Értékes MVFC győzelem Szombathelyen
2018.12.18 | 13:51
Értékes MVFC győzelem Szombathelyen A csütörtökön lejátszott mérkőzés "visszavágójára" került sor hétfő este Szombathelyen. Az elmúlt találkozóhoz hasonlóan most is a vendég gárda szerezte meg a vezetést, Gál István révén került előnybe a Berettyóújfalu, majd a csütörtöki koreográfiával összhangban a hazaiak egyenlítettek, Hajmási talált be.
A szünet után azonban nem állt meg a gólgyártás és változatos második félidőt láthattak a nézők. Rábl újra az MVFC-t juttatta előnyhöz, ám a Haladás a játékrész derekán Dróth és Simic góljaival megfordította az állást. Jött azonban az első meccsen is betaláló Takács Zoltán, ezúttal is egyenlített, majd az utolsó percben Javi Sanchez megszerezte a győztes gólt is a bihari csapatnak. 3aee0a32-181a-4444-826d-797141b0e20fÍgy a rangadón nagyon értékes három pontot szerzett az MVFC, s továbbra is az alapszakaszban a tabella élén áll, s ott is várhatja a januári folytatást. Óriási érdeklődés övezte az élvonalbeli futsal bajnokság 13. fordulójának legnagyobb rangadóját. A bajnoki címre esélyes csapatok összecsapása telt házat jelentett, sőt akadnak nézők, akik állva nézték meg a Berettyóújfalu idegenbeli fellépését. A Haladás futsal csapata ezúttal is számíthatott a szurkolók segítségére, akiktől zengett a Rohonci úti sportcsarnok. A mérkőzést a hazai csapat kezdték határozottabban. Nemcsak labdabirtoklás terén muzsikáltak jobban, hanem helyzetek kidolgozásában is. Néhány kósza kísérletet kellett hárítania Mezei Dávidnak, majd a semmiből megszerezte a vezetést a vendég csapat. Gál lőtt Sásdi kapujába, ezzel az első komolyabb akcióját eredményesen fejezte be a MVFC. Szerencsére a válaszra sem kellett sokat várni, hiszen két perccel később Hajmási révén már 1-1 volt az állás. A szünetig még kétszer kellett a Berettyóújfalu kapusának hárítani, de újabb gól már nem született. A fordulás után ismét a vendégek álltak jobban, miután egy tetszetős kontra végén Rábl lőtt a Hali kapujába. Ez felbőszítette a hazai játékosokat. Két perc alatt kétszer sikerült bevenni Mezei kapuját. Először a Haladás ügyeletes gólfelelőse Dróth, majd Simic mattolta a hálóőrt. Az utolsó percekre taktikát váltott a MVFC és ez bevált nekik, mert először Takács, majd Sanchez köszönt be. Ezzel pedig mindhárom bajnoki pontot elvitték Szombathelyről, egy olyan mérkőzésen, amelyet a Haladás már többször megnyert. Kútház Haladás VSE – MVFC-Berettyóújfalu 3-4 (1-1) Szombathely, Haladás Sportcsarnok Vezette: Wittner, Czene-Joó, Imrő Haladás: Sásdi – Michel Melo, Simic, Dróth, Vas Csere: Matyi, Gyimesi, Hajmási, Horváth P., Sipos, Leo Mendes, Mód, Németh Z., Péter. Vezetőedző: Sziffer András. MVFC: Mezei: Javi Sanches, Rábl, Amilcar, Takács Csere: László, Nagy I, Nagy D, Daróczi, Szabó P, Trencsényi, Edző: Sergio Cabrera Gólszerző: Hajmási 14.perc, Dróth 28.perc, Simic 30.perc illetve Gál 12.perc, Rábl 24.perc, Takács 35.perc, Sanchez 40.perc Sziffer_AndrasSziffer András: - A helyzeteit jobban kihasználó csapat nyert, egy változatos, fordulatokban bővelkedő igazi futsal rangadón. A vereség ellenére büszke vagyok a csapatomra mert megmutattuk, hogy játékban is felvesszük a versenyt a Berettyóval. Kétszer is sikerült hátrányból felállnunk, sőt fordítanunk is, helyzeteink is voltak bőven, de a végén kontrából büntetett a Mezei. A mérkőzés legvégén még egyenlíthettünk volna, de a hosszún érkező játékosunk előtt elgurult a labda. A mérkőzés összképe alapján csalódott vagyok mert nem érdemeltünk vereséget! Gratulálok a Berettyónak a győzelemhez.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink