Debrecenben a Hali, Újpesten a Kecskemét
2020.11.27 | 15:00
Debrecenben a Hali, Újpesten a Kecskemét

A 12. forduló jön a Férfi futsal NB I-ben, és ma két mérkőzést rendeznek.

Az ötödik helyen álló DEAC két elmaradt meccse miatt eddig csak kilencszer lépett pályára. Elek Gergő tanítványai a forduló nyitányán az éllovas Halit látják vendégül. A szombathelyiek jelenleg több mutatóban is kiemelkednek: a szerzett pontok (harmincegy), a rúgott gólok (negyvenhat) és a bekapott találatok (tizenöt) terén egyaránt ők a legjobbak. Ebből a felsorolásból is kirajzolódik, hogy nem lesz könnyű dolguk az egyetemistáknak, akik ettől függetlenül nem feltartott kézzel futnak majd ki a játéktérre.

“A papírforma alapján egyértelműen a Hali esélyesebb, ám bízom benne, hogy lesz esélyünk a jó eredményre, ehhez végig maximális koncentrációra lesz szükség. A DESOK borítása is a mi malmunkra hajthatja a vizet. A Vas megyeiek a bajnoki címért harcolnak, míg mi a felsőházért küzdünk, vagyis ki lehet jelenteni, hogy ellentétesek a célok. A vetélytársunk kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt ebben a szezonban, ezt tartom a legnagyobb erősségének. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Dróth Zoltán személyében olyan klasszissal rendelkezik, aki villanásaival bármikor képes meccseket eldönteni” – nyilatkozta Faragó Lajos a DEAC 25 éves játékosa a klub internetes portálján.
 
DEAC-Haladás VSE
2020. 11. 27. (péntek) 18:30,
 DESOK – zárt kapuk mögött


Kivételesen pénteken lép pályára hazai környezetben az Újpest RFC-220Volt csapata, természetesen sajnos zárt kapuk mögött. Ellenfelük a felsőházi rájátszásra jó eséllyel pályázó Scoregoal-Kecskemét lesz. Az újonc fővárosiak jelenleg a tabella 8. helyén állnak, míg a kecskemétiek a 4. pozíciót foglalják el. A két együttes már találkozott egymással az alapszakaszban, akkor 1-0-s SG Kecskemét győzelem született a Messzi István sportcsarnokban.

Póta Balázs : - Egyre jobban kezdünk összeállni, kiegyensúlyozottan játszunk és ez örömteli. Jól készültünk az elmúlt hetekben, bizakodóak vagyunk, szeretnénk győzni ! A Kecskemétnek szintén minőségi külföldi játékosaik vannak akik, fegyelmezettek és rutinosak. Egy nagyon jól kontrázó csapatról beszélünk, de ugyanakkor talán kicsit kevesen vannak és nem tudnak sokan azon a magas szinten játszani, mint amit az öt idegenlégiósuk diktál tempó meccsről-meccsre. Ezt szeretnénk kihasználni, és ha egy kicsit végre a szerencse is mellénk áll, akkor otthon tartjuk a 3 pontot! Hajrá Újpest! (újpestfutsal.hu)

Koós Károly: – Nem múlt nyomtalanul a hétfői kemény összecsapás, vannak kisebb-nagyobb sérüléseink. Ettől függetlenül kiváló a hangulat az öltözőben, bizakodva várjuk a pénteki, Újpest elleni meccset. Tudjuk, hogy a fővárosiak nagyon készülnek ránk, ebben segítségükre lesz Cacau mester is. Hasonló meccsre számítok, mint az Aramis ellen. Ellenfelünk biztosan ki fogja használni azt a helyzetet, hogy nálunk most szűkösebb a játékoskeret. Tisztában vagyunk a képességeikkel, felkészültünk rájuk, ami meglepetést okozhat, az a pályájuk borítása, ami nagyon más adottságú, mint a parketta. Szemünk előtt a három pont megszerzése lebeg. Bízom a fiúkban, már az elmúlt hetekben is bizonyították, hogy kiváló csapatot alkotnak. (scoregoal.hu)

Újpest RFC-220Volt – SG Kecskemét Futsal
2020.11.27., 20:30
UTE Atlétikai Stadion

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink