Ellentétes félidők, igazságos döntetlen
2019.03.06 | 09:40
Ellentétes félidők, igazságos döntetlen Eb-selejtező U19-es futsalválogatottunk 4-4-es döntetlent játszott a belgákkal Csömörön, felkészülési mérkőzésen. Az UEFA idén első alkalommal rendez hivatalos Európa-bajnokságot az U19-es férfi válogatottak számára. A selejtező minitornákra március végén kerül sor, ezek győztesei alkotják majd a szeptemberi, lettországi Eb mezőnyét. A magyar válogatott nehéz csoportba került, március 24-től Georgiában lép pályára három mérkőzésen, a házigazdák mellett a török és az Eb-cím egyik nagy esélyesének számító spanyol válogatott lesz az ellenfele. A belgák elleni mérkőzés első félidejében a belgák akarata érvényesült a pályán, a magyar játékosok pontatlanul, sok hibával játszottak, a vendégek éltek a lehetőséggel, és kétgólos előnyre tettek szert. A fordulás után jelentősen feljavult a mieink játéka, más mentalitásban, nagyobb sebességgel futsalozott a csapat, de a gyors szépítést követően a belgák szögletből visszaállították a kétgólos különbséget. Egy újabb gólváltás után, 2-4-ről sikerült kiegyenlítenünk, és 4-4-es döntetlennel zártuk a találkozót. A magyar válogatott hatméterest is hibázott, vagyis akár megnyerhette volna a találkozót, de a belgáknak is voltak lehetőségei az ötödik gól megszerzésére. A két csapat szerdán 17.00 órától ismét megmérkőzik egymással Csömörön. Frank Válogatott– Gyenge első félidőt produkáltunk, átaludtuk az első húsz percet, kényelmes, lassú játékunkkal csak asszisztáltunk a belgák góljaihoz – értékelt a lefújás után Frank Tamás szövetségi edző. – A második félidőre sokat javult a csapat teljesítménye, mentálisan jóval erősebbek lettünk, gyorsaságban, agresszivitásban is egész más arcunkat mutattuk. A végeredmény teljesen reális, két egyforma erősségű csapat volt a pályán, melyek más-más kvalitásokkal rendelkeznek. Az látszott, hogy sok szempontból még javulnunk kell a március végi Eb-selejtezőkig. Magyarország-Belgium 4-4 (0-2) Csömöri Sportcsarnok Magyarország: Dohány - Juhász Donát, Fekete Olivér, Tama Ádám, Östör Martin Cserék: Győrfi Bálint, Fekete Márk, Nagy Kevin, Csóh Patrik, Gerencsér Antal, Szakasics Balázs, Sipos Robin, Soltész István, Rónaszéki Botond Edző: Frank Tamás Gólszerzők: Tama Ádám (3), Nagy Kevin Ma 17 órakor ismét megmérkőzik a két válogatott a Csömöri Sportcsarnokban.

     
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink