Döntőben az ETO!
2018.05.23 | 08:43
Döntőben az ETO! Sokan féltették az Alexet és Juanrát nélkülöző ETO-t a Veszprém ellen, de a többiek minden aggodalmat cáfolva magabiztosan győzték le a Veszprém együttesét és jutottak megérdemelten a futsal bajnoki döntőbe. Kiegyenlített első félidőben mindkét együttes óvatosan és fegyelmezetten futsalozott, A hazaiak Tama góljával szerezték meg a vezetést a 11. percben. Egészpályás passzt kapott Dávidtól, azonnal élt a lehetőséggel, közelről vágta a hálóban a labdát (1-0). A Veszprémnek is több ígéretes helyzete volt, de Alasztics jól védett, főleg akkor volt rá szükség, amikor a győri vezetés után komoly erőkkel támadott a Veszprém az egyenlítő találat megszerzéséért.

A hajrában Dávid talált be (2-0), pont akkor amikor ért a vendég egyenlítés, így két gólos ETO előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

A szünet után öltözőben maradt egy kicsit az ETO, Bognár P. góljával szépített a Veszprém (2-1). Ezt követően azonnal felpörgött a meccs. Mindkét oldalon több kimaradt lehetőség, majd Bognárt kapott piroslapot a 31. percben, utolsó emberként szabálytalanul tartóztatta fel a kapura törő Sáhót.

Az emberhátrányba került Veszprém nem bírta a nyomást, Gerard került helyzetbe, aki 3-1-re módosította az állást, kijátszott akció végén lőtt Shmidmajer kapujába.

A Veszprém átállt vészkapus játékra, de hiába kockáztattak, Sáhó emelt az üres kapuba labdaszerzés után a 35. percben háromra növelve a különbséget (4-1).

A mérkőzés végéig 5 a 4 játékra váltott vendégek Tar góljával eggyel csökkentették a különbséget (4-2), azonban a hajrában az ETO kihasználva lehetőségeit Klacsák, Tama, majd Dávid góljaival 7-2-re alakították az állást. Ez lett a végeredmény, az ETO Alex és Juanra nélkül magabiztosan győzte le az FCV csapatát.

A Veszprémnek nagyon nem ment ma a gólgyártás, még a hatodik fault után Tatai 10 m-esből kétszer is bevehette volna a győri cserekapus Klcsó kapuját, de a fiatal győri tehetség kétszer is hárítani tudott, majd egy bődületes lövést követően a felsőléc hárított. Az ETO készülhet a bajnoki döntőre, mivel magabiztos teljesítménnyel megnyerte a Rájátszás B csoportját a hátralévő záróforduló eredményeitől függetlenül. A döntőben az A csoportot megnyerő MVFC-Berettyóújfalu vár a győriekre. Javi Rodríguez: – Sikerült a hiányzókat pótolni, s innentől most már a döntőre koncentrálunk. Madarász János: – Bár kicsit lejtett a hazai pálya, nem emiatt kaptunk ki. Gratulálok az ETO-nak és sok sikert kívánok egykori csapatomnak a fináléban.  

Rába ETO–Veszprém 7–2 (2–0) Győr, NB I-es férfimérkőzés, 200 néző. V.:  Czene-Joó, Deme.

ETO: Alasztics – Rolon, Klacsák, Gerard, Dávid R. Csere: Győrfi, Klcsó, Papp B., Tama, Végh A., Sáhó, Bognár B. Edző: Javi Rodríguez.   Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Püspök, Boromisza G., Boromisza D. Csere: Spandler, Fehér K., Tar, Varga Á., Bognár P., Apatini, Bencsik. Edző: Madarász János. Gólszerzők: Tama (11., 40.), Dávid R. (20., 38.), Gerard (32.), Sáhó (35.), Klacsák (38.), ill. Bognár P. (22.), Tar (36.). Kiállítva: Bognár P. (31.).

Forrás: eto.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Kistarcsa Futsal - Aramis SE (2022.05.23, stream)
2022.05.23 | 11:19
Aramis SE - TFSE-BeStrong (2022.05.16, stream)
2022.05.16 | 10:07

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.05.21 | 11:00
2022.05.02 | 21:54
2022.04.12 | 11:30
2022.04.11 | 01:00
2022.04.09 | 08:19
Férfi válogatott
2022.03.15 | 07:55
Támogatóink

Partnereink