Egyenrangú ellenfelek csatája, hazai győzelemmel
2022.04.05 | 10:00
Egyenrangú ellenfelek csatája, hazai győzelemmel

Három meghatározó játékosa (Sánta, Szeghy, Ricardo) nélkül, az NB III-as csapatból feltöltött kerettel utazott az Újpest a fontos debreceni mérkőzésre. Kovács Dávid és az iráni-magyar Modarresi Amirehsan is először lépett pályára idén az NB I-ben. A Debrecen első győzelmére hajtott a rájátszásban, amelyre jó esélye kínálkozott.

Nagy elánnal kezdett a házigazda csapat, ám az első 2-3 perc nyomása után egyre jobban kiegyenlített a játék és felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Remekül tartotta magát a lila-fehér alakulat a sok hiányzó ellenére, az első félidőben kétszer is a kapufán csattant a labda, Panyi majd Suscsák lövése révén de mindkétszer kipattant onnan a játékszer, igaz egyszer a hazaiak is eltalálták. A DEAC a 16. percben aztán már pontosan célzott és Rácz Zsolt közeli góljával megszerezte a vezetést. (1-0)

A második játékrészben mindkét oldalon adódtak helyzetek, de a két kapus parádésan védett. Óriási helyzetek és ziccerek is adódtak, a legnagyobb újpesti oldalon talán Harnisch előtt, aki Lucas keresztpasszát pörgette a kapu mellé szinte a gólvonalról. Az utolsó két és fél percre jött az 5 a 4 elleni játék, de közeli Suscsák fejesen kívül nagy helyzet már nem akadt, és a hazai kontrák sem vezettek eredményre. Így a végére maradt a futsal mérkőzéseken szokatlan 1-0-ás eredmény. Bár a mérkőzés előtt a hiányzók miatt ez az eredmény benne volt a pakliban látva a meccs képét és a kihagyott ziccereket, végül kicsit szomorkásan távozhattak a DESOK csarnokból Németh Péterék. 

Összességében elmondható, hogy remekül helytállt a tartalékos Újpest. Helyzeteket sokaságát dolgozták ki a csapatok, így a mérkőzés képének a döntetlen jobban megfelelt volna, de Krajcsi Bence már nem először fogott ki remek napot a 4. kerületiek ellen, míg a másik oldalon Vámosi Marcell is bizonyította, hogy egyre inkább válogatott formában véd. 

Két nap múlva újra találkozik a két csapat. Szerdán 20:45-től a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén hazai pályán fogadja az Újpest Elek Gergő csapatát. A lila-fehéreknél Panyi is sérülését szenvedett így tovább fogyatkozott a csapat, de Szeghy Szabolcs a kupameccsre már visszatérhet az eltiltása után.

NB I, Rájátszás, 6. forduló:

DEAC - Újpest FC-220Volt  1-0 (1-0)
Debrecen, 200 néző.
Vezette: Szilágyi - Takács - Goneth

DEAC: Krajcsi - Rodrigo, Thiago, Rácz, Berecz;
Csere: Dobi, Tóth B., Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Király, Harcsa
Vezetőedző: Elek Gergő

Újpest: Vámosi - Moreira, Horváth B., Suscsák, Harnisch,
Csere: Tyukász, Panyi, Östör, Kovács D., Modarresi, Németh P., Béres D.
Vezetőedző: Németh Péter

Gólszerzők: Rácz (16.)
Sárga lap: Harmati (18.), Harnisch (24.)

Elek Gergő:Nagyon fontos volt számunkra ez a mérkőzés, a játékosok átérezték ennek a súlyát, az akarattal nem volt baj, a játékkal néha igen. Az első félidőben nem dolgoztunk ki elég helyzetet, a másodikban igen, de rendre ki is maradtak... A legfontosabb a 3 pont volt, amit úgy hiszem megérdemelten tartottunk itthon!

Németh Péter: - Nagyon büszke vagyok a csapatomra, játékosaimra, hiszen küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk! Ma a DEAC egy góllal jobb volt, gratulálunk nekik! Apróságok döntöttek, amin már szerdára a kupameccsre változtatnunk kell. Nagyon várjuk...

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink