Elkötelezett futsal élet Piliscsabán
2016.11.30 | 15:35
A női futsal NB II újonc csapatait bemutató sorozatunk negyedik részéhez érkezett. A KRSE, a Nyírség és a Gerjen után ezúttal a PAFC-Mitre mindennapjaiba szeretnénk betekintést nyerni, Sersztnyev Richárdnak, a piliscsabaiak fiatal vezetőedzőjének segítségével.
Piliscsabán vannak hagyományai a női labdarúgásnak? A női futsal-bajnokságban való szereplést mi indokolta? Személy szerint Te miként kerültél az edzői posztra?
Városunkban régóta működik a nagypályás labdarúgással foglalkozó sportegyesület, ennek szakágaként pedig a Pest megyei bajnokságban versenyeznek lányok is egy-két éve. A tavalyi év végén aztán egy fiatal piliscsabai hölgy megkeresett minket, hogy van-e rá lehetőség, hogy ők is kipróbálják magukat a futsalban, mi pedig örömmel igent mondtunk, hiszen a klub filozófiájához szorosan kapcsolódik, hogy a lehető legtöbbeket kapcsoljon be a sportba és segítse a város sportéletét. 2016 elején a férfi NB II-s csapatunk edzője, Méhes Norbert kezdett el foglalkozni az akkor még alacsony létszámú kis csoporttal, ezt követően merült fel annak a lehetősége, hogy én vegyem át a csapat edzéseit. Gondolkodás nélkül igent mondtam, hiszen évek óta a sportág szerelmese vagyok, mindig is tisztában voltam azzal, hogy kiemelkedő játékos karrier nem vár rám, és talán már egy kicsit nagyobb örömömet is lelem a játékban, mint fiatal edző, így az, hogy NB II-s csapatot irányíthatok hétről hétre, hihetetlen lehetőség. Azóta lassan eltelt egy év, és annak ellenére, hogy az eredményeinket tekintve nem vagyunk még NB II-s szintű csapat, jó döntésnek tartom, hogy vállaltuk a versenyzést ezen a szinten, mert a csapatom tagjai kimondottan tehetségesek, és meggyőződésem, hogy egyelőre az átlagéletkor és a rutintalanság fékez meg minket abban, hogy sikeresek legyünk,. Azt kívánom magunknak, hogy ez a fajta zöldfülűség legyen a legnagyobb problémánk.
Mit jelent számodra az edzősködés? Mi a hitvallásod?
Mindig is ezzel szerettem volna foglalkozni és hálás vagyok a klub elnökének, hogy ez megadatott. A legidősebb korosztály amellyel foglalkoztam eddig, az U11-sek voltak, emellett tapasztalatlanságom okán sem állítanám sosem, hogy létezik hitvallásom ebben a szakmában. Egyelőre sokkal inkább szeretek arra figyelni, hogy a lehető legtöbbet tanuljak és tapasztaljak, és ebben mind az U11-es, mind a női NB2-es csapatom kiváló segítőpartner. Egy kicsit úgy érzem az eddig tapasztaltak alapján, hogy ha valaki egy kisrácot és egy fiatal női játékost edz vagy versenyeztet, akkor nagyon sok új emberi viselkedési formával már nem találkozhat a késöbbiekben, én pedig szeretnék ezekből a lehető legtöbbet tanulni. Amit azonban mindenképp kiemelnék, az a közösségalapú munka, amit elsődlegesnek tartok, továbbá próbálok minden játékosommal a lehető legjobb, segítő jellegű kapcsolatot kialakítani.
Rendkívül fiatalok játékosaid, így a tapasztalatnak bizonyosan híján vannak. Így azt gondoljuk első futsalos évetekben aligha tűztek ki vezetőitek komoly számszerű célokat elétek. Vagy tévedünk?
Reálisan látod a csapat a helyzetét, a vezetőinknek gyakorlatilag ez volt az egyetlen kérése a szezon elején és ezt helyesnek is tartom. Nálunk ez rendben is van, tisztában van minden játékos azzal, hogy NB I-s tapasztalattal rendelkező játékosok ellen kell pályára lépniük az első szezonban. Természetesen nem könnyű ezt mindig kezelni, sem akkor ha komolyabb vereséget szenvedünk, sem akkor ha jobb játékkal kapunk ki. A klub tervei sokkal inkább arra irányultak a női szakág beindításakor, hogy nagy létszámban, akár több platformon vegyünk részt egy vagy több komoly versengésben és ne kedvetlenedjünk el akkor sem, ha nem sikerül a pontszerzés akár az egész szezon során. Ennek talán egy kicsit ellendmondok, mert beneveztünk az U17-s bajnokságba is, ahol meglátásom szerint nem lenne reális, ha utolsóként végeznénk. Ezt az első játéknapon be is bizonyította a csapat, hiszen a kortársaink ellen 3-ból 2 mérkőzést meg is nyertünk.
Mennyire fogékonyak játékosaid az elképzeléseidre? A vereségek mennyire viselték meg idegrendszerüket?
Senki sem szeret veszíteni, de hogy ne ezzel a közhellyel válaszoljak a kérdésre, inkább azt emelném ki, hogy a játékosaim többségét zavarja is a vereség, ami ellen szeretne tenni, ezért edz, hogy jobb lehessen és ez nekem nagyon szimpatikus. Vannak persze, akikre ez az állítás nem igaz, de szerintem teljesen rendben van az is, hogy nem mindenki kezeli egyformán a versenyzést, van aki közelebb áll a hobbisporthoz, és van aki akkor is minden edzésen ott lenne, ha heti ötször gyakorolhatnánk. Ahogyan azt korábban is mondtam, számomra első a jó közösség, mert abban tud a leghatékonyabban mindenki lenni, legyen szó edzésről vagy mérkőzésről egyaránt. Úgy érzem elértük már azt a szintet, hogy a játékosok többsége érdeklődik a futsal iránt, érzékeli a teremfocizás és a futsal közti különbséget, és látja egy-egy figura előnyét, nyitott arra a gondolkodásra, amit kezdeményezünk edzőként, és én ezzel már egy nagyon fontos célkitűzést el is értem ebben az évben.
Nincs ugyan még pontotok a bajnokságban, de látjuk, hogy egyre nagyobb ellenállást tanúsítotok soros bajnokitokon. Meg vagy elégedve a fejlődés ütemével?
Elégedett sosem vagyok, sem magammal, sem a csapat helyzetével kapcsolatban. Igaz, hogy fokozatosan javulunk, bár ez annak, aki csak ránéz az eredményeinkre még minden bizonnyal ködösen hangzik. Ennek ellenére ki merem jelenteni, hogy rengeteget léptünk előre egyénileg és csapatként is. Az, hogy hány ponttal zárjuk a bajnokságot abszolút másodlagos, inkább úgy szeretnénk megközelíteni a helyzetet, hogy sokkal közelebb vagyunk az ellenfeleinkhez, mint ahogyan a pontszámok ezt mutatják. Ezt nagyon fontos, hogy minden játékosunk tudja, hiszen önbizalom nélkül ez a játék sem működőképes. A helyzet persze nem könnyű, kevés játékos teheti meg, hogy minden edzésen részt vegyen, hiszen leginkább iskolai kötelezettsége van. Teljesen amatőr lányokról van szó, úgyhogy sokkal inkább felnézek többükre, akik a saját életüket igazítják egy olyan héthez, amiben három edzés, egy NB II-s mérkőzés, és három U-17-s találkozó van.
Miben látod a legnagyobb lemaradást vetélytársaitokkal szemben, s a játék mely elemében veszitek fel velük a versenyt?
Játszottunk már mindenkivel és utólag egyik ellenfelüknél sem gondoltuk azt, hogy legyőzhetetlen lett volna. Vereségeink oka a tapasztalatlanság volt egytől egyig. Folyamatosan elkövetjük azokat a hibákat, amiket például az edzéseken már szerencsére egyre kevésbé. Amíg az én játékosaim leginkább iskola bajnokságokon fociztak, addig az ellenfeleinknél első osztályban edződő játékosok is szerepelnek, akik egy-egy villanással eldöntik a mérkőzések végkimenetelét. A szezon elején remegő lábakkal játszottunk, hamar feladtuk egy-két gólos különbségnél is a meccset, ebben most már sokkal jobbak vagyunk, de még mindig az izgulás, a kapkodás és a figyelmetlenség a legnagyobb ellenfelünk. Törvényszerű, hogy idővel ezek a dolgok ritkábban jönnek majd elő és akkor bárkit meglephetünk, ami valójában nem is lenne meglepetés, hiszen sokkal jobb játékosokból áll ez a keret, mint amilyennek mások esetleg megítélhetik.
Eigner Maggy személyében kimondottan labdaügyes, szépreményű játékost tudsz bevetni. Róla mit kell tudni? Lesznek a közeljövőben olyanok akik hozzá hasonlóan húzóemberré válhatnak?
