Edzője nélkül is nyerni tudott a Veszprém
2020.11.24 | 14:30
Edzője nélkül is nyerni tudott a Veszprém

A mesterhármast szerző Tatai József mellett Boromisza Dániel is bevette a vendéglátó Nyírgyulaj portáját – két vesztes bajnoki után ismét nyert a Balaton Bútor FC Veszprém futsal NB I-ben.

Fehér Zsolt vezetőedző betegsége miatt Németh Gábor másodedző dirigálta a bakonyi együttest, amelyből Bognár Péter bokaszalag-szakadás, Bencsik Roland pedig izomsérülés miatt hiányzott. Felépült viszont hosszú ideig tartó vállsérüléséből Klcsó Gábor, aki az idény során előszőr került be a keretbe.

Az ukrán Klusin révén a hazai szerezték vezetést a 7. percben, ám Boromisza szinte azonnal egyenlített. Újabb két perc elteltével, Tatai jóvoltából már a vendégeknél volt az előny, néggyel a lefújás előtt aztán megduplázta a különbségét a csapatkapitány (1-3).

A második játékrészben a küzdelem dominált, az újabb találatra egészen a 35. percig kellett várni. Ekkor ismét Tatai volt eredményes, aki immáron a tizenhetedik találatát jegyezte a bajnokságban, amivel továbbra is vezeti a góllövőlistát. A hajrában a nyírségiek szépítettek, de Fekete Gábor gólja már nem osztott-szorzott (2-4).

Futsal NB I, 11. forduló:

Nyírgyulaj KSE–Balaton Bútor FC Veszprém 2-4 (1-3)
Nyírbátor, Városi Sportcsarnok
Vezette: Szűcs - Boda - Szabó

Nyírgyulaj: Dobó – Nagy B., Harmati, Kondás, Lapa
Csere: Opre (kapus), Szabó Á., Orosz, Klusin, Phrakonkham, Fekete G., Hajdu, Haburcsák, Domokos
Vezetőedző: Lovas Norbert
Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Boromisza D., Rutai
Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Palvek, Fridrich, Tar, Bencsik Á., Kovács B.
Edző: Németh Gábor

Gólszerzők: Klusin (7.), Fekete G. (40), ill. Boromisza (8.), Tatai (10., 16., 35.)

 - Zatkalik Dávid - 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink