamar mezőnyfölénybe kerültünk, a vendégek csak pillanatokra tudták megtartani a labdát. A hatodik percben nagyon közel jártunk már a vezetés megszerzéséhez, Dróth szabadrúgása a kapufáról vágódott ki. Az izraeliek a félidő közepére kicsit kijjebb tudtak jönni a szorításból, de ennek ellenére sikerült megszerezni a vezetést. Büki egy felpasszt remekül centerezett középre, ahol Tatai érkezett, aki egy higgadt csel után passzolt az üres kapuba. Fél perccel később megduplázódhatott volna az előny, de Büki (szabályosnak tűnő) gólját érvénytelenítették a játékvezetők. Az ítélet nem törte meg a magyar csapatot és bátran rohamozott tovább. A hajrára kicsit felbátorodtak a vendégek, és egy megpattanó lövésnél kellett Alaszticsnak reflexből védenie. Az izraeli helyzetre a magyar csapat góllal válaszolt. Rábl egy remek lapos átlövéssel megduplázta az előnyt. Ellenfelünk hamar szépíthetett volna, de elpuskázták a ziccert. Már csak három perc volt az első félidőből, amikor mondhatni a semmiből szépítettek az izraeliek, egy számukra szerencsés góllal. Egy kontra végén a középre passzolt labdába a visszafutó Dávid ért bele rosszul, ami a saját kapunkba kötött ki. Újabb gól már nem esett szünetig, így egy gólos előnnyel mehettünk pihenőre.

A második játékrészt is nagy lendülettel kezdtük, Bíró került rögtön helyzetbe, majd nem sokkal utána Dróth lőhetett, de betalálni nem sikerült. Kicsit alább hagyott a lendület, de folyamatos nyomás alatt tartottuk az izraeli kaput. A vendégek kapusa csak bravúrral tudta hárítani Fekete távoli lövését. Egy perccel később ismét Fekete volt a főszereplő, akit a hatoson belül nemes egyszerűséggel felrúgtak, de a játékvezetők sípja néma maradt. Ahogy telt az idő, kissé elkényelmesedett a magyar együttes, és nem volt meg támadásban a lendület, majd jött a hidegzuhany, a 33. percben. Egy gyors ellentámadás végén Ben Aharon lépett ki egyedül, és a ziccert Alasztics lábai között a kapuba lőtte, így dönetlen volt az állás. A bekapott gól után sürgős lett a válogatottnak és beszorította ellenfelét, de kissé görcsös lett a játék, így nem sikerült megszerezni ismét a vezetést, majd a fehér mezes vendégek az utolsó percben még ránk ijesztettek, de Alasztics nagyot védett.

Fájó döntetlen lett a vége, amiért nagyon kár, hiszen egy abszolút nyerhető összecsapás volt. Hiába egy félidei jó játék, sajnos a fordulás után nem volt meg a kellő átütőerő, ami megbosszulta magát. Ezúttal is sok helyzet maradt ki, míg ellenfelünk kevés lehetőségéből kettőt kihasznált.

 

Turzó József: - Sajnos támadásban kicsit tompultunk, jobban lezárták a centerjátékunkat és többször eljöttek kontrával, így megvolt a figyelmeztető jel. Kissé demoralizáló volt, hogy ráadásul mi rúgtuk be az egyik kontrájukat a saját kapunkba. Sajnos nem sikerült ritmust váltani, hiába beszéltük meg a taktikai dolgokat, valahogy az is lassabban ment a megszokottnál. A végén hiába voltak meg a lehetőségeink, nem tudtuk már átfordítani ezt a mérkőzést a magunk javára lélektanilag, talán ez volt a fordulópont. A második félidőben kissé lassan szövögettük a támadásokat, nem vállaltuk fel az egy az egyeket, és a centerjátékunkat remekül kivették. Bosszantó, hogy kétszer jöttek a kapunkig, miközben mi próbáltunk kezdeményezni, de mint tudjuk, ez a nehezebb, elrontani a másik játékát kicsit könnyebb. Az akarattal úgy érzem nem volt baj. Nyerni szerettünk volna természetesen, így csalódottak vagyunk. Az első fordulónál vagyunk, így van lehetőség még javítani.

 

MAGYARORSZÁG – IZRAEL 2-2 (2-1)
Szombathely, 800 néző
Játékvezetők: Jan Kresta, Filip Nesnera, Radim Cep (mind három cseh)

Magyarország: Alasztics – Rábl, Dróth, Fekete, Pál
Cserék: Krajcsi – Dávid, Komáromi, Bíró, Büki, Tatai, Harnisch, Rutai, Hajmási
Szövetségi Kapitány: Turzó József

Izrael: Khrypunov – Goldstein, Halevy, Bar-El, Cohen
Cserék: Hafi – Dieudunov, Harambam, Shkolnik, Ben Aharon, Noyman, Shifman, Ibrahim,
Szövetségi kapitány: Avi Kalif

Sárga lap: Fekete (26’) illetve Ibrahim (40’)

Gólszerzők: Tatai (11’), Rábl (16’) illetve Dávid (öngól) (18’), Ben Aharon (33’)

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
Támogatóink

Partnereink