Először hazai pályán a Ferencváros!
2016.10.07 | 09:21
Először hazai pályán a Ferencváros! NBI 4. Forduló, BEHARANGOZÓ   MVFC Berettyóújfalu – Aramis SE 18:30 Berettyóújfalu, Pálfi István rendezvénycsarnok Hasonlóképpen áll a két fél a tabellán. Mind a két együttes egy vereség mellett, két győzelmet könyvelhetett el eddig. A Mezei a hétfői játéknapon elszenvedte első vereségét, ráadásul elég nagyarányút. Veszprémben szaladtak bele egy nagyobbnak mondható pofonba, ami nem volt eddig jellemző a Mezeire, bár aki követi a honi futsal eseményeit, az nem biztos, hogy meglepődik, mivel a nyáron a Berettyóújfalu valamelyest meggyengült. Turzó József fiai most bizonyíthatják, hogy erről szó sincs, és csak kisiklás volt a hétfői mérkőzés. Ehhez azt Aramist kell legyőzni, akik szorgosan gyűjtögetik a pontokat, és hozzák a kötelezőket. Hétfőn legyőzték a másik újoncot, a Bőny együttesét, bár igencsak megszenvedtek a sikerért. Most lényegesen nehezebb dolguk lesz, de ezzel tisztában vannak Csopakiék is, hiszen legutóbbi berettyóújfalui látogatásukkor kaptak egy nyolcast. Amennyiben teljes kerettel tudnak elutazni a vendégek, jobb eredményre számíthatnak, és egy szoros meccset tudnak játszani, amiből bármi kisülhet, bár azért az esélyek a hazai pályán szereplő Mezei mellett szólnak. A budaörsiektől bravúr lenne a pontszerzés.   FTC Futsal-Fisher Klíma – Nyírgyulaj KSE 21:00 Budapest, Sport11 5 évet, és négy fordulót kellett várni, hogy a zöld-fehérek ismét hazai környezetben rendezhessenek NBI-es futsal bajnoki mérkőzést, ráadásul a sors fintora, hogy ugyan ott, ahol az utolsót játszották, és a bronzérmet megszerezték. Jelenleg a népligeti Elek Gyula Aréna még felújítás alatt van, így albérletbe kényszerültek. A választás az MLSZ szomszédságában lévő Sport11-re esett, és mivel este 9 órakor kerül sor a találkozóra, a magyar labdarúgó válogatott VB selejtezőjével egyidőben, így nézőcsúcsra, és igazi oroszlánbarlangra nem számíthatnak a hazaiak, amire pedig nagy szükségük lenne. Eddig még nem sikerült győzelmet ünnepelniük, márpedig ha szeretnének jobb eredményt elérni, akkor lassan el kell kezdeni gyűjtögetni a pontokat. Az előző fordulóban Győrben vendégszerepeltek, ahol a papírformának megfelelően könnyedén nyert az ETO. Ennek ellenére a Fradi javuló formát mutatott az első fordulóhoz képest, így bizakodhatnak Csernai Gábor tanítványai. Ellenkező utat jár be aktuális ellenfelük. A Nyírgyulaj a nyitányon remek győzelmet aratott Szombathelyen, de legutóbb meglepetésre kikapott A Göcsej otthonában. A legnagyobb problémát a helyzetkihasználás jelentette, mindössze egy gólt sikerült szerezni, amivel nehéz futsal meccset nyerni. Most muszáj lenne javítania a vendég alakulatnak, ha nem szeretné, hogy veszélybe kerüljön a felsőházi rájátszása. A nagyobb rutin a vendégcsapat mellett szól, de lényegesen jobb és koncentráltabb teljesítményre van szükségük, mint legutóbb, mert hazai pályán a Fradi meglepheti őket, egy jó játékkal.   
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink