Döntetlen a gigászok csatájában
2018.12.14 | 16:14
Döntetlen a gigászok csatájában Eredetileg október elején került volna sor erre a találkozóra, ám a Berettóújfalu Bajnokok Ligája szereplése miatt elhalasztották a mérkőzést. A hazaiaknál több olyan hiányzó is volt, akik alapesetben meghatározó játékosok, gondolhatunk itt Trencsényi és Rafinha kiesésére, de Harmati Tamás is megsérült nemrég, így ő sem léphetett pályára a rangadón. Futsal NBI, 4. forduló MVFC BERETTYÓÚJFALU - KÚTHÁZ HALADÁS VSE 1-1 (1-1) Berettyóújfalu, Pálfi Rendezvénycsarnok Vezette: Újhelyi, Takács, Katona MVFC: Mezei – Javi Sanches, Rábl, Nagy I, Amilcar Csere: Tihanyi, László, Nagy S, Gál, Nagy D, Takács Edző: Sergio Cabrera Haladás: Sásdi – Simic, Dróth, Michel Melo, Vas, Csere: Gyimesi, Hajmási, Horváth P., Sipos, Leo Mendes, Németh Z. Vezetőedző: Sziffer András Gólszerző: Takács 13. perc illetve Dróth 3. perc Rangadót vártunk, ám az első percek kicsit álmos játékot hoztak, a Haladás leginkább a masszív védekezésre koncentrált, az MVFC pedig nem tudta kellően felgyorsítani a játékot. A harmadik percben a Dróth Zoltántól megszokott harcossággal labdát szerzett a félpályánál, majd a kapu felé indult és Mezei Dávid mellett helyezett a hálóba, igen korán megszerezve a vezetést. Ez a korai gól továbbra sem kényszerítette a szombathelyieket a nyíltabb játékra, és az is elmondható, hogy valamivel pontosabban és labdabiztosabban játszottak ebben a szakaszban a vasiak. A hazaiak azonban fokozatosan javultak, átvették az irányítás és átlövésekkel próbálták veszélyeztetni. A félidő közepén egy szépségdíjas találattal egyenlített az utóbbi időben igen gólerős Takács Zoltán, az MVFC fiatalja egy felpassz után a hatoson belül szép mozdulattal pörgetett Sásdi kapujába. 48234094_1279158572222361_6254871906659336192_n A szünet után már egyértelműen az MVFC akarata érvényesült, a kezdő sípszótól kezdve nyomás alá helyezték a Haladást, sokkal többet birtokolták a labdát Amílcarék és vagy Sásdinak kellett bravúrral hárítania, s ezen a meccsen remekül védett a szombathelyi hálóőr, vagy a hazaiak vétették el a lehetőségeket az utolsó pillanatban. A zöld-fehérek szinte át sem lépték a félvonalat, beszorította őket a Mezei-Vill, ám a gólszerzésre és az előny nem jött össze, hiába volt benne a meccsben, hogy előbb-utóbb jöhet a hazai vezetés. A Haladás kontrákból veszélyeztetett és tudták tartani a döntetlen állást. Az utolsó percek izgalmassá sikeredtek, Dróth játéka és klasszisa mindig veszélyt jelent, bármilyen helyzetben és bármilyen állásnál, s ezt bizonyította is a Szombathelyi támadó, hiszen pár másodperccel a lefújás előtt egy lefordulás után hatalmas kapufát rúgott. 48380556_1279158518889033_2254520074171842560_n Az első félidő első részét leszámítva többnyire az történt a pályán, amit a Mezei-Vill akart, sokkal többet birtokolták a labdát a bihariak és több helyzetet is alakították ki, a döntetlen a meccs képe alapján csalódás lehet a Berettyóújfalunak, mert ezen a meccsen közelebb álltak a győzelemhez. 19551001_10155276524365993_874541725_n-640x360Sergio Cabrera: - Csak egy pontot szereztünk ezen a nagyon kemény meccsen, amelyről elmondható, hogy sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél. Ők hozták a saját játékukat és az egy pont több, mint amit érdemeltek volna. A csapatomra nagyon büszke vagyok, nehéz periódusban vagyunk a sok sérült miatt, de látom a fejlődést és a hitet, hogy ebben az évben elérhetjük azt, ami a célunk. Droth_Zoltan-682x1024Dróth Zoltán: - Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk a Berettyóújfaluval, nagyon örülök, hogy egy pontot el tudtunk hozni tőlük, azért úgy gondolom, hogy ez nem sok csapatnak sikerül. A játék képe alapján a Berettyó fölényben játszott, kicsit úgy érzem, hogy a csapat a második félidőre elfáradt, ez annak is köszönhető, hogy ugye mi hétfőn játszottunk egy bajnoki mérkőzést, de tényleg nagyon örülök az egy pontnak. Hétfőn hazai pályán a győzelemért fogunk harcolni. Sziffer_AndrasSziffer András: - Egy friss, nagyon jó Berettyóval sikerült jó mérkőzést játszanunk, annak ellenére, hogy a hosszú utazás és a hétfői bajnoki mérkőzés még a játékosok lábában volt. A védekezésünk kisebb hibáktól eltekintve ismét remekül működött, amit bizonyít a végeredmény, hiszen a második legtöbb gólt szerző jelenleg a bajnokságot vezető hazaiakat sikerült egy gólon tartani megszokott pályájukon. Elégedett vagyok a látottakkal, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, amik kimaradtak, igy igazságosnak tartom a végeredményt. A hétfői mérkőzésen támadásban kell feljavulnunk és akkor a hazai pályán hazai közönség előtt meglehet a három pont. Folytatás hétfőn Szombathelyen, ahol ismét összecsap a két együttes.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink