Dunaferr-öröm Budaörsön
2017.10.31 | 15:38
Dunaferr-öröm Budaörsön
Egészen a véghajráig kiélezett, szoros mérkőzésen aratott 5-2-es sikert az Aramis otthonában a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata a bajnokság ötödik fordulójában. A Dunaferr szinte végig vezetett a találkozón, ám győzelmét csak Hosszú Ádám utolsó két percben értékesített két büntetőjével tudta végül bebiztosítani.

Budaörsön, az Aramis vendégeként lépett pályára a futsal NBI ötödik fordulójában Dunaferr DUE Renalpin FC. Igazán izgalmas csatára volt kilátás, hiszen a vendéglátók az ötödik, míg a vendégek negyedik helyen álltak a tabellán. A találkozó igencsak kétesélyes volt, mivel mindkét csapatnak voltak kiemelkedően jó és gyengébb mérkőzései is. Az első percek ritmuskeresése után Horváth Norbert vállalkozott először lövésre, de nem talált kaput, majd Hosszú Ádám a bal oldali kapufát találta el. Ezt követően átvette a játék irányítását a Dunaferr, és sorra vezette támadásait, melyeket jól hatástalanítottak a vendéglátók. Az első hazai lehetőségre hat percet kellett várni, amikor Fridrich lábán pattant meg egy lövés, amely centikkel kerülte el a felső lécet. Egy perccel később azonban a vendégek örülhettek, amikor Fekete Róbert lövése került a kapuba (0:1). Fél perccel később Pál Patrik növelhette volna az előnyt, labdája alig kerülte Hegedűs kapuját, majd Horváth Norbert bombáját védte a hazai portás.  11Érett a második vendég gól, melyre sokat nem kellett várni, hiszen a 13. percben egy szép keresztpassz után Fekete Róbert közelről lőtt a hálóba ismét (0:2). Ezt követően óriási fordulat következett be. A kétgólos vezetés talán túlságosan megnyugtatta a vendégeket, melyet azonnal kihasznált az Aramis, amikor védők helyezkedési hibáját büntette meg Boznánszky (1:2). A szépítő találat felpörgette a hazaiakat, akik Boznánszky révén egy percen belül egyenlítettek (2:2), és ha Reveland nem véd bravúrral, akkor fordíthatott is volna az Aramis. A félidő hajrájában Németh szinte a gólvonalon állva blokkolta a labdát egy hazai szabadrúgás kombináció végén, viszont 15 másodperccel a dudaszó előtt Pál Patrik távoli lövésével ismét a Dunaferrnél az előny (2:3). Cseri egyenlíthetett volna a második félidő legelején, majd Reveland vetődve szerezte meg a labdát a betörő hazai csatár elől, melyből érezhető volt a hazaiak célja, vagyis a gyors egyenlítés. Fridrich tehetett volna ez ellen, aki megnyerte az egy az egy elleni párharcát, majd az oldalhálóba lőtt. Sőt, Reveland Zoltán védett kétszer egymás után reflexmozdulattal, majd Cseri találta el a kapufát. Sorra maradtak ki a hazai helyzetek, míg Feketéék továbbra sem tudtak kilábalni a hullámvölgyből. Támadásaikban nem volt erő, míg védekezésben többször lemaradtak a hazaiak játékosaitól, akik csak maguknak tehettek szemrehányást, amiért nem tudtak egyenlíteni. Tíz percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a második félidő első kapura tartó lövését láthassuk a vendégektől, melyet Horváth Norbert eresztett el, majd Fekete Róbert lövése után a hazai kapufáról kifelé pattant a labda. Ezt követően ismét változott a játék képe. A Dunaferr szépen tartotta a labdát, és megpróbálta visszavenni az irányítást. Már csak hat perc volt hátra a meccsből, amikor Pál Patrik vállalkozott kétszer egymás után, de a fontos negyedik találat nem jött össze. A hajrában Frank Tamás kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a pályára, ezzel létszámfölényt kialakítva. Ebből nem jöttek ki jól a hazaiak, akik miután elvesztették a labdát elkövették a hatodik szabálytalanságukat is, mely büntetőt ért. Azt két perccel a vége előtt Hosszú Ádám nagy magabiztossággal értékesítette (2:4), majd megint a labda mögé állhatott, hiszen ismét hibáztak a hazaiak, mely újabb büntetőt ért. Ádám azt is kegyetlenül bevágta a kapuba, ezzel eldöntve a mérkőzést (2:5). Már csak kilenc másodperc volt hátra, amikor Pál Patrik végezhetett el újabb büntetőt, aki a kapufát találta telibe. Aramis SE - Dunaferr DUE Renalpin FC 2:5 (2:3) Budaörs, Városi Sportcsarnok Vezette: Tamási P - Juhász D -Imrő J. Aramis SE: Hegedűs Ferenc - Sámson Zoltán, Póta Balázs Dániel, Sivák Péter, Boznánszky Gábor 2. Cserék: Soós Arnold - Büki Baltazár Géza, Tóth Dávid, Szeghy Szabolcs, Héger Attila, Szabó Ádám Gábor, Cseri Gergő, Bognár Bence, Gál András. Vezetőedző: Frank Tamás. Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán - Horváth Norbert, Németh Péter, Varga Csaba, Hosszú Ádám 2. Cserék: Rigó László - Schrancz Balázs, Fridrich Dávid, Boldizsár Csaba, Pál Patrik 1, Fekete Róbert 2, Gorjánácz Márió, Csányi Dávid István. Edző: Schrancz Balázs.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink