ETO - Haladás, első a második ellen
2016.03.29 | 16:37
ETO - Haladás, első a második ellen A futsal bajnokság Alapszakaszának első két helyezettje találkozik az utolsó fordulóban, először fog volt csapata ellen meccselni a Szombathely vezetőedzőjeként Lódi Tamás, a Rába ETO korábbi csapatkapitánya. Marcos Anguloval szerződést bontott a szombathelyi gárda vezetősége, ekkor jött a képbe Magyarország és a győri futsal talán az egyik legnagyobb ikonja Lódi, aki nem vallott szégyent új feladatkörében és sikerült csapatát a második helyen tartani a tabellán. Az ETO sikerrel vette legutóbbi mérkőzéseit, megnyerte a Magyar Kupát – még Lódi Tamással, aki a Mezei-Vill ellen kupagyőzelemmel fejezte be játékos pályafutását. Ezt követően magabiztosan nyerte két rangadóját a Dunaferr és a Berettyóújfalu ellen, ezután a sereghajtó Rubeolát is legyőzte az utolsó találkozóján. Az M4 élőben közvetíti a mérkőzést. Jordi Illa Solé (ETO): Ismét játszunk egy meccset, majd két hétig nem lesz verseny, ennyit kell várni, amíg április 18-tól kezdődik a rájátszás. Természetesen ez a csapatok számára nem megfelelő, vagy nem túl jó, de alkalmazkodni kell hozzá. A ma esti mérkőzés bonyolult lesz a számunkra, több okból is. A versenyzés ritmus hiánya, és az a tény, hogy mindkét csapat biztosította az 1. és a 2. helyét a tabellán nyílttá teszi a nyugati rangadót. A Haladás szeretne három pontot szerezni Lódi vezetésével, akinek az 1. mérkőzése következik edzőként egykori klubja ellen. Alex és Seidler felfüggesztése csak növeli a nehézségeinket, de szeretnénk ma este is győzni. Remélhetőleg képesek leszünk leküzdeni ezt, és játszani egy szép meccset. Minden szurkolót szeretnék kérni, jöjjön ki a Magvassy ma este! Lódi Tamás (Haladás): Várom már az esti mérkőzést, de szerintem tét nélküli mérkőzés lesz, de jövünk és megpróbáljuk a jó erőkből álló ETO dolgát a rangadón. Meglátjuk, hogy mire lesz elég. Próbálom alakítgatni a csapatot, a Veszprém ellen már azt láttam, amit szeretnék. A Göcsej és a Rubeola első félideje még döcögősre sikeredett, kicsit kapkodtunk a nagy akarástól. Onnantól már az edzéseken gyakoroltakat láttam, és jobban kezdtünk játszani. Veszíteni valója nincsen egyik csapatnak sem, játszunk egy tét nélküli mérkőzést és mind nálunk, mind az ETO-ban azok is várhatóan szerepet kapnak, akik kevesebbet játszottak eddig. Nem az elsősorban az eredmény lesz a fontos a mi szemszögünkből, hanem a jó játék, emellett amit gyakoroltunk azt valósítsuk meg a pályán is. A mérkőzést rangjának megfelelően két FIFA játékvezetőnk vezeti: Kovács Gábor, és Farkas Balázs forrás: eto.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink