Elismerés az Amazonoknak
2019.02.01 | 12:54
Elismerés az Amazonoknak A 2018-as év eredményei alapján mintegy 25 sportágból választották ki Gyulán az év legjobbjait. A Gyulai Amazonok női futsal csapata zsinórban öt éve kap nívós díjakat a Díjátadó Gálán, melyet ezúttal 2019. január 26-án rendeztek meg a fürdővárosban. A megnyitó beszédek után megkezdődött a Gála, ahol első ízben az „Év női sportolóinak” adták át az elismerést. Fülöp Diána 29 éves futsal játékos, egyben a klub utánpótlás csapatainak segédedzője, érdemelte ki ezt az elismerést. A játékos a 2018-as évben tagja volt a Magyar Női Futsal Válogatott keretének, valamint motorja a gyulai futsalcsapatnak több, mint egy évtizede. Gyulai Amazonok U19. és NBI. A Gyulai Amazonok NB I-es futsalcsapata vehette át Diána után az „Év Csapata”-nak járó elismerést, zsinórban 4. éve. A csapat tagjai között 90%-ban saját nevelésű játékos van, így elmondható, hogy az utánpótlás munka is kiemelkedik honi futsalunkban az együttesnél. Az „Év ifjúsági csapata” díjat a gyulaiak U19-es nagypályás együttese érdemelte ki, aki két év alatt megvédte címét az I. osztályban. Nem is árulunk el nagy zsákba macskát azzal, hogy az „Év edzője” ennek eredményeképp a gyulai Molnár Zoltánné Irénke lett, aki a tavalyi évben NB I-es együttesét az ötödik, U15-ös futsal csapatát negyedik, U19-es nagypályás csapatát az első, megyei alakulatát felnőtt futsal csapatát és megyei U17-es csapatát szintén első helyre vezette. Kezei alól több most is NB I-es, valamint válogatott labdarúgó került ki az évek alatt. A klubnál átadták az „Év legtöbbet fejlődött játékosának” járó elismerést, aki a 2018-as év alapján Bálint Rebeka lett. Rebi 18 évesen házi gólkirály volt az U19-es és NB I-es csapatban is, valamint az I. osztályú bajnokságban 42 találattal gólkirálynő lett az U19-ben. A gyulai csapat tovább halmozhatja az elismeréseket, hiszen február 15-én Békéscsabán adják át az év legjobb labdarúgóinak járó elismeréseket, melyre Balogh Noémi és Fülöp Diána játékosok mellett a Békés megyei labdarúgásért tett munkájáért Molnár Zoltánné is meghívást kapott.   Molnár Zoltánné Molnár Zoltánné: Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy ismét ilyen szép sikereket ünnepelhettünk együtt a tavalyi évben is. A lányok gyönyörűek voltak és remekül érezték magukat. Köszönjük az áldozatos munkáját Balázs-Bécsi János masszőrünknek, Tóth-Jova Erzsébet gyógytornászunknak, Magyar István kapusedzőnknek. Bízom benne, hogy fogunk még együtt ünnepelni a játékosokkal az elkövetkezendő években is! Hajrá női futsal!

Fülöp Dia Fülöp Diána: Nagyon meglepett a díj! Hatalmas megtiszteltetésnek érzem ezt az elismerést. Azt gondolom, annak köszönhetem, hogy éveken át szorgalmasan dolgoztam és nem csak mérkőzéseken, hanem edzéseken is egyaránt a legjobb teljesítményemet nyújtottam. Így jutottam el egészen a válogatottig, ahol EB selejtezőn játszhattam szeptemberben. Eljutottam oda ahova gyerekként csak álmodoztam, és mérhetetlenül boldog vagyok!

 
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink