Ezúttal kevés ellenállást fejtett ki az Aramis
2017.05.02 | 14:03
Ezúttal kevés ellenállást fejtett ki az Aramis
Az ETO nagy különbségű 1-8-es győzelemmel térhetett haza az Aramis otthonából. az első félidőben rúgott fél tucat győri góllal eldőlt az összecsapás. Juanra 3, Sáhó, Drahovsky 2-2, Seidler 1 találatot jegyzett. A hazai becsületgólt Sámson szerezte.Futsal: ETO gólözön Budaörsön
A 2. félidőben nem volt akkora iram, mint az első 20 percben, de az is igaz, hogy mindkét szakvezető alaposan megforgatta a csapatát. A győrieknél a biztos előny tudatában jöhettek a fiatalok, akik nem vallottak szégyent, az újabb két győri találatra, csak egy hazai válasz született. Óvatos kezdés után magasabb fokozatba kapcsolt az ETO, ami megzavarta az Aramist. Juanra ezután egymás után háromszor volt eredményes, és a első húsz perc végéig a győri előny megduplázódott, mivel Sáhó mellett Drahovsky és Seidler is betalált az Aramis kapujába. Kapust cserélt az Aramis, illetve agresszívebben kezdtek el játszani a szünet után. Az ETO türelmesen játszott, de már tartaléklángon, amit Marcos Angulo  a fiatalok folyamatos becserélésével jól kompenzált. Drahovsky szerezte meg a hetedik győri találatot a 23. percben, második gólját szerezve, Juanra passzát perdítette Soós mellett a kapufát is érintve a hálóba (0-7). Az Aramis küzdött a becsület góljáért, amit egy szép támadásuk végén Sámson lőtt a bal hosszúba takarásból (1-7). Az Aramis jobban védekezett ugyan a szünet után, de a hajrában Sáhó duplájára nem volt ellenszerük, aki a 37. percben volt eredményes (1-8). Az ETO a vártnál könnyebben nyert az Aramis ellen. A Győr továbbra is 4 ponttal vezeti a Felsőházat, hat fordulóval a bajnokság befejezése előtt. Férfi futsal felsőház 4. forduló 2017.05.01. hétfő 18:40 Aramis SE – Rába ETO 1-8 (0-6) Budaörsi Városi Sportcsarnok Aramis: Sámson Z. – Szeghy Sz., Hegedűs F., Pál P., Boznánszky G. Csere: Boldizsár M., Büki B., I. Nyicsenko, Sivák P., Bognár B., Cseri G., Csopaki I., Soós A., Mányi D. Vezetőedző: Frank Tamás ETO: Tóth Gy. – Davide, Juanra, Drahovsky, Seidler Csere: Németh M., Gémesi Á., Vas Á., Sáhó K., Dávid R., Bognár B., Matkovics G., Tama Á. Vezetőedző: Marcos Angulo Gólszerzők: Sámson (26p), illetve Juanra (5, 7, 11p), Sáhó (15p, 37p), Seidler (16p), Drahovsky (19p, 23p), A Felsőház állása:
Hely Csapat M Gy D V R-K Pont
1. Rába ETO 4 3 1 0 27-11 17
2. MVFC-Berettyóújfalu 4 3 0 1 9-5 13
3. Dunaferr Due Renalpin FC 4 2 1 1 17-12 12
4. Aramis SE 4 2 0 2 13-18   8
5. FC Veszprém 4 1 0 3 13-22   6
6. Swietelsky-Haladás VSE 4 0 0 4 12-23   1
[gallery ids="82069,82072,82074,82077,82078,82079,82082,82085,82088,82090,82091,82093,82096,82098,82099,82102"]
 - eto-hu -  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink