Dobogóig menetelhet az MFA; rögtön jön a második Tihany-siker?
2021.10.18 | 12:19
Dobogóig menetelhet az MFA; rögtön jön a második Tihany-siker?

Öt találkozóval folytatódik az NB II Nyugati csoportja. Két csapat az első sikere után rögtön odatenné a másodikat is, az MFA egy sikerrel a dobogóra léphet, az UTE és a Haladás II pedig tovább húzna el a mezőnytől.

Dunaújvárosban kezdődik a forduló, két bizakodó csapat csatájával. A Dunaújváros – habár szoros meccsen, de – megszerezte első győzelmét a szezonban, míg a Nagykanizsa kiütéses sikerrel folytatta a bajnokságot. Ezúttal viszont idegenben lép pályára, így abszolút nyitott a párharc.

Nem kell sokat utaznia a Sárvárnak ezúttal egy idegenbeli találkozóhoz, ugyanakkor ettől még nem lesz könnyebb a feladata. Mert bár a Haladás II már nem százszázalékos az előző forduló óta, sőt, nem is veretlen, de így is egyértelműen a párharc esélyese.

A Dunaújvároshoz hasonlóan a Tihany is megszerezte első sikerét, és ezt meglovagolva egy újabb nyerhető meccs vár rá, a PEAC-ot fogadja. A pécsiek az első forduló győzelme óta négy meccsen csak egy pontot szereztek, és idegenben ezúttal sem favoritok, így helyet cserélhet egymással a két csapat.

Kevesebb lesz a kérdés Újpesten. A még mindig hibátlan UTE a már három döntetlenen túllévő, így csak egy meccset elvesztő, de csupán egyet megnyerő REAC-ot fogadja. A rákospalotaiak képesek a teljesen váratlan bravúrra, így most is benne van a pakliban, de nagy meglepetés lenne.

A Szigetszentmiklós nagy pofont kapott a legutóbb Nagykanizsán, így mindenképpen javítani szeretne. Ez viszont nem lesz könnyű, bár az MFA vereséggel kezdte a szezont, azóta, három meccsen hét pontot szerzett (a félbeszakadt találkozóján is vezetett), így dobogóaspiráns. Nem is lepődnénk meg rajta, ha fel is lépne a harmadik helyre hétfőn, megelőzve riválisát.

Az ELTE–BAK-Maximo meccset a hazai csapat csarnoképítése miatt elhalasztották.

FÉRFI FUTSAL NB II NYUGATI CSOPORT, 6. FORDULÓ

19:00 Dunaújváros – Nagykanizsa
19:30
Haladás II – Sárvár
19:30
Tihany – PEAC
20:30
UTE – REAC
20:30
Szigetszentmiklós – MFA

ELTE–BAK – elhalasztva!

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

ÉLŐ közvetítés! SG Kecskemét Futsal Club - Nyíregyháza
2025.04.18 | 05:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
2025.03.21 | 11:30
2025.03.19 | 11:27
Támogatóink

Partnereink