Maggy egyike azoknak a keretünkből, akik bármelyik NB II-s csapatban játszhatnának, nem okoznának csalódást. Nagyon sok időt fordít arra, hogy jobbá váljon és nagyon büszke vagyok rá emiatt. Férfi szinten is kevés játékos áll így hozzá a futsalhoz, mint ő. Piliscsabaiként, és az ő hozzáállását ismerve nem is volt kérdés bennem, hogy csapatkapitányként kell segítenie a csapat első évét. Minden szempontból nehéz helyzetbe kerülnénk, ha egy nálunk jobb körülmények a játékosnak biztosító csapat szeretné őt átigazolni, hiszen nagyon szeretnénk, ha ő a legmagasabb szinten űzhetné ezt a sportot, de csapatunk motorját is pótolnunk kellene egy ilyen helyzetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy ő az egyetlen húzóember nálunk, mindenkiben van valami nagyon jó, és én pontosan ezért hiszek abban, hogy nagyon jó csapat leszünk hamarosan. Nem szívesen emelnék ki senkit sem, de a legfiatalabb, csupán 14 éves Hajdú „Dodó” Dorinát az élvonalban szeretném látni pár év múlva, ha lehet persze PAFC-osként.
Mit tesztek annak érdekében, hogy Piliscsabán minél többen kezdjenek el futsalozni? A szurkolók tudnak létezésetekről?
A sportág alapvető, behozhatatlan hátrányban van a nagypályás labdarúgáshoz képest népszerűségét tekintve. Ennek ellenére klubunk a PAFC filozófiája pontosan amellett van, hogy a nagypályás labdarúgásért is tegyen, segítse a fiatal játékosok képzését, hogy sikeresebbek legyenek, akármilyen szinten is űzik a nagypályás focit. Számtalan sikeres példát lehetne említeni erre a folyamatra külföldön, hogy mennyire jól működik a két szakág egymás partnereként, irigykedhetünk is például a spanyolokra, akik mindkét porondon sikeresek. Piliscsabán rengeteget gyerek sportol, és nagy örömünkre egyre többen nyitnak a futsal felé is. Ez talán annak is köszönhető, hogy NB II-s férfi csapatunk listavezető a bajnokságban. Fokozatosan többet érdeklődnek felőlünk. Nyáron második alkalommal szerveztünk gyerektáborokat több héten keresztül, a résztvevők közül pedig többen azóta is lelkes tagjai korosztályos csapatainknak. Napjainkban talán a közösségi médiában érhetőek el a leghatékonyabban már a gyerekek is, mi pedig sikeresnek mondhatjuk magunkat e tekintetben is, sok követőnk van az interneten. A klubnak sok meghatározó terve van az előttünk álló időszakra is, teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a futsal iránt és mindenki számára sportolási lehetőséget fogunk biztosítani.
Mik az eddigi tapasztalataid a női NB II-s bajnokságot illetően?
Tudtuk, hogy komoly kihívásokat fog elénk támasztani a bajnokság, de mi reálisan látjuk a helyzetünket, és lépésről lépésre szeretnénk haladni, fejlődni. Egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen hétről hétre remek játékosokkal találjuk szemben magunkat, ám azt is látjuk, hogy a sportág hátránya behozhatatlan, nincs olyan csapat, amely mindig ugyanazokkal a játékosokkal tudna pályára lépni nagypályás kötelezettsége miatt. Személyes negatív tapasztalat volt a szezon eddigi néhány mérkőzésén, hogy a játékvezetés sem mindig partner abban, hogy jó mérkőzések legyenek. Különösen fontosnak tartanám a szabályok helyes betarttatását egy újonc csapat mérkőzésén, hiszen találkoztunk olyan helyezettel is már, amikor a büntetőt 7 méterről kellett majdnem elvégeznie ellenfelüknek. Egy újonc évét élő csapatnál, ezek a játékvezetői következetlenségek nincsenek jó hatással, felesleges indulatokat szülnek. Feltételezzük, hogy a szövetség célja is az, hogy minél több csapat és játékos futsalozzon. Az erőfitogtató, következetlen játékvezetői hozzáállás azonban nem fogja ezt segíteni. Összességében nagyon örülünk, hogy hétről hétre tétmérkőzésen futsalozhatunk, bízunk benne, hogy egyre több egyesület lép majd a mi nyomdokainkba.
