Dunaújvárosi hajrásiker az Aramis ellen
2017.05.09 | 14:50
Dunaújvárosi hajrásiker az Aramis ellen Komoly mérkőzést vártunk a futsal NBI felsőházának rájátszásában, ahol a Dunaferr az Aramist fogadta. A hazaiak egyértelműen a három pont megszerzését tűzték ki célul, mellyel stabilizálni szerették volna jelenlegi második helyüket, míg a vendégek sikerük esetén megkezdték volna felzárkózásukat az élbolyhoz. Jó iramban indult a meccs, melynek első perceiben a kreatívan játszó Dunaferr több lehetőséget alakított ki. Németh Péter bombája volt az első komoly gólveszélyes próbálkozás, majd Klacsák remek labdaátvétel után lőtt kapu mellé. A vendégek a 7. percben jutottak át először a hazai védelmen, Boznánszky csavarását azonban Reveland szép mozdulattal hárította. Érezhetően feljavult az Aramis játéka, melyet Fekete Róbert egyéni akciója tört meg, aki a kapust is kicselezve lőtt az üres kapuba (1-0). Ezt követően három veszélyes vendég támadás után egy végletekig kijátszott újvárosi akció végén Varga közvetlen közelről kotorta a gólvonalon túlra a labdát (2-0).
Nem sokat kellett várnunk a harmadik találatra, amely szintén szépségdíjas volt. Fekete tartotta meg okosan a labdát, melyet Fridrich Dávidhoz passzolt, aki Klacsákot hozta ziccerbe (3-0). A folytatásban Roni első próbálkozását, vagyis közeli bombáját tolta bravúrral a kapufára Reveland, aki a másodinál már nem tévedet, majd harmadjára is bevette a hazai kaput (3-2), ezzel minimálisra csökkentve a vendégek hátrányát. Fordulás után alig telt el egy perc, Hosszú növelte előnyüket, aki a kapufáról kipattanó labdát lőtte kapásból a hálóba (4-2). Németh kiváló passzai után több helyzetet is kidolgozott a Dunaferr, de Hosszú, majd Józsa lövéseit is blokkolták a védők. Az Aramis azonban megint jókor váltott ritmust, beszorították saját kapujuk elé a hazaiakat, melynek végeredménye az lett, hogy Mányi remek lövéssel vette be Reveland kapuját (4-3). Ezt követően a hazaiak több alkalommal egyéni megoldásokat választottak a kombinatív játék helyett, mely nem vezetett sikerre, miközben a vendégek egyenlítése csupán a hazai kapufán és Revelandon múlott. Öt perccel a vége előtt az egyenlítés reményében taktikát váltott az Aramis, kapus helyett mezőnyjátékost beküldve, ezzel azonban üres maradt a kapuja, melyet Varga távoli lövéssel vett be (5-3). A gól ellenére sem változtatott Frank Tamás ezen a felálláson, hiszen ekkor már muszáj volt gólt szerezniük, amely Csopaki révén össze is jött (5-4), de míg ennek örülhettek volna, Fridrich szerezte meg hatodik góljukat (6-4). A hetedik gólunk Reveland szemfülességéből született meg, aki kapuskirúgásból vette be az ellenfél kapuját (7-4). Érdekes volt, hogy Frank edző ekkor sem állította vissza az alap hadrendet, továbbra is kapus nélkül játszatta együttesét, akik végignézhették, hogy Németh Péter gurítása a kapufa segítségével hogyan csorog kapujukba (8-4). A négygólos vezetés miatt kissé fellazult újvárosi védelem közreműködésével Sámson kozmetikázott az álláson (8-5), mely egyben a találkozót le is zárta. A Dunaferr a hajrában mutatott gólerős játékának köszönhetően megérdemelten tartotta itthon a bajnoki pontokat. Dunaferr DUE Renalpin FC – Aramis SE 8-5 (3-2) Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Vezette: Farkas Balázs, Futó Tamás, Pápai Zoltán Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán -  Klacsák Bence, Fridrich Dávid, Fekete Róbert, Hosszú Ádám Cserék: Rigó László, Varsányi Áron , Németh Péter, Schrancz Balázs, Németh Tamás, Varga Csaba, Velez Donát, Csányi Dávid István, Józsa Tamás, Vezetőedző: Fehér Zsolt Aramis SE: Soós Arnold - Sámson Zoltán, Szeghy Szabolcs, Pál Patrik, Boznánszky Gábor. Cserék: Boldizsár Márk, Hegedűs Ferenc ,Büki Baltazár, Sivák Péter, Da Silva Ribeiro Roni, Gál András, Cseri Gergő, Csopaki István, Mányi Domonkos Vezetőedző: Frank Tamás. Góllövők: Varga 2, Fekete, Klacsák, Hosszú, Fridrich, Németh, Reveland, illetve Roni 2, Mányi, Csopaki, Sámson Fehér-Zsolt-vezetőezőFehér Zsolt: - Mindenekelőtt gratulálok a játékosaimnak, hogy hazai környezetben itthon tartottuk a 3 pontot. Jól kezdtük a mérkőzést, annyira jól hogy 3-0 vezetésünknél elhittük hogy megvan a győzelem, de az Aramis nem adta könnyen a bőrét, és 1 perc alatt visszajött a mérkőzésbe. A második félidőben a játékosaim jobban akarták a győzelmet, és ennek köszönhető, hogy megnyertük a mérkőzést. A végén az 5-4 és játéknál jól koncentráltunk, amiből több gólt is szereztünk, amivel megpecsételtük az Aramis sorsát. frank_tamas_1Frank Tamás: - Egyik oldalon büszke vagyok a csapatomra, hiszen szinte végig méltó ellenfelei voltunk a Nálunk minden tekintetben erősebb Dunaújvárosnak, a másik oldalon viszont bosszús is lehetek, hiszen több játékosom is tudása alatt játszott, és csapatszinten is olyan hibákat vétettünk amit ezen a szinten megbüntetnek.   ll forrás: dunaujvaros.com  
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink