ETO sikerkovácsok a Rába ellen
2018.04.09 | 14:51
ETO sikerkovácsok a Rába ellen MVFC Berettyóújfalu – Debreceni Egyetemi AC 18:30 Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok A Mezei eddig kettőből kettő győzelmet könyvelhet el, igaz mind a két sikerért igencsak megszenvedett. Most papíron a legkönnyebb meccs következik, hiszen hazai környezetben fogadják a Debrecent. A vendégek jól rajtoltak a Fradi legyőzésével, de Elek Gergő fiai nem elégszenek meg ennyivel, újabb bravúrt szeretnének bemutatni. Most valószínűleg erre kevés az esélyük, mert az alapszakaszban is mind a meccsen sima vereséget szenvedtek. Amennyiben érvényesül a papírforma, a Berettyóújfalu megerősítheti vezető helyét a csoportban, és készülhet a Dunaferr elleni sorsdöntőnek is nevezhető rangadóra.   Dunaferr DUE Renalpin FC – FTC Futsal-Fisher Klíma 19:00 Dunaváros, Városi Sportcsarnok A Fradi rosszul kezdte a középszakaszt, hiszen előbb Debrecenben a DEAC-tól, majd hazai környezetben kapott ki a Mezeitől, így az utolsó helyen áll. Vélhetően szeretnének minél előbb elmozdulni onnan, amihez innentől bravúrra van szükségük.  Az első ilyen lehetőség most hétfőn este lesz, az Újváros vendégeként. A zöld-fehérek eddig még pontot sem szereztek az NBI-ben mostani riválisuk ellen, így az előjelek nem mellettük szólnak. Ami a Dunaferrt illeti, ők az első napon szabadnaposak voltak, míg legutóbb nagy csatában begyűjtötték a három pontot a Nyírgyulaj otthonában, és egy újabb kötelező győzelemmel igen kedvező helyzetbe kerülnének. Ami nehezítheti a dolgukat, hogy Horváth Norbert játéka kérdéses. Az alapszakaszban mind a két meccset az Újváros nyerte. A Népligetben minimális, egy gólos sikert könyvelhettek el, míg tavasszal hazai környezetben egy élvezetes TV-és meccsen magabiztos, öt gólos győzelem lett a vége. A Fradi a rossz sorozat megszakadásában bízik, míg a Dunaferr az eddigi FTC elleni hibátlan mérlegének megőrzésében. Switelski Haladás VSE – FC Veszprém 18:15 Szombathely, Aréna Savaria A meccs pikantériája, hogy a kispadokon először ülnek az edzők egymással szemben, úgy mint a válogatott stáb edzőpárosa. Persze a találkozóra felfüggesztik a barátságot, a munkaközösséget és mindketten le akarják győzni a másikat. Aki még nem tudná, Turzó és Madarász mesterekről van szó, akik jelenleg a futsal válogatott edzőpárosa. Egy esetleges vendéggyőzelem nagyon besűrítené az élmezőnyt a B csoportban, de a realitás nem ígér többet maximum egy pontnál Tataiék számára. Rába ETO – Bőny Szavill Consulting 18:30, Győr, Magvassy Sportcsarnok Mindkét csapat hazai pályán játszik, hiszen a Magvassyba visszatért az ETO. A találkozó egyik főpróbája is lehet az ETO számára a zaragozai Final Four előtt, annál is inkább, mert az új szerzeményt, az argentin Rolónt is láthatják már a nézők a mai mérkőzésen. Kiváncsian várjuk, hogy milyen érzésekkel lép pályára a két korábbi ETO játékos, Harnisch és Vass egykori csapata ellen. És akkor még nem említettük Lódi Tamást, akit nyugodtan nevezhetünk a Rába ETO sikertörténetének egyik, ha nem a legfontosabb sikerkovácsának. Mindenesetre a Bőnynek nincs veszíteni valója, bátran játszhatnak.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink