Dróthék a világ legjobbjai között
2017.05.02 | 07:41
Eltelt a március, vége a bajnokságnak. Egy döntetlennel és egy vereséggel idén is Kairat lett a kazah bajnok. Zoli most már nem csak magyar, hanem kazah bajnok is…. jéééé de furcsa ezt kimondani. És ráadásul még a magyar kupa győzelem mellé beírhatunk egy kazah kupa győzelmet is. Mit ne mondjak, szépen gyűlnek az adatok a biográfiába, no de így megy ez, ha az ember öregszik, és sajnos néha hál’ isten, hogy megy, telik, szalad, rohan az idő. Na de még mennyire, ugyanis kislányunk Vanda betöltötte a 3. életévét….. úristen, el se hisszük, hogy már ekkora a mi kis ördögünk. Én meg azt nem hiszem el, hogy az Apja végre velünk ünnepelhette a szülinapját. Ugyanis csak a születésénél, és most a harmadiknál volt velünk. Amikor egy és két éves lett mindig a válogatottban volt, pont úgy esett az időpont, hogy nem tudott velünk lenni. Emlékszem tavaly is kettecskén ünnepeltük itt Almatyban a szülinapját. Sokan érdeklődnek a második gyerek után. Igen, lesz, szeretnénk kis tesót, de egyelőre szeretnénk, ha letisztulna, hogy hova tovább. Ez előbb nem, mint a nyáron fog kiderülni, maradunk itt, vagy megyünk-e tovább….
Zoli még egyszer haza látogatott a srácokhoz, majd együtt útnak indultak Bakuba. A Magyar válogatott EB selejtezőt játszott Azerbajdzsánban, ahol csoport másodikként kivívtak egy play-offot, így ismét egy pótselejtezőre kerül sor, akárcsak 2015-ben, amire bizonyára sokunk emlékezik, az a bizonyos Magyar – Román mérkőzés. Bakuból van közvetlen járat Almatyba, úgyhogy Zoli egyenesen ide jött vissza, nem ment haza a srácokkal. Mindenki szerencsésen megérkezett haza a családjához.
Időközben hírt kaptunk arról, hogy Elek Ákos a nagypályás válogatott játékos Almaty felé veszi az irányt, nagyon örültünk ennek, hisz valamilyen szinten nem leszünk egyedül a mi kis hátra levő időnkben, én különösképpen megörültem, mikor is Évi, Ákos felesége írta, hogy nemsokára ők is jönnek ki, a két kislányával együtt. Örültem, hogy végre lesz társaságom, tudok normálisan beszélgetni, ki tudom fejezni magamat, hogy mit akarok mondani, de főleg Vanda miatt örültem, hogy jönnek a lányok, lesz játszópajtása, akiket megért, talán még a beszéde is megered kicsit jobban. Meg is érkeztek szerencsésen, azóta szinte mindennap együtt lógunk :D voltunk állatkertben, fóka és delfin show-n, fent a hegyekben (és ráadásul hétvégén :D ) szép élményeket szereztünk.
Eljött Április 25.e Zoli nagy napja, vonulnak be a fiúk a szállodába, lázas készülődés veszi kezdetét…. irány a Final Four. Egy álom válik valóra, hogy egyáltalán részt vehet ezen az eseményen. Tudom, hogy bármi lesz is, már most is hálás a jó Istennek, hogy az életében egyszer megadatott egy ilyen lehetőség. Mindig mondom neki, nem kell ajtóstul rontani a házba, nem lesz akkor sem semmi baj, ha nem nyernek, a lényeg, hogy itt van, talán játszhat is, mert a keretbe benne van a neve. Egyetért velem, végre valamiben :D És nem csak neki, hanem ez nekem is nagy boldogság, hogy egyáltalán részt vehetek egy Final Four-on, és talán még játszani is láthatom azt, aki a világon a legfontosabb nekem. Nagy szerencse az is, hogy itt Almatyban rendezik, mert ha ez nem így lett volna, bizonyára már Magyarországon izgultam volna végig a tv előtt az egész eseményt. Valljuk be azért ez így mégis csak jobb, hogy itt lehetek ;) Nekem pláne, de talán Zolinak is, hogy akár a jelenlétünkkel tudjuk őt támogatni. Mindig azt mondja, hogy nélkülünk nem bírná, de ezt én nem hiszem, erős srác Ő, nehezen, de biztos végig tudná csinálni. Őszintén annyira nem is akarom ezt kipróbálni, hogy milyen lenne, ha nem lennénk együtt. Ha van rá mód, és lehetőség, hogy együtt legyünk, akkor miért ne?!
A nagy nap, 28 péntek. Elődöntő az Interrel…. Jééézusom láthatom élőben Richardinhot. :D
Vasárnap…. félelmem, izgalmam határtalan méreteket öltött, én méég az életemben nem izgultam ennyire, mint ezen a napon. Az érettségi kispiskóta volt ehhez képest, eddig azt tartottam életem legdurvább napjának. :D Hangsúlyozom EEDIIIIIIG!!! Te attyaaa Úr Isten. Kaptunk egy gólt sajna már az első percben, de jött Apaa és kiegyenlített! Nos, akkor ez most a pénteki napot überelte, teljes mértékben, ráadásul itt még nem volt vége. Nem akarok részletekbe bele menni, aki látta tudja milyen meccs volt, aki nem látta az meg nézze meg, mert megéri! Még annak is, aki nem egy sport fan, én sem vagyok különösképpen az egyébként. Elég hülyén hangzik így ez egy futsalos feleségtől, de ettől még igaz! :D Amit tudok, hogy kivel mi történik a sportban az csak Zolitól tudom, na jó azért néha bekuckózok mellé egy elclassikoora :D Szóval a meccs vége 5:5 ami annyit jelent, hogy következnek a büntetők. Ezt eddig nem tudtam, hogy a harmadik helyért nincs 2*5 perc hosszabbítás, hanem egyből 3 – 3 büntető következik. Ismerem már annyira Zolit, hogy tökös csávó, oda áll a labda mögé egy ilyen szituba, de azt nem hittem, hogy van annyi vér a pucájában, hogy elsőnek. Mikor megláttam, hogy készülődik azt hittem az infarktus visz el ott helyben. Utoljára mondom el ígérem, hogy éééén még így az életemben nem izgultam, így még soha nem vert a szívem! A kezem összekulcsolva, a monológom mormogom magamba, nem tudom eldönteni, hogy oda nézzek-e vagy sem, aztán belső Anett megszólalt: hülye vagy, ezt nem látni? Halálos vétek lenne. Éééés berúgta! 100 kiló omlott le ott menten rólam. Majd a másik 100 kiló, amikor a következőt berúgta Tayebbi, és amikor kivédte a mi kis Higuitánk, akit egyébként ismét megválasztottak a világ legjobb futsal kapusának! Majd jött Douglas, aki beállította a végeredményt! KAIRAT ALMATY FUTSAL CLUB BRONZÉRMES LETT!!!
Tudjátok aznap éjjel elgondolkodtam azon, hogy mi a jobb, egy ilyen meccsen megnyerni a harmadik helyet, vagy a döntőben másodiknak lenni. A kérdés azt hiszem érdekes. Most láttam igazán, hogy egy harmadik helynek is mennyire lehet örülni, pont annyira, mint az elsőnek! És valóban, az érzés elmondhatatlan, leírhatatlan, amikor vége lett kitört belőlem a sírás, talán ott akkor minden feszültségem, izgulásom távozott belőlem könny formájában! A tenyerem vér vörös, a sok és erős tapstól! Egyszerűen ez az egész számomra és szerintem mondhatom azt, hogy Zoli számára is egy szenzáció. Felejthetetlen, egyszerűen felejthetetlen, hogy honnan hová eljutott ez az ember, és én, mint a felesége és Vanda, mint a gyermeke átélhetjük ezt vele, ez egyszerűen fantasztikus! Zoli hétfőn reggel felébred…. „Anya, mond, hogy ez nem álom volt!” Neeeem, neeem álom volt, ez igen maga a valóság volt, és eredménytől függetlenül mérhetetlenül büszke vagyok rá!!!
[gallery ids="82000,82001,82003,82005,82007,82010"]
Utolsó napjainkat töltjük Almatyban pénteken irány haza…. elkezdtem csomagolni, közben jár, kattog az agyam, hogy úr isten, hogy telt el ilyen gyorsan 8 hónap, hogy??? Néha úgy éreztem, mikor rosszabb napok jöttek, hogy soha nem lesz már vége, erre már azon kapom magam, hogy csomagolok. Hihetetlen, és ez az egész út még mindig hihetetlen számomra, annyi mindenre tanított meg, amiért nagyon hálás vagyok! Mert valószínű, ha nem itt és most vagyok, akkor erre nem kerül sor! Köszönöm mindenkinek, aki tartotta velem, velünk a kapcsolatot, néha nagy erőt adtatok, nem is hinnétek, hogy egy egyszerű szia milyen jól tud esni! Még egyszer köszi!
És ezúton szeretném megköszönni Jancsi Bá’nak, hogy gondolt egy merészet, és bevállalta, azt, hogy én írjam a történést blog formájában. Még soha nem csináltam ilyet, és valószínű soha nem is csináltam volna, és ez megint csak visszavezethető erre az útra…. Valamint hálásan köszönöm, hogy a Futsal Hungary-n megjelenhettek az én kis bejegyzéseim, és így nagyon sok emberhez elért! Nagyon, nagyon köszönöm, hogy vette, vetted a fáradságot kedves olvasó, és elolvastad a mi kis történetünket! Azt hiszem, egy megérdemelt nyár következik, tele családdal, barátokkal, nyaralással, bulival! :D
Ne haragudjatok, mennem kell csomagolni! :D
Maradok mindenkinek hálával, és tisztelettel: Dróthné
