Döntetlenek napja
2008.08.19 | 00:00
Döntetlenek napja

Mezei Vill Berettyóújfalu - Spicom Sepsiszentgyörgy 2-2

A Mezei-Vill a Moga, Pallai, Nagy Tamás, Nagy István, Safar, Angyalos, Bácsi, Trippon, Kolompár, Gál, Vicickó, Tamás, Lovas kerettel vágott neki a II. Szent István Kupa nyitómeccsének.
 
Az ellenfélnél ismerõs arcokra figyelhettünk fel, hiszen az edzõi teendõket ezentúl a korábbi szegedi mester, Bódi Attila látja el, s a korábban Szentesen játszó Erhardt Szilárd is Romániában folytatja.

Jól kezdõdött számunkra a meccs, mi uraltuk a játékot, ám a kapu elõtti bizonytalanságaink miatt nem tudtunk vezetést szerezni egészen a tizennegyedik percig, amikor Safar talált a szentgyörgyiek hálójába.

A romániai csapat inkább csak távoli lövésekkel kísérletezett, de ezeket rendre hatástalanítottuk.

Fordulás után rögtön kettõre növeltük elõnyünket, Gál István szerzett gólt hat méterrõl egy közvetett szabadrúgás után.

Lábra kapott ellenfelünk ezután, mi pedig idegesen, kapkodóan és sok hibával játszottunk. Sorra jöttek a kontrák, amelyek után kétszer is közepet kellett kezdenünk.

A döntetlen talán igazságosnak mondható, hiszen az elején fölényünk nem hozott nagyobb különbségû vezetést, ám a hibáinkat jól kihasználó szentgyörgyiek visszajöttek a meccsbe.

Székelyudvarhely Sportklub - Poli Temesvár 4-4

A nap másik meccsén a Székelyudvarhely a Temesvárral találkozott. Ezen a mérkõzésen a hazaiak voltak az esélyesek, és ennek megfelelõen nagy elánnal támadásba is lendültek Madarászék.

Érdekes módon, a másik meccshez hasonlóan itt is a tizennegyedik percben született az elsõ gól, Szabó Zoltán talált be. A félidõig az állás már nem is változott, ám a következõ húsz percben már potyogtak a gólok.

A hatodik percben egyenlített a Temesvár, majd pár másodperc után Gyurcsányi ismét a hazaiakat hozta elõnybe, Szabó második gólja pedig már magabiztossá tette a vezetést.

Jött azonban a hidegzuhany a székelyek számára, három gólt szeretve fordítottak a temesváriak. Nagy hajrába fogott az SK, mindent megpróbáltak legalább döntetlenre hozni a meccset, ám mindent sikerült kihagyniuk, a legnagyobb helyzeteket is. Mihály Zoltán révén azért egyszer megrezdült a vendég háló, így a vége itt is eldöntetlen.


Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink