Édesanyám is azt szerette volna, hogy menjek el a meccsre
2018.02.01 | 18:21
Három nappal a Ricsilla elleni bajnoki mérkőzés előtt váratlanul elhunyt Perjési Ritának a Gyulai Amazonok játékosának édesanyja. Legközelebbi hozzátartozójának elvesztése érthetően sokkolta Ritát, s mély gyásza ellenére mégis úgy döntött vállalja a pályára lépést. Szerkesztőségünk mélyen együtt érzett a kitűnő futsalossal, éppen ezért csak a tegnapi nap folyamán kerestük meg, hogy mondja el ő miként élte meg a tragikus napot, s miért döntött úgy, hogy vállalja a játékot. A megállapodás értelmében a témával kapcsolatban csak három kérdést tettünk fel, és persze emellett klubcsapatáról is szót ejtettünk.
A Ricsilla elleni igencsak fontos bajnoki előtt rosszul lett édesanyád és mi úgy tudjuk a karjaid közt hunyt el. Volt bármi előjele ennek a rosszullétnek?
- A bajnoki vasárnapra esett ez a szörnyű este pedig csütörtökön volt. Sosem volt orvoshoz járós, nem volt beteges. Kaptam egy telefonhívást, hogy édesanyám nem jól érzi magát, munkából haza fele menet elkezdett fulladni. A párommal 20 perc múlva már nála voltunk szaladtam be, de már sajnos nem volt magánál. Hívtuk a mentőket, akik a párommal együtt (mert ő ápoló) teljes odaadással küzdöttek másfél órán keresztül, de nem sikerült életben tartsák. Ha nem is a kezembe, de én találtam rá...
Miután szembesültél a megdöbbentő ténnyel, mi játszódott le benned?
- Az, hogy nem láthatom többet. Nem beszélhetek vele. Nem hívhatom fel telefonon. Nem látogathatom meg. Nem kérdezhetem meg tőle, hogy hogyan van? Nem kérhetek tőle segítséget/tanácsot? Miért most és miért velem/velünk történik ez. Igazából ezt nem is lehet leírni, mit érzek.
Az, hogy 3 nap múlva pályára léptél a bajnokin az a Te döntésed volt, vagy megbeszélted a családoddal és edződdel is? Támogattak ebben a döntésedben? Honnan volt lelkierőd ebben a helyzetben játszani?
- Természetesen ez az én döntésem volt, hogy elutazom a többiekkel, de beszéltem Irénkével, hogy vállalom a meccset. Édesanyám büszke volt nagyon, hogy focizom, és tudta, hogy jól érzem magam a csapattal. Biztos voltam benne, hogy ő is azt szerette volna, hogy menjek meccsre. Igazából az a fajta ember vagyok, aki mindig “csak azért is megmutatom” és nem feladom. Ez volt a Ricsilla elleni meccs előtt is bennem, az első félidőbe úgy gondolom sikerült is koncentráltnak lennem. Viszont a félidőben teljesen megzuhantam és nem tudtam másra koncentrálni, mint hogy mi lesz most anyukám nélkül.
Számtalan részvétnyilvánítást kaptál az eset óta nemcsak saját csapattársaidtól és vezetőidtől, hanem a riválisok részéről is. Amikor Üveges Katalinnal történt hasonló eset, ő elmondta milyen sokat jelentett neki, hogy ennyien mellette álltak. Neked is valamilyen szinten gyógyírt jelentett életed legszomorúbb napjaiban, hogy érezted nem vagy egyedül?
- Ezúton szeretném megköszönni elsősorban a páromnak, hogy mindenben támogat, mellettem áll és rengeteget segít, köszönöm a testvéreimnek, a barátaimnak, hogy mellettem vannak, de köszönöm mindenkinek, aki segít, és együtt érez velem. Nagyon jól esik az embernek, ha érzi, hogy nincs egyedül és rengeteg támogatást kap, még ha belül egy nagy ürességet is érez. Úgy gondolom, hogy nem szabad egyedül lenni ilyenkor, mert ez nagyon sokat számít.
Futsalcsapatod gyakorlatilag egyeduralkodó volt a női futsal NB II-ben, s a mostani szezonban végre vállaltátok az élvonalbeli szereplést. Volt benned hiányérzet, hogy korábban nem éltetek az indulás lehetőségével?
- Tisztában voltunk vele, hogy az osztály váltás egy sokkal nagyobb feladat. Ez Irénke döntése, hogy eddig vártunk vele. Hiányérzet semmiképpen sincs, hisz még egy bajnoki címmel lettünk gazdagabbak.
Mi úgy gondoljuk annak ellenére, hogy mindössze 3 pontot gyűjtöttetek, egy mérkőzést leszámítva senki sem futsalozott le titeket, s méltó ellenfelei voltatok a sokkal több élvonalbeli rutinnal rendelkező riválisaitoknak. Te miként értékeled eddigi szerepléseteket?
- Ezt én is így látom, hogy méltó ellenfelei vagyunk minden csapatnak, még ha van egy nagyobb arányú vereségünk is. Nagyon fiatal, összeszokatlan a csapat még, de amit lehet mindenki meg tesz a pályán. A védekezésünk sokat javult, én úgy gondolom, a támadásainkon van még mit javítani, és azon, hogy maximális koncentráltság kell mindenkitől az első sípszótól az utolsóig.
Többet vártál vagy ez a realitás? Mi a legnagyobb különbség a két osztály között véleményed szerint?
- Ezt addig, amíg nincs benne az ember, el sem tudja képzelni, hogy milyen. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladat, itt az Nb1-ben nincsenek könnyebb meccsek, mint már az előző kérdésnél is írtam maximális koncentráltság kell a 2x20 perc alatt, minden csapatnál technikás játékosok vannak, rengeteg rutinnal. Ez jelenti a különbséget.
Az eredmények ismeretében megbántátok, hogy vállaltátok a megmérettetést?
- Nem gondolnám, hogy bánnunk kellene, hiszen tisztességgel helyt állunk minden egyes meccsen, és az erős meccsekből lehet tanulni fejlődni.
Lelkileg hogyan viseltétek azt, hogy amíg a másodosztályban átlagban 10 meccsből 9-et megnyertetek, addig az élvonalban már a tisztes vereségért is nagyot kell küzdeni? A legendás gyulai csapategység ugyanúgy megmaradt a mostani szereplés ellenére is?
- Nem jó érzés minden meccs után vesztesként lejönni a pályáról, de ha azt nézzük, hogy ezt a legmagasabb osztályban tesszük, akkor valamelyest enyhít a dolgon. Persze egy győzelem lendítene a csapaton. A csapategység a régi, rengeteg fiatal van a csapatban, de úgy gondolom, igyekeznek a mi mentalitásunkat átvenni és “küzdeni egymásért” .
Az egyetlen csapat vagytok, akik saját erőre támaszkodtok, és nem külföldi, vagy sztárjátékosok átigazolására hagyatkoztok. Amennyiben osztályozón bennmaradnátok, s egyben maradna a csapat akkor a következő szezonban látsz esélyt az előrelépésre?
- Azt gondolom, hogy a jóval rutinosabb ellenfeleink jövőre is megmaradnának, ettől függetlenül elképzelhetőnek tartom, hogy nem csak egy-egy szorosabb meccset tudnánk játszani, hanem meglepetést is okoznánk ellenfeleinknek.
Komoly érdemeid voltak a feljutásban, alapembere voltál az Amazonoknak, amit az is jelez, hogy 28 mérkőzésen 13 gólt szereztél. A mostani szezonban azonban eddig elmaradtak a Perjési Rita gólok. Frusztrál téged ez a góltalanság? Az első gól megszerzése önbizalmat adna a folytatáshoz?
- Mint mindenki, így én is gólt szeretek/szeretnék rúgni. Azt nem mondom, hogy frusztrál a góltalanság, mert én ugyan úgy tudok örülni más góljának is. Biztos adna egy egészséges önbizalmat a gól, de nem stresszelem ezen magam.
A gyulai szurkolók valósággal rajonganak a csapatért, jóban-rosszban veletek vannak. Ilyen miliőben játszani milyen érzés számodra?
- Nagyon jó érzés hazai közönség előtt játszani. Az, amikor majdnem tele a lelátó és egyszerre buzdítanak minket az leírhatatlan. Egy plusz löketet ad az embernek, ha ennyi lelkes szurkoló előtt játszhat.
- Simonyi András -
