Dunaújvárosi öröm Kecskeméten
2020.01.11 | 13:10
Dunaújvárosi öröm Kecskeméten
Szépszámú közönség előtt fogadta a Messzi István sportcsarnokban a Dunaferrt az SG Kecskemét Futsal együttese január 10-én, pénteken 19:00 órakor. A küzdelem végül vendég győzelemmel ért véget, de nagyon megnehezítették a felső házba vágyó Dunaújváros dolgát  a kecskemétiek. Mély védekezéssel készült a kecskeméti alakulat, így nem volt meglepő, hogy főleg a vendég gárda birtokolta többet a labdát az első felvonásban. Helyzeteket azonban inkább veszélyes pontrúgásokból tudtak megvalósítani, ám Tombácz jó napot fogott ki, és nem találtak be kapujába jó ideig. A 9. percben aztán egy kapu előtti kavarodás után Szedmákról vágódott be a labda a hazai kapuba, így egy öngóllal tudta megszerezni az előnyt a Dunaújváros, 0-1. Időkérés után felpörögtek a hazaiak, és ez góllá is érett. A 16. minutumban Móra Viktor szerzett labdát, majd lövését a kapus hárította, de a kipattanóra jó ütemben érkezett Sallai, és nem is hibázott, 1-1. Több találat ebben az etapban már nem született, így döntetlennel ért véget az első húsz perc. A fordulást követően is bátran játszott az SG Kecskemét Futsal. Előbb Rutai fordult le emberéről is került helyzetbe, majd egy Dunaferr szabadrúgás után kontrázhattak. A forgatókönyv hasonlóan alakult az első hazai találathoz, ám ezúttal menteni tudtak a gólvonalról a vendégek. A 27. percben Fridrich verte meg emberét a balszélen, majd lapos lökete a bal kapufáról vágódott Tombácz kapujába, 1-2. Nagy adok-kapok alakult ki eztán a pályán, mindkét oldalon több gól is születhetett volna. A legnagyobb lehetőség hazai oldalon Csamangó előtt adódott, de nem tudott élni Móra forintos labdájával. A végére még maradt egy dunaújvárosi kapufa, az eredmény viszont már nem változott. DSC_5405Koós Károly: - Rúgtunk két gólt, a sors fintora, hogy az ellenfél nyert 2-1-re. Elégedett vagyok a srácokkal, amit elterveztünk, azt megvalósítottuk. Most egy kicsit mélyebben védekeztünk, abból veszélyes kontrákat vezettünk. Látszott, hogy kevesen voltunk, elfáradtunk a második félidőben, és a Dunaferr fölénk tudott kerekedni, és el is dönthette volna a mérkőzést. Tombácz jó napot fogott, átsegített minket a nehezén. A végén ott volt a lehetőség az egalizálásra, de nem éltünk vele, így megérdemelten vitte el a három pontot a Dunaferr. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ilyen sokan kilátogattak, várjuk őket a Veszprém ellen is majd! Screenshot_2020-01-11 Bejegyzés szerkesztése ‹ Futsal Hungary — WordPress Fehér Zsolt: - Izgalmas jó mérkőzés kerekedett ki a találkozóból! Jobban kellett volna összpontosítanunk a ziccereinknél, és akkor könnyebb találkozó lehetett volna! A három pont volt a legfontosabb számunka hogy életbe tudjuk tartani felsőházi reményeinket!       SG Kecskemét Futsal - Dunaferr Due Dutrade FC 1-2 (1-1) férfi futsal NBI. alapszakasz, 15. forduló 2020.01.10., péntek 19:00 Messzi István sportcsarnok Kecskemét Futsal: Tombácz - Csamangó, Móra, Rutai, Dobosi Csere: Kővári, Kovács J, Molnár E, Daróczi, Sallai, Szedmák, Maczelka Edző: Koós Károly Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó – Németh, Szeghy, Pál, Sáhó. Csere: Kolompár, Dorogi, Klacsák, Fridrich, Faragó, Csányi, Horváth. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Gólszerzők: Szedmák (öngól), Sallai, illetve Fridrich.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Veszprém Futsal - SG KECSKEMÉT FUTSAL (Stream 2021.11.26.18:30)
2021.11.26 | 08:22
Aramis SE - DEAC (2021.11.22, stream)
2021.11.22 | 12:18

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.11.17 | 09:58
Férfi válogatott
2021.11.16 | 11:30
2021.11.15 | 07:00
2021.11.12 | 10:45
2021.10.25 | 09:32
2021.10.23 | 16:11
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink