Egygólos előnyt szerzett a Dunaferr
2016.01.07 | 23:03
Egygólos előnyt szerzett a Dunaferr

Izgalmas, kiélezett mérkőzésen aratott 2-1-es győzelmet a Swietelsky Haladás VSE elleni Magyar Kupa mérkőzésen a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata. Fehér Zsolt együttesére ezzel együtt kőkemény visszavágó vár a párharc szombathelyi felvonásán.
A Dunaferr DF Renalpin FC csapatára komoly erőpróba várt a Futsal Magyar Kupa küzdelmeiben hazai pályán, hiszen a bajnoki küzdelemben 8-7-re legyőzött, így a visszavágás vágyától feltüzelt Swietelsky Haladás VSE-t fogadta.   A találkozót igazi szópárbaj előzte meg, hiszen a Fehér Zsolt vezetőedzőnk a nyilatkozatából idézve kitűnt, hogy nagyon bízik a továbbjutásban, de a Haladás igen komoly erőpróbának tűnik csapata számára, míg a Hali válogatott játékosa, Gyurcsányi Zsolt kívánsága a sorsolásnál azzal teljesült, hogy elkerülték a Győrt és a Berettyóújfalut, így szerinte több esélyük van a négy közé kerülni. Nos, Gyurcsányi kívánsága az ellenfél ügyében teljesült, de arra, hogy vajon a Dunaferr lenne-e az álom ellenfelük, arra a Dunaújváros Sportcsarnokban megrendezendő első játék napon kaptunk választ. A kapusok közül Revelandnak akadt először védeni valója, majd válaszként a védekezést ezúttal nem túl komolyan vevő vendégek gyűrűjéből Schrancztól érkezett egy kaput alig elkerülő lövés. Hosszú tornáztatta meg Tyukászt, majd egy perccel később újra próbálkozott, de lövése centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot. A 7. percben Öreglaki a 9-esről tüzelt az újvárosi kapu fölé egy kontra végén. Ezt követően a labdát többet birtokló Hali átvette a játék irányítását, melyet Németh közeli perdítése is jelzett, de azt fantasztikus bravúrral lábbal védte Reveland. A félidő közepén aztán megvillant a Dunaferr. Schrancz sarkazása után nagyszerű ütemben érkezett Horváth, aki pontosan lőtte ki a hosszú alsót (1-0). A gól felpörgette a hazaiakat, így Feketének akadt lehetősége. A 15. percben veszélyes kontrát vezetett a Haladás, Vidák bombáját azonban ismét Reveland hatástalanította. Az újabb hazai gól egy vendég szöglet után született. Ekkor Klacsák hatalmas lendülettel az oldalvonal mellett vezette végig a labdát, melyet pontosan lőtt keresztbe a félidő legjobbjának, Hosszúnak, aki Tyukász lábai között gurított a kapuba (2-0). Az első húsz perc hajrájában Öreglaki kapott forintos átadást Gyurcsányitól, de az emelést Reveland reflexmozdulattal hárította, majd sarokrúgást követően a válogatott Öreglaki a felső lécet találta telibe. A megérdemelt előny birtokában a fordulás után határozottan, támadólag lépett fel a Dunaferr, de bekezdett a Haladás is, így kapusunktól ismét bravúr kellett Öreglaki jól helyezett lövésénél. A 23. percben azonban már Revelandon is keresztüljutott a labda, de Fekete vészkapusként, utolsó emberként mentette meg kaput a góltól, aki pár perccel később Aradinak adott pontos passzt, mely után ezúttal a baloldali kapufa mentette meg a góltól a vendégeket. Veszélyes szabadrúgás kombinációt mutattak be Gyurcsányiék, de a lövésből a pontosság hiányzott. A magabiztos hazai vezetés miatt érett a kapus levitele a Haladás részéről, de ezt a taktikai húzást tíz perccel a vége előtt még nem vállalta fel Angulo Lopez Marco Antonio. Ez be is jött a szakembernek, hiszen hiába szervezte meg remekül védekezését a Dunaferr, Németh nyolc méterről leadott lövéssel bevette kaput (2-1). Az egyenlítéshez is közel állt a Haladás, Vidák lapos labdáját Reveland ütötte ki a bal alsó sarok elől. Hat perccel a vége előtt Nagy szerzett jó ütemben labdát saját térfelén, mellyel két védő gyűrűjében megiramodott, de erős lövését Tyukász védte. Fekete Róbert fűzte be látványos cselsorozat után a Hali védőit, de gurítása a kapufát kívülről súrolva gurult mellé. A legvégére is maradt izgalom, még a Haladás vezetőedzőjét is kiállították, azonban a hazaiak okos játékkal, egygólos vezetésüket megőrizve megnyerték a Magyar Kupa első felvonását. A kifejezetten izgalmas első meccs visszavágójára január 20-án Szombathelyen kerül sor, aminek az az érdekessége, hogy ezen a napon kell bevonulniuk a válogatott játékosoknak összetartásra, melynek Dunaújváros ad otthont. Így a szövetség vezetőinek engedélye is szükséges ahhoz, hogy a Dunaferr és a Haladás is teljes létszámban várhassa a mérkőzést.  Dunaferr DF Renalpin FC – Swietelsky Haladás VSE 2-1 (2-0) Dunaújváros, Vezette: Baghy, Zimonyi, Horváth M Dunaferr DF Renalpin FC: Reveland Zoltán – Klacsák Bence, Schrancz Balázs, Fekete Róbert, Hosszú Ádám. Cserék: Hegedűs Ferenc – Aradi Csaba, Bognár Bálint, Nagy Attila, Varga Csaba, Horváth Norbert, Ivacs Gábor. Vezetőedző: Fehér Zsolt Swietelsky Haladás VSE: Tyukász Péter – Hajmási Milán, Horváth Péter, Gyurcsányi Zsolt, Hegyesi Zsolt. Cserék: Matyi Benjámin - Nagy Tamás, Vidák Balázs, Öreglaki Norbert, Németh Péter, Rácz Bence, Németh Erik, Sipos Gergő, Molnár Milán. Vezetőedző: Angulo Lopez Marco Antonio. Fehér Zsolt: Nagyon örülünk ennek a sikernek, mert egy hónapon belül kétszer is sikerült megvernünk Magyarország egyik legjobb formájában levő csapatát! Nagy csatát hozott ez a találkozó is! Talán ha egy kicsit jobban koncentrálunk a helyzeteinknél, akkor könnyebbé tehettük volna a visszavágót! Így viszont egy nagyon kiélezett csata varja mind a két csapatot a második mérkőzésen! Igy viszont meg semmi sem dőlt el! forrás: dunaujvaros.com  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink