DUNAFERR DF RENALPIN FC – RÁBA ETO 4-4 (2-3)
2015.02.03 | 23:25
DUNAFERR DF RENALPIN FC – RÁBA ETO 4-4 (2-3) A bajnoki listavezető, több külföldi játékossal megerősített Rába ETO ellen lépett pályára a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mérkőzés előtt egy örömteli eseményre is sor került, ugyanis az együttes vezetői, valamint a Hummel magyarországi képviseletének igazgatója, Kocsis György szignózták azt a megállapodást, melynek értelmében a Hummel sportszergyártó cég lett a Dunaferr DF Renalpin FC felnőtt együttesének hivatalos mezszponzora. Ilyen előzmények után következhetett tehát a mérkőzés, mely előtt nagyon fogadkoztak a hazaiak, hogy megnehezíti a számtalan külföldi játékossal felálló győriek dolgát, ami egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak, tekintve, hogy a két gárda idei mérkőzései közül az elsőt 6-1-re, a másodikat 10-1-re nyerte a mai vendégcsapat. A kezdés ráadásul ezúttal is ijesztő volt, hiszen alig telt el egy perc a mérkőzésből, mikor Solano góljával már előnybe került a vendégcsapat (0-1), mely a folytatásban is kapuja elé szorította a dunaújvárosiakat, akik csak elvétve tudták megtartani a játékszert. Baranyai Pál kedve a játékrész derekára romlott el teljesen, mikor egy perc alatt újabb két találatot jegyzett a listavezető, nem is volt más választása a hazai szakvezetőnek, aki gyorsan magához rendelte "fiait", majd alapos fejmosásban részesítette a keret tagjait (0-3). A mesteri intelmek hatottak is, mert sokkal agresszívabb játékra váltott a Dunaferr, mely egyre többször szerzett labdát ellenfelétől, s a félidő hajrájában egy csapásra szorossá tette a meccset. A 16. percben ugyanis Togoi fejezett be góllal egy kontrát, majd egy perccel később egy újabb labdaszerzést követően Schrancz ágyúzott a bal felsőbe, egy szép elfutás végén, újra felcsillantva ezzel a pontszerzési reményeket (2-3). A térfélcsere előtt és után azonban a hazai kapusoknak is akadt dolga, mert előbb Hegedűs védte Calvo tízméteresét, majd a fordulást követően Rigó fogta a vendégek ászának újabb büntetőjét, életben tartva ezzel a hazaiak esélyeit. Szentéék igyekeztek élni  ezzel, s a második félidőben szenzációs játékkal örvendeztették meg a hazai drukkereket. Az egyre inkább felbátorodó Dunaferr ugyanis több tiszta ziccert is kidolgozott ellenfele kapuja előtt, de a befejezésekbe ekkor még rendre hiba csúszott, vagy a győri kapus, vagy a kapufa hárított… 30. percben Schrancz tízméteres büntetőjét is megfogta a vendégek hálóőre, de ez sem vetette vissza a hazaiakat, akik egy ordító védelmi hibát követően mégis egalizáltak, a szólóját remek érzékkel kihasználó Nagy Rolandnak köszönhetően (3-3). Elérhető közelségbe került a győzelem is, így kockáztatott Baranyai Pál, aki Rigó helyett is mezőnyjátékost küldött be támadásban, ám hamar ráfizetett, mert egy eladott labdával Harnisch lógott meg, s kíméletlenül felvarrta a játékszert a felső sarokba (3-4). Ekkor sem adta fel azonban a harcot a Dunaferr, mely az utolsó percben ismét tízmétereshez jutott, Schrancz újból elvállalta, s ezúttal nem remegett meg a lába: hatalmas gólt vágott a jobb felsőbe, kialakítva ezzel a bravúros, 4-4-es végeredményt. DUNAFERR DF RENALPIN FC – RÁBA ETO 4-4 (2-3) Dunaújváros, Dunaújvárosi Sportcsarnok Játékvezetők: Baghy Csaba, Futó Tamás, Rábel Alfréd DFDSE: Rigó L. - Schrancz B., Szente T., Safar Iuliu Tony, Nagy R. Csere: Togoi V. C., Aradi Cs., Huber B., Hegedűs F., Ivacs G., Nagy A., Szabó G. Vezetőedző: Baranyai P. ETO: Tóth Gy. - Solano, Juanra, Dróth Z., Harnisch Á. Csere: Palomeque, Püspök P., Noe, Lódi T., Mimi, Vevé, KLCSÓ G. Vezetőedző: Jordi Illa Solé. Gólszerzők: Cosmin (15'), Schrancz (16', 40'), Nagy R. (35'), illetve Solano (2'), Püspök P. (9'), Mimi (10'), Harnisch (36') Sárgalap: Mimi (29'), illetve  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink