EB 2010: UEFA vizit
2008.06.24 | 00:00
EB 2010: UEFA vizit

Amint arról korábban beszámoltunk honlapunkban az elmúlt héten Magyarországra utazott Laurent Morel, az UEFA Futsal szekciójának a Product Managere, azaz Versenyigazgatója.
Morel Úr, bár még fiatalember, de már évek óta irányítja az európai futsal nemzetközi versenyrendszerét.

Mostani látogatásának a célja a 2010-ben Magyarországon rendezendõ Futsal Európa-bajnoki döntõ elõkészületeivel kapcsolatos idõszerû megbeszélések, ellenõrzések voltak.

Hétfõ délután érkezett Montenegróból, ahol a Futsal Cup témájában folytatott tárgyalásokat. A repülõtéren Kasza János a Futsal Euro 2010 Project Menedzsere és Huszár István Tornaigazgató várta.

A program nagyon szoros volt, ezért már hétfõn este ellenõrzõ látogatást tartottak a Margitszigeti Grand és Termál Hotelekben, ahol a majdani Budapesti Csoport csapatai kerülhetnek elhelyezésre.

Kedden délelõtt a Ramada Pláza, valamint a Hotel Hélia került bejárásra, majd délután a Papp László Aréna volt az úticél.

Még aznap este leutazott a vizitáló csapat Debrecenbe és szerdán az ottani csoport tervezett szállásai(Dvinus, Aqaticum, Lycium Hotelek) és a Fõnx csarnok kerültek terítékre.

Csütörtök délelõtt az MLSZ-ben volt a záró-kiértékelõ megbeszélés, melyen meghatározásra kerültek a következõ idõszak feladatai és a végsõ koncepcióról folytattak fontos egyeztetéseket.

A Szövetségben fogadta Morel Urat Kisteleki István, az MLSZ Elnöke és Esterházy Márton, a Futsal Bizottság Elnöke is, majd részt vett a bajnoki Díjkiosztó Gálán. Az ünnepségen elmondta, hogy jól haladnak az elõkészületek, de azt is, hogy nagyon kemény munka vár az EB döntõ szervezõire, rendezõire.
 


Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink