Egyre motiváltabb a Berettyóújfalu Trencsényi szerint
2021.07.31 | 14:30
Egyre motiváltabb a Berettyóújfalu Trencsényi szerint

MVFC Berettyóújfalu - Nyírgyulaj KSE 4-0 (2-0, 2-0)
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Vezette: Nagy I.

Gólszerzők: Rézműves, Szabó P., Tóth A., Szatmári

Az előszezonban hagyományosan összecsap a két csapat, így tették most is a felek, ezúttal Berettyóújfaluban találkoztak. Három harmadban, háromszor harminc percben egyeztek meg a vezetőedzők. Az MVFC magabiztosan győzött, a vendégek nem tudtak gólt szerezni.

Trencsényi János: - A DEAC ellen léptünk pályára szerdán, kíváncsi voltam azon a meccsen arra, hogy mérkőzés körülmények között is tudjuk jól csinálni azt, ami edzésen már jól megy. Motiváltnak láttam ott a csapatot, jól küzdöttünk, kezd visszajönni a régi érzés a Mezei-Villel kapcsolatban, egy egységes, motivált, egymásért küzdő gárda. A talajjal azonban megküzdöttünk, nagyon ragadt a pálya, a passzok emiatt nem sikerültek mindig jól. A mai meccsre áttérve azt láttam, hogy hazai környezetben, egy gyors pályán ezek a dolgok már működtek. A célunk az edzőmeccsről edzőmeccsre, hogy fejlődjünk, haladjunk előre. Mindig vannak kisebb célkitűzések, mint például most a pontrúgások gyakorlása. A védekezésünk ma jobb volt, mint a DEAC ellen, hiszen gólt sem kaptunk. Összességében eddig azt szűrtem le, hogy van egy motivált állományunk, ezt a motivációt kell fenntartani minél hosszabb ideig, s ha ez működni fog, akkor nem lesz gond a szezonban. Ha ebben gondok merülnek fel, akkor lehetnek nehézségeink, hiszen a riválisok is erősödtek. Lehet, hogy három légiósunk elvesztére minőségben erződik, ám egy összetartó, jól ösztönzött csapat ezt a hátrányt előnnyé is kovácsolhatja.

Lovas Norbert: - Nekünk ez volt az első felkészülési mérkőzésünk és ahogy lenni szokott gyermeteg hibákat vétve védekezésben 4 gólt kaptunk. A mérkőzés elérte a célját, de sokat kell még edzeni ahhoz, hogy idén is elérjük a bennmaradást érő pozíciónkat. Fejlődnünk kell támadásban is, hiszen sok ziccert elhibáztunk. Dolgozunk tovább.

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink