Bevallom a futsal válogatott brazíliai turnéja után szinte már csak a „kincstári optimizmusom" maradt. Mármint válogatottunk sikeres EB szereplése kapcsán. Ha nem is sötéten, de elég szürkén láttam a jó szereplés messze-messze csillogó fényét.
Mi indokolta?
A válogatottunk legjobbjait, Gyurcsányi Zsoltot, Madarász Jánost és Tóth Szabolcsot súlyos sérülésekkel operálták, Balázs Zoli sérülten védte végig az elmúlt szezont, voltak, akik különbözõ okoknál fogva háttérbe helyezték a futsal válogatottbeli szereplést és hát a feltörekvõ ifjak még közel sem tartanak ott, ahol a fent említett társaik.
Persze, nem is jöttek így az eredmények, és ez jó alkalmat adott egyeseknek a válogatott csapat és vezetõi ellen hangolni futsaltársadalmunkat. Apró, de saját közegükben hálás írásokkal, megnyilvánulásokkal próbálták megnehezíteni a csapat és a szakmai vezetõ amúgy sem könnyû dolgát.
Nos, valahogy így érkeztünk el a debreceni tornához.
Számomra jó elõjelnek tûnt, hogy péntek délután már együtt láttam a hazai futsaljátékosok „krémjét". Itt volt Mr Góóóóól, vagyis Madi, a Mini-Szuper Tû, az operációja után szinte csak lábadozó Lódi „Tyson" Tamás, a gólkirály Szimcsák Tamás, és a cselgép Kovacsics Károly is. Igaz, én személy szerint Angyalos Andrásnak örültem a legjobbnak. Valószínûleg nem Õ a legjobb, a leggólerõsebb magyar futsal játékos, de valahogyan én kedvelem a játékát. Na, és itt volt persze Balázs Zoli is, aki szintén a kedvenc játékosaim közé tartozik, de volt egy új „arc" is, Fekete Viktoré. Kíváncsi voltam, mit tud, egy nemzetközi mérkõzésen.
Szóval, amikor megláttam így együtt Õket, valamiféle derû lett úrrá rajtam.
A következõkben nem óhajtom a mérkõzéseket leírni, akit érdekelt, látta.
Lengyelország ellen 5-1-re nyertünk, Szlovákiával 1-1-re végeztünk.
Na, jó tudom....." a világranglista ikszedik helyén álló válogatottól vereséget szenvedett Kozma Mihály csapata hazai pályán".
Az ilyen gondolkodás - ha ez az? - nem érdekel, ezen tényleg csak mosolygok!
Ami nekem fontos, hogy azt láttam van egy nagyon jó játékosokból álló, remek, igazán sokra hivatott válogatottunk! Na, ez már érdekel, ez számít! Azt láttam, hogy végre nem csak a Lódi-Madarász-Gyurcsányi triótól (Tóth Szabolccsal kiegészülve kvartettõl) várhatjuk a jó játékot és eredményt, hanem van egy másik négyesünk is, amelyik nemzetközi szinten is gyorsan, pontosan és gólerõsen tud játszani!
Az, hogy a szlovák-cseh-lengyel játékvezetõi hármas összekeverte a futsal sportágat a rugby-vel, a mérkõzések alatt nagyon zavart, de éjszaka, hazafelé már másképpen láttam. Amennyiben ezeket a mérkõzéseket az Európa bajnokságon játszották volna úgy kb. 25:35 lett volna a megítélt szabálytalanságok aránya. Egy félidõn belül. A szlovákok elleni mérkõzésen szerintem egy-két szabálytalanság még a rugby-ben is kiállítást lett volna, itt ezeket le sem fújták!
Válogatottunk rá lett kényszerítve a néha már-már utcai verekedéssé fajuló csatára, de ebben is férfiként és sportolóként viselkedtek. A jobbal-ballal rúglak, két kézzel löklek futsalban sokkal gyorsabban kellett játszaniuk, mint amihez válogatott meccseken szokhattak, de megoldották, és ebben most úgy láttam fõleg az Angyalos-Trencsényi-Lovas-Fekete sor járt az élen. Nagyon sokat fejlõdtek az utóbbi idõben, és itt mindenféleképen meg kell említeni Szitkó Róbert nevét, aki nagyon sokat tett ezért. (Jujj, most jut eszembe, ezután már Õ is fog kapni hideget-meleget!)
Amennyiben sztárjaink újra régi fényükben fognak csillogni (mert abban fognak, tudom, személyük a garancia) úgy azt hiszem, 2010. januárjában, a valaha volt legjobb és legnagyobb játékerõt képviselõ magyar futsal válogatottat láthatja majd a közönség!
Derûs, jó indulatú szurkolást kívánok!
Király Gábor
