Drámai vendég pontszerzés a DEAC – Fradi rangadón!
2019.05.05 | 17:10
Drámai vendég pontszerzés a DEAC – Fradi rangadón! A rájátszás rangadójára került sor Debrecenben, a női NB II-ben, ahol a két éllovas találkozott egymással. Sokan voltak kíváncsiak a mérkőzésre, szinte minden rivális csapattól ültek a lelátón. Mind a két csapatnál akadtak hiányzók, de ennek ellenére bizakodva várták a felek az összecsapást. DEAC – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 2-2 (1-1) Debreceni Egyetem, Játékvezetők: Szűcs L., Varga Gy., Szabó Sz. DEAC: Tóth R. – Horváth, Czégény, Üveges, Tóth N. Cserék: Fekete, Pócsik, Böröczky, Fekésházy Vezetőedző: Szentes Bíró Tamás FTC: Móczik – Gruber, Bernhardt, Tagyi, Kovács Cserék: Orosz, Horváth, Balázs Vezetőedző: Soóky Norbert Sárga lap: Czégény (24’) illetve Kovács (24’) Gólszerzők: Üveges (6’, 36’) illetve Kovács (8’), Balázs (40’) A zöld-fehérek letámadtak az elejétől fogja, amivel nem nagyon tudott mit kezdeni a vendéglátó, így inkább a Fradinál volt a labda és ők játszottak veszélyesebben, de az első gólt így is a hazaiak szerezték. Üvegesről feledkeztek meg a Fradi védők, aki egyedül vezethette a kapusra a labdát, és ő ezeket nem szokta elhibázni és ezúttal sem tette. A DEAC sokáig nem örülhetett a vezetésnek, mert két perc múlva Kovács ballábas lövése vágódott a rövid alsóba, így közel 10 perc után kezdődhetett minden elölről. A játékrész második felében a fővárosiak domináltak, de hiába voltak nagyobb lehetőségei és kapufái, nem született újabb gól, így maradt a döntetlen szünetre. 59461162_2780479251994740_5059393821679288320_n A második félidőt a Fradi kezdte jobban, rögtön eltalálták a kapufát, de utána a debreceniek átvették az irányítást és az ő akaratuk érvényesült. Ezúttal az egyetemisták támadtak le, amivel a zöld-fehérek nem tudtak mit kezdeni, és ahogy fáradtak, egyre kevesebbszer tudták felhozni a labdát. Ahogy telt az idő, a hazaiakon is előjött a fáradság, így inkább a közdelem dominált, és egymás hibáiból éltek a csapatok, de kevés alkalommal kerültek veszélybe a kapuk. A hajrához érve úgy tűnt, már nem születik újabb gól, de a hazaiak gólfelelőse, Üveges lőtt váratlanul, és lövése a bal alsóba kötött ki, így ismét a vendéglátóknál volt az előny. A zöldek a maradék szűk négy percben egylapra mindent feltéve támadtak, és úgy tűnt, hiába, de 9 másodperccel a vége előtt Balázs elé került a labda, aki közelről a jobb alsóba lőtt, beállítva a 2-2-es végeredményt. Az első félidőben a Fradi, míg a másodikban a DEAC játszott jobban, így igazságosnak mondható a döntetlen, bár a debreceniek lehetnek a bosszúsabbak, hiszen néhány másodpercre voltak a győzelemtől. Amennyiben a két csapat továbbra is hozza a többi meccsét, az utolsó forduló dönthet a bajnoki címről, de akkor a Népligetben találkoznak a felek. RUBEOLA FC CSÖMÖR – KRSE LUDOVIKA 1-2 (1-2) A beharangozóban azt írtuk, hogy amennyiben a csapatok teljes kerettel állnak ki, három esélyes a találkozó. Ehhez képest a vendégcsapat csere nélkül érkezett, így ennek fényében úgy tűnt, a Rubi otthon tarthatja a három pontot, de nem így történt. Pedig jól indult a Csömör számára a meccs, hamar megszerezték a vezetést, de a KRSE a játékrész közepére fordított. Ekkor kevesen gondolták, hogy a hátralevő, közel 30 percben nem esik gól. Hiába a helyzetek és a lehetőségek, a Csömör képtelen volt betalálni, így a vendégek hősiesen megőrizték minimális előnyüket és megszerezték első győzelmüket. A Rubeola ezzel nagy lehetőséget szalasztott el, hogy felzárkózzon a dobogósokra.

e84b1b68-97e8-4e6a-8da0-9dcf1ae71c77

SZOLNOK FANATIC SE – ELTE-BEAC 6-0 (5-0) A két csapat eddigi teljesítményét figyelembe véve a rájátszásban, a hazaiak számítottak az esélyesnek, és hazai pályán nem is hibáztak. Urbán és Pintér vezérletével könnyed győzelmet arattak. A találkozó már az ötödik perc környékén eldőlt, hiszen Urbán mesterhármasával már 3-0 volt az eredményjelzőn. Az egyetemisták nem nagyon tudták tartani a hazaiak és még a becsület gól sem jött össze, így visszacsúsztak az utolsó előtti helyre. A Szolnok újabb sikerével beérte pontszámban a Ferencvárost és tartja a lépést a két éllovassal. 59459660_1248195925336024_4387324056530059264_n NYÍRSÉG NSC – PAFC 1-2 (1-1) Egyik csapat sem nyert még a rájátszásban, így mind a két oldal első győzelmére hajtott. A találkozó kiegyenlített játékot hozott, így mind a két alakulat előtt ott volt a lehetőség, hogy begyűjtse a három pontot, de a helyzetkihasználás nem igazán ment egyik félnek sem. A kapu előtt végül a Piliscsaba volt a határozottabb és a második félidőben megszerezte a vezetést, ami végül elég volt a győzelemhez, amivel két helyet előrébb léptek a tabellán.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink