Nem vitás, hogy a szerda este a magyar futsal ünnepe volt. Ugyan előnnyel érkezett válogatottunk Romániába, de tudtuk, hogy egy igazi forró hangulatú katlanban kell helytállniuk. Az már a himnuszunk alatt kiderült, hogy a lelátóról sok jóra nem számíthatunk, de játékosaink nem ijedtek meg, és remekül kezdtek, de mégis ellenfelünk szerzett vezetést egy kontrát követően. Aztán jött a szurkolói balhé, a helyi ultrák összecsaptak a rendezőkkel, rendőrökkel, akikhez a csarnok másik oldalán lévő “szurkolók” is csatlakoztak, akik úgy érezték, hogy a pályán átszaladva kell ezt megtenni.
Ezek után jött a fél órás kényszerszünet, majd a folytatás. A magyar csapat szerencsére ott folytatta, ahol szünet előtt abbahagyta és egy gyönyörű támadás végén Rábl egalizált. Az egyenlítés után is lendületben maradtak Mullor mester fiai és a románok csak szabálytalanságokkal tudták megállítani játékosainkat, így 10 métereshez jutottunk. Sajnos ezt nem sikerült értékesíteni, ami megbosszulta magát, mivel ellenfelünk gólra váltotta a kisbüntetőjét, így újra a vendéglátónál volt az előny, de összesítésben döntetlen volt az állás.
Fordulás után is Ráblék domináltak, de Alaszticsnak is több remek védést kellett bemutatnia, hogy ne kerüljünk hátrányba. Ahogy közeledett a hajrá, úgy váltak óvatosabbá a csapatok, kevesebbet kockáztattak. Már szinte mindenki készült a hosszabbításra, de két perccel a vége előtt egy újabb Rábl - Büki villanás eldöntötte a párharcot. Csapatkapitányunk hozta kihagyhatatlan helyzetbe Bükit, aki nem hibázott és újabb góljával a csapat egyik hősévé vált és kilőtte az EB-re a válogatottat. A végén ugyan románok megpróbáltak mindent 5 a 4-ben, de hiába, a mienk örülhettek a végén.
ROMÁNIA - MAGYARORSZÁG 2-2 (2-1)
Craiova, 3500 néző
Magyarország: Alasztics Marcell - Nagy Imre, Rábl János, Rafinha,, Büki Baltazár
Cserék: Faragó Ádám - Szalmás Zoltán, Bencsik Roland, Hadházi Sándor, Szabó Lajos, Kajtár Mátyás, Rutai Balázs, Fekete Márk, Suscsák Máté
Szövetségi kapitány: Sergio Mullor
Gólszerzők: Rábl, Büki
Az Európa-bajnokságról korábban írtuk, hogy eredetileg Lettország és Litvánia rendezte volna, de a politika némileg közbe szólt, mivel a balti országok nem engedik be a fehérforszokat, így harmadik rendezőként Szlovénia is becsatlakozott. Az A csoport küzdelmeit a lett fővárosban, Rigában rendezik, ahol a lett együttes fog szerepelni, míg a B kvartett Kaunasban zajlik majd, ahol a litván csapat lesz érdekelt. Mind a két város egy-egy negyeddöntőt rendezhet a csoportmeccseken kívül.
A C és a D csoportot Ljubljanában rendezik. Előbbiben a házigazdák, míg utóbbiban a fehéréroszok szerepelnek, és a többi ellenfelet hozzájuk sorsolják majd. A másik két negyeddöntőre, az elődöntőkre, a bronzmérkőzésre és a döntőre is itt kerül sor.
Ezek ismeretében a magyar szurkolóknak egy hónapot kell várniuk, hogy az ellenfeleken kívül megtudják, hova kell utazni, ha élőben szeretnék látni kedvenceiket.
A sorsolásra október 24-én kerül sor.




















