Értékes Astra győzelem Gyulán
2019.10.01 | 12:01
Értékes Astra győzelem Gyulán Az Astra Kiskunfélegyháza BULLS látogatott a még veretlen Gyulai Amazonok együtteséhez. Az átalakult fővárosi alakulat semmit sem bízott a véletlenre, már a mérkőzés elejétől magához ragadta a kezdeményezést és a kapuja elég szorította a vendéglátó együttest. Ugyan mindkét oldalt bőven akadtak hiányzók, kemény és látványos játékkal rukkoltak elő a csapatok az első perctől kezdve. A szép számú kilátogató nézősereg hamar örülhetett a hazai gólnak, akik a 8. percben Fülöp Diána révén megszerezték a vezetést. Nem örülhettek sokáig a gyulaiak, Urbán Anett értékesítette helyzetét egy perccel később, majd a 10. és 12. percben máris két gól állt a csapatok között, először Csizi Fanni, majd Ganczer Hajnalka volt eredményes. A félidő vége előtt kontrákkal tudták veszélyeztetni a vendégek kapuját a fürdővárosiak, de az eredmény ebben a játékrészben nem változott már. IMG_0107 A második félidőben Molnárné Irénke lányai nagy akarattal küzdöttek, hajtottak, többször is ziccert hibáztak, de egyszerűen nem találtak fogást a vendég csapaton. A szervezetten játszó Astra tartotta az eredményt, nekik is volt még helyzetük a második félidőben, de gól már nem született egyik oldalon sem. Az Amazonok oldalán több sérülés is nehezítette a találkozót, nem tett jót, hogy a második félidő elején újabb játékosukat veszítették el. Ettől függetlenül a fiatal gyulai csapat nagyot küzdött, a válogatott játékosokkal teletűzdelt Dombó János által irányított csapat megérdemelten vitte el a 3 pontot. Gyulai Amazonok – Astra Kiskunfélegyháza BULLS FC 1-3 (1-3) Gyula, Városi Sportcsarnok Gyulai Amazonok: Palócz M., Fülöp D., Kurai N., Molnár Á., Balogh N. Csere: Bartha B., Lehóczki N., Mázik F., Palócz H., Sovány L. Astra: Hargas A., Varga A., Ganczer H., Beke A., Urbán A. Csere: Csizi F., Mogyorósi Zs., Szennai A., Mátyás N. Gólszerzők: Fülöp Diána illetve Ganczer Hajnalka, Urbán Anett, Csizi Fanni Leány U17 bajnokság: Gyulai Amazonok - Astra Bulls 4-2 (2-1) Molnár ZoltánnéMolnár Zoltánné, Gyulai Amazonok: Sajnos nem érkeztünk túl jó előjelekkel a mérkőzésre, több sebből is vérzünk az utóbbi időszakban. Ettől függetlenül nem álltunk hozzá feltartott kézzel, de rengeteg fiatal kapott lehetőséget ezen a találkozón. A rutintalanság ütközött ki a két csapat között, ám nem vallottunk szégyent. Bízom benne, hogy a sérült játékosaink folyamatosan felépülnek, és nagyobb elánnal tudjuk folytatni a bajnokságot. Dombó János B Dombó János, Astra: - Nagyon értékes győzelmet arattunk Gyulán, úgy gondolom, nagyon sok csapatnak fogja megnehezíteni a dolgát a jól felkészített gyulai csapat.        
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink