Európa legjobb 16 csapata között a Berettyóújfalu
2021.01.17 | 09:54
Európa legjobb 16 csapata között a Berettyóújfalu

Kiélezett küzdelemben, de összességében teljesen megérdemelten győzött az MVFC az Omonia otthonában.

Magyar idő szerint szombat este lépett pályára a futsal Bajnokok Ligájában az MVFC Berettyóújfalu együttese azzal a céllal, hogy a ciprusi Omonia Nicosia ellen kiharcolja a legjobb tizenhat közé jutást.

A Tassos Papadopoulos Eleftheria csarnokban rendezett találkozón a sérült Alvaritóra nem számíthatott a szakvezetés. Rafinha találatával már a 4. percben vezetést szerzett a hajdúsági együttes, mely ebben a periódusban kézben tartotta a mérkőzést, hiszen Sid szabadrúgásánál, majd Rábl kapás lövésénél is komoly lehetősége volt növelni az előnyét a Berettyónak.

Ezután a hazaiak pillanatai következtek, egy szabadrúgás kombinációt követően kétszer is komoly veszélyben forgott az Újfalu kapuja, Sergio Mullor Cabrera gyorsan magához is hívta egy időkérés erejéig tanítványait. Kezdett feljönni az Omonia, a ciprusiak igyekeztek már a saját térfelén letámadni a magyarokat, Mezeinek újabb dolga akadt, de állta a sarat. Aztán kiszabadultak Ráblék, Horváth egy szép lövéssel tornáztatta meg a ciprióták halőrét. Egy rövidzárlat majdnem megbosszulta magát, Rafinhától pattant el a labda a saját hatosán belül, de üggyel-bajjal szögletre mentett, a sarokrúgásból bepasszolt labdát pedig szerencsére a zöld mezesek támadója mellé tekerte. Szünet előtt nem sokkal Sid ültette hintába ellenfelét, de lövését hárította a kapus. Az utolsó percekre igyekezett lassítani a játékot az MVFC, és meg is őrizte előnyét a szünetre.

Jól kezdte a második játékrészt a Berettyó, Nagy Imre és Diece is gólt szerezhetett volna. Aminem sikerült nekik azt Rábl gyönyörűen megoldotta: Rafinha passzából előbb átfűzte magát az emberén, aztán nagyon okosan a kapuba belsőzött (25. perc, 0–2). Az Omonia még jobban kinyílt és ezzel párhuzamosan felpörgött a találkozó, mindkét oldalon komoly lehetőségek maradt kihasználatlanul. Vészkapusra álltak át a ciprusiak, így értelemszerűen változott a játék képe, a hazaiak birtokolták többet a labdát. Sergio Mullor Cabrera minden játékmegszakításnál cserékkel tartotta frissen csapatát, hiszen a védekezés sok energiáját felemésztette játékosainak. Komoly izgalmakat tartogatott a hajrá, de szerencsére megőrizte előnyét az MVFC, és teljesen megérdemelten jutott be a legjobb 16 közé. Jogosan jártak örömtáncot a játékosok a lefújás után.

Omonia Nicosia–MVFC Berettyóújfalu 0–2 (0–1)

Ciprus, Nicosia, zárt kapuk mögött

MVFC: Mezei – Horváth, Rafinha, Szabó, Rábl.
Csere: Sándor (k), Diece, Rézműves, Nagy I., Gál, Kártik, Sid, Szatmári, Nagy D.
Edző: Sergio Mullor Cabrera

Góllövők: 0–1 Rafinha (4.), 0–2 Rábl (25.)
Sárga lap: Mantelli (5.), Skampylis (11.), Manoli (40.) illetve Nagy I. (12.), Sid (39.)

A sorsolást csütörtökön tartják, ahol megtudjuk ki lesz az MVFC ellenfele a Nyolccas döntőbe jutásért.

A többi mérkőzés eredménye:

Viten Orsha 3-5 Kairat Almaty 
Inter FS 6-2 Hovocubo
Kherson 5-1 Shkupi 1927
AEK Futsal Club 2-5 Aktobe 
Sporting CP 12-1 Futsal Gentofte
Record Bielsko-Biała 3-6 United Galati
Hohenstein-Ernstthal 0-2 Vytis
Omonia Nicosia 0-2 Berettyóújfalu
Lučenec 1-7 KPRF
Luxol St. Andrews 2-3 Dobovec

FC Salines 2-5 Ugra Yugorsk
Olmissum 4-1 Futsal Team Charleroi
ACCS Asnières Villeneuve 92 2-2 Pesaro (aet, ACCS win 8-7 büntetőkkel)
Chrudim 4-0 Differdange
Futsal Minerva 1-5 Benfica

Forrás: Haon.hu

Címkék

Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink