Diplomaosztó
2009.09.05 | 00:00
Diplomaosztó

Az MLSZ székházában jelen voltak a sikeres vizsgázók mellett sportágunk vezetõ személyiségei is, akik rövid beszédeikben méltatták az edzõképzést.

Kozma Mihálynak, válogatottunk szövetségi kapitányának, és az edzõképzés vezetõjének megnyitó szavai után, Esterházy Márton a futsal bizottság elnöke az immár szakképzett edzõk lehetõségeirõl beszélt, amit fõleg az utánpótlás keretein belül lehetne kamatoztatni.
Ragadics Ferenc a futsal bizottság alelnöke, a nemzetközi futsalélet legfrissebb híreirõl számolt be, míg Kasza János az EB döntõ programmanegere a szervezésrõl, és a rövidesen sorra kerülõ sorsolásról tájékoztatta a jelenlevõket.

Király Gábor pedig, a gyakorlati vizsgabizottság elnökeként, az ott tapasztalt komolyságot és magas színvonalat emelte ki. Egyébként a színvonalról hasonlóképpen magas fokon vélekedett Bicskei Bertalan is, aki az elsõ tanfolyam minden percét végighallgatta.

A beszédek után sor kerülhetett az ünnepélyes diplomaosztásra is. Ezúttal 12 hallgató vehette át az õt megilletõ futsal edzõi okiratot. Köztük a volt szövetségi kapitányunk Mucha József, vagy a több mint százszoros válogatottsággal büszkélkedõ Tóth Szabolcs, válogatottunk jelenleg sérült csapatkapitánya is.

Többen jártak úgy, hogy bár elvégezték a tanfolyamot a vizsgára azonban nem tudtak elmenni. Õk a következõ tanfolyamon tehetik ezt meg, és eredményes szereplésük után majd õk is átvehetik diplomájukat.

A diplomaosztó ünnepség, jó hangulatú közös fotózkodással ért véget.

A következõ kurzusra már lehet jelentkezni az MLSZ-ben Kovács Mariannál, az edzõképzõ központ munkatársánál, ami megfelelõ létszámú jelentkezés esetén várhatóan még az õsszel beindul.




Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink