Első ízben Szombathelyen a Magyar Kupa
2018.03.05 | 08:02
Első ízben Szombathelyen a Magyar Kupa A másodosztályú Rubeola sokáig alaposan megnehezítette a Swietelsky Haladás dolgát a férfi futsal Magyar Kupa döntőjében, de a szombathelyiek jóval hatékonyabbak voltak a kapu előtt, és végül 7-1-re nyerni tudtak, ezzel történetük első kupagyőzelmét szerezték meg. 28783489_2091961400828983_1140313297396957184_n Szombaton két küzdelmes, szoros mérkőzésen alakult ki a futsal férfi Magyar Kupa döntőjének párosítása: a Swietelsky Haladás az MVFC Berettyóújfalut, a másodosztályú Rubeola Csömör a DEAC együttesét győzte le. A két csapat között tehát osztálykülönbség van, de a Haladást irányító, és a héten férfi szövetségi kapitánynak kinevezett Turzó József már a találkozó előtt figyelmeztetett: csapatának egy pillanatra sem szabad elhinnie, hogy máris megnyerte a kupát, mert a döntőben egy szívósan védekező, jól kontrázó csapat lesz az ellenfél, amely a Rába ETO-t, a Ferencvárost és a DEAC-ot is kiejtette kupamenetelése során. h-r3 A mérkőzés első perceit megnyomták a szombathelyiek, a Rubeolának akadtak nehézségei a védekezésben, ezt jelzi, hogy három perc alatt három szabálytalanságot gyűjtöttek össze. Ezt követően azonban kijött a szorításból a Rubeola, kiegyenlítődött a játék, azonban a 6. percben egy gyors ellentámadás végén Dróth Zoltán kiváló passzából Öreglaki Norbert szerzett vezetést (1-0). A 10. percben növelte előnyét a Haladás, ezúttal is egy gyors kontra végén született a gól, és ismét Dróth jegyezte a gólpasszt, a befejező ember pedig Horváth Péter volt (2-0). A csömörieknek is voltak lehetőségeik, a szépítés elmaradt, végül örülniük kellett, hogy csak kétgólos hátrányban zárták a félidőt, mert a szünet előtt Dróth Zoltán kisbüntetőt végezhetett el, amit Varsányi Áron kivédett. h-r2 A fordulás után a Haladás nemcsak biztosan őrizte előnyét, de a 24. percben növelte is azt, Horváth Péter pontos keresztpasszára Hajmási Milán érkezett, és közelről a hálóba lőtt (3-0). Nem játszott alárendelt a Rubeola, de a helyzetkihasználással gondjai voltak, ezért egészen a 27. percig nem tudta izgalmasabbá tenni a mérkőzést. Ekkor azonban egy labdaszerzést követően szépen végigvittek egy akciót, Nehéz Krisztián pedig közelről a hálóba lőtt (3-1). Nem nyugodhatott meg a Hali, csömöriek jól játszottak, voltak veszélyes lövéseik, más kérdés, hogy kénytelenek voltak kockázatot vállalni, így védekezésben több hibát is vétettek. A 32. percben eladtak egy labdát a felezővonalnál, az ebből indított akciót Hajmási Milán góllal fejezte be (4-1).   h-r6 A hajrához közeledve is változatos volt a mérkőzés, felváltva alakultak ki helyzetek a kapuk előtt, ezeket továbbra is a Haladás használta ki hatékonyabban: a 35. percben egy kontra végén Dróth Zoltán lőtt egy látványos cselt követően a kapuba (5-1), pár másodperccel később egy oldalberúgás után Santos de Sousa továbbított közelről a hálóba (6-1). Tizennyolc másodperccel a végső dudaszó előtt Sipos Gergő lőtte a meccs utolsó gólját, beállítva a 7-1-es végeredményt. kupa3 A Haladás magabiztosan győzött, de a másodosztályú csömöriek egyáltalán nem vallottak szégyent, nagyszerű szurkolótáboruk előtt végig becsülettel küzdöttek, és nekik is köszönhető, hogy egy kimondottan színvonalas döntőben dőlt el a trófea sorsa. Swietelsky Haladás VSE–Rubeola Csömör 7-1 (2-0) Gólszerzők: Öreglaki, Horváth, Hajmási (2), Dróth, de Sousa, Sipos kupa1  Edzői nyilatkozatok később ! Forrás: Mlsz.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink