Értékes Aramis győzelem a Veszprém ellen!
2021.10.05 | 09:16
Értékes Aramis győzelem a Veszprém ellen!

Az előzetes hírek szerint több sérültje volt a vendégeknek, de kezdéskor úgy tűnt, minden rendben van, és a megszokott összeállításban tudnak játszani. Magukhoz is ragadták a kezdeményezést Fehér Zsolt fiai és egy szöglet figura után hamar megszerezték a vezetést Boromisza révén. A válasz nem késett sokáig. Keresztury használta ki egy szabadrúgásnál, hogy rosszul állt fel a sorfal és a rövid sarokba bombázott. A vendégek gondjainak ezzel még nem volt vége. Rutai hamar kidőlt és nem tudta folytatni a játékot, így igazi center nélkül maradtak. Ezután nehezen tudták megtartani a labdát, így az Aramis kezdte átvenni az irányítást, és a félidő közepén két távoli lövéssel, két gólos előnyre tettek szert. Előbb Moga lőtte ki a hossz alsó sarkot, majd Keresztury lőtt távolról nagy gólt a bal felsőbe, igaz mind a kettő védhetőnek tűnt. Fehér mester kapuscserére is szánta el magát rögtön. A folytatásban a Veszprém hajtott a szépítésért, ami össze is jött Bencsik révén, ellenfelük ugyan azt a szöglet figurák megette még egyszer, így szünetre egy gólos hazai különbséggel mehettek a csapatok.

A fordulás után a vendéglátók rögtön vészkapus játékkal kezdtek, próbálták kicsalni ellenfelüket, de Tataiék jól reagáltak, így gól nem született. Az újabb találatra hét percet kellett várni a második játékrészben. Az Aramis jutott szabadrúgáshoz közelről, amit Bognár váltott gólra. Néhány perccel később Bognár egy átlövés után újra betalált, amivel eldőlni látszott a találkozó. A Veszprém ugyan levitte kapusát, de nem tudtak közelebb zárkózni. A hazaiak szintén levitték a kapust, és remekül tartották a labdát, majd a hajrában beállították a végeredményt, Keresztury szerezte meg harmadik gólját.

A vendégcsapat elfáradt a második félidőre, amit a jól játszó Aramis remekül kihasznált és feljöttek egy pontra mostani riválisukra. A Veszprém sokáig nem csüggedhet, pénteken már egy újabb nehéz feladat vár rájuk, a Debrecent fogadják. Az Aramis Nyírgyulajhoz látogat.

ARAMIS SE – VESZPRÉM FUTSAL 6-2 (3-2)
Budaörs, 250 néző
Játékvezetők: Szilágyi, Takács, Strehó

Aramis: Soós – Vattamány, Büki, Bognár, Horváth
Cserék: Nyerges – Németh, Klushyn, Papp, Hosszú, Moga, Keresztury, Lévai, Sámson
Vezetőedző: Moga Loránt

Veszprém: Klcsó – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Cserék: Spandler – Fridrich, Dorogi, Serginho, Bencsik, Kovács, Kiss
Vezetőedző: Fehér Zsolt

Sárga lap: Dorogi, Tatai

Gólszerzők: Keresztury (3), Bognár (2), Moga illetve Boromisza, Bencsik

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink