Drámai Fradi győzelem!
2021.04.25 | 09:46
Drámai Fradi győzelem!

Igazi rangadót rendeztek az alsóházban, ahol az első két helyen álló alakulat találkozott. Az első meccsen a Nyírgyulaj örülhetett, így a Fradinak volt miért visszavágnia. Ráadásul a zöld-fehérek siker esetén matematikailag is bennmaradnak a hátralévő fordulóktól függetlenül. Mind a két csapat teljes kerettel és jó formában várta az ütközetet, így minden adott volt egy jó mérkőzéshez, és nem is kellett csalódni.

Sokáig nem ismerkedtek a felek és rögtön egymásnak is estek, így jó iramban indult a találkozó és az első gólokra sem kellett sokat várni. Lapa a harmadik percben egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést, de Hosszú egy szép egyéni alakítás után hamar válaszolt, így indulhatott minden elölről. Mind a két együttes bátran felvállalta a támadásokat, így több helyzet is adódott, a nagyobbak talán a Fradinak, de nem sikerült egyik félnek sem megszerezni a vezetést, így szünetig nem változott az eredmény.


A fordulás után bekezdtek a hazaiak, és a két gólfelelősükkel két gólos előnyre tettek szert. Előbb Bognár tekert szépen egy szabadrúgást a hosszú felsőbe, majd Büki lőtt távolról Opre kapujába. Annak ellenére, hogy még ekkor 15 perc hátra volt, Lovas mester bátran meghúzta a vészkapus játékot, bár tőlük ez nem idegen. Sokáig a vendégek nem találtak fogást a fővárosiakon, de a türelemjáték végül eredményre vezetett. Ferreira egy szép átlövéssel visszahozta a Nyírgyulaj reményeit, majd három perccel a vége előtt a másik brazil légiós, Baptista is betalált egy szabadrúgásból. A Fradi a hátralévő időre vészkapus játékra állt át, de úgy tűnt, csak labdát akar tartani, mert semmilyen kockázatot nem vállalt, és mivel a vendégek számára is jó volt az egy pont, mindenki arra számított, hogy kényelmesen lecsorog a hátralévő idő. Majd néhány másodperccel a vége előtt a vendégek eltolódtak, így a zöld-fehérek mindegy-mindegy alapon bevállalták a támadást, és Büki sarokból leadott lövése egy védőn megpattanva a hosszú felső sarokba vágódott egy másodperccel a vége előtt, megszerezve a győzelmet.

A három pont megszerzésével eldőlt, hogy a Fradi matematikailag is bennmaradt és vélhetően az alsóház élén végez, míg a Nyírgyulaj nem dőlhet hátra és két nagyon nehéz meccs vár rá, ahol legalább az egyiket meg kell nyernie, ha nem akarja, hogy gondjai legyenek, a jó első kör ellenére. A Nyírgyulajra a következő játéknapon az Újváros vár hazai környezetben, míg a Fradi készülhet az idei negyedik derbire.

Machalek Attila, FTC: - Nagyon szerettünk volna visszavágni a Nyírgyulajnak, így igen motiváltak voltunk. Sikerült megismételni a hétfői teljesítményt, így ezen az estén is jól játszottunk. Úgy gondolom, ezen a meccsen játékban jobbak voltunk, igaz, a végén a szerencse is kellett, hogy három pontot szerezzünk. Remek hetet zártunk, minden dicséretet megérdemel a csapat!

Lovas Norbert, Nyírgyulaj: - Jól kezdtünk, azután a hazai csapat átvette az irányítást és két góllal ellépett. Próbáltunk váltani és ez sikerült is, hiszen ledolgoztuk a hátrányukat és amikor már mindenki azt hitte döntetlen lesz, jött egy szerencsésen megpattanó beadás, amivel a FTC megnyerte a mérkőzést. A mai estén kaptunk egy józanító pofont és remélem ez a fejekben elrendezett mindent, hiszen még vár ránk 3 nagyon nehéz mérkőzés. Gratulálok a Ferencvárosnak.

Alsóház, 6. forduló

FTC-FISHER KLÍMA – NYÍRGYULAJ KSE 4-3 (1-1)
Népliget, Elek Gyula Aréna
Játékvezetők: Zimonyi, Kiss, Muhari

FTC: Tóth – Németh, Horváth, Fekete, Hosszú
Cserék: Nyerges – Sámson, Rábold, Büki, Öreglaki, Cseri, Panyi, Bognár, Östör
Vezetőedző: Machalek Attila

Nyírgyulaj: Opre – Csoma, Lapa, Ferreira, Baptista
Cserék: Pető – Szabó, Vass, Orosz, Nagy, Hajdu, Harmati, Vlasovych, Domokos
Vezetőedző: Lovas Norbert

Sárga lap: Hosszú, Fekete illetve Csoma, Baptista

Gólszerzők: Büki (2), Bognár, Hosszú illetve Lapa, Baptista, Ferreira

 

  

 

 

Hírdetés

Videók

Bemutatkozik az NB I gólkirálya: Tatai József
2021.10.13 | 22:46
TFSE-BeStrong – Újpest FC-220VOLT // ÉLŐ stream 10.11 20:30
2021.10.11 | 15:27

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.10.14 | 13:48
2021.10.01 | 12:45
2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
2021.04.14 | 01:24
2021.04.13 | 07:34
Támogatóink

Partnereink