Ennyi volt benne
2017.06.13 | 22:04
Ennyi volt benne
Az NB I negyedik helyén záró 1. Futsal Club Veszprém edzője, Madarász János blogjában összegezte a nemrég befejeződött idényt, s írt a keretben várható változásokról is.
Vége lett az idénynek. Összességében nem volt ez annyira rossz, bár talán lehetett volna egy picit jobb is. Itt inkább az alapszakaszra gondolok. Ott lehetett volna több győzelmünk, de a vége nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ezért hát ott van némi hiányérzetem. A felsőházi rájátszásban viszont azt hiszem, nem volt több. Akik előttünk végeztek, jobb csapatot alkottak nálunk, ezért elégedett vagyok a negyedik hellyel. Remélem, akik követik a mérkőzéseinket, ők is hasonlóan gondolják. Amit sajnálok, az a kupa, hiszen hazai környezetben játszhattunk volna, de ott elvéreztünk az Aramis együttese ellen. Ebben az évben talán ez fájt a legjobban. Most pihenünk egy picit, s újra nekiugrunk a bajnokságnak. Hogy milyen csapattal? Meglátjuk. Sok lesz a távozónk, ezért jelenleg nem tudok semmi olyat írni, amivel körvonalaznám a helyzetünket. Négy fiatalunk – Petróczi Marci, Hoffer Levi, Erdősi Xavér és Sándor Dani – Budapestre megy tanulni, ezért ők nem tudják itt folytatni a pályafutásukat. A felnőtt játékosok közül pedig Finta Peti, Boromisza Gabi, Sárdi Máté és Füzy Zsolt sem lesz velünk a következő idényben. S az is elképzelhető, hogy Gulyás Márk sem. Tehát valószínűleg egy betyár kemény év elé nézünk. Azért aggódni nem kell, mert a terveink megvannak, csak a kérdés az, hogy mennyire tudunk majd erős csapatot alkotni ekkora változás után. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikeres gárdát alkossunk, de tudjátok, ember tervez... Bárhogy is alakul, jövőre is számítunk a támogatásotokra. Ebben az idényben is sokat tudtatok nekünk segíteni. Továbbra is hajrá magyar futsal, hajrá Veszprém! Madarász „Madi” János - Vehírsport.hu -    

Címkék

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink