Debrecenbe látogat a Haladás
2023.02.06 | 12:26
Debrecenbe látogat a Haladás

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójából három mérkőzés van még hátra. A vasárnapi TV-s rangadó után mára is jut egy, a DEAC fogadja a címvédőt. Mellette még két összecsapásra kerül sor. A Veszprém az MFA-val találkozik, míg az ELTE a Nyírbátorral csap össze.

NBI, 21. forduló:

Fontos összecsapást rendeznek Debrecenben, ahol a Hali vendégszerepel. Sűrű a felsőház, így minden pontnak jelentősége van. Jelenleg a Haladás egy ponttal előzi meg a Veszprémet, így győzelmi kényszerben van, ha szeretne az élen maradni és az utolsó fordulóra úgy érkezni, hogy a saját kezükben legyen a sorsuk. A Debrecen jelenleg azonos pontszámmal áll az Aramis együttesével, de ahhoz hogy megelőzze, több pontra van szüksége, mivel azonos pontszámnál a budaörsiek végeznek előrébb, mivel több győzelmük van. Ezáltal legalább egy pontra lenne szüksége Elek Gergő fiainak. Ez nem lesz könnyű a bajnoki címvédő ellen. de hazai pályán jó teljesítménnyel képesek lehetnek a bravúrra, főleg hogy ősszel Szombathelyen is összejött a pontszerzés.

 

Kevesen gondolták a szezon elején, hogy a Veszprém harcban lehet az alapszakasz-győzelemért, de jelenleg egy pont a hátránya az éllovas Haladással szemben. De amíg a szombathelyiekre nehéz mérkőzés vár Debrecenben, addig Spandlerék számára kötelező a győzelem hazai pályán az újonc MFA ellen. Így akár előfordulhat, hogy a Veszprém átveszi a vezetést az utolsó játéknap előtt. De amennyiben a Hali nyer Debrecenben, akkor is nagyon fontos a három pont begyűjtése, hiszen akkor az utolsó fordulóban úgy utazhatnak Berettyóújfaluba, hogy matematikailag is megvan a második hely. Jelenleg egy ponttal előzi meg a Veszprém a Mezeit, így egy győzelemmel ez a különbség négyre nőne. Ami jó hír a Veszprém számára, hogy közel egy hónap után Fehér mester visszatér a kispadra. A vendégek jelenleg a kilencedik helyen állnak, és vélhetően ott is fejezik be az alapszakaszt. Az előrelépéshez két győzelemre lenne szükségük, de egy is bravúrnak számítana. Meglepetés lenne, ha Veszprémben pontot tudnának szerezni, annak ellenére, hogy ősszel igen közel voltak hozzá. A fővárosban egy góllal kaptak csak ki úgy, hogy a hajrában emberelőnnyel támadhattak.

 

Alsóházi rangadó a fővárosban. A sereghajtó ELTE a Nyírbátort fogadja. A vendéglátónál már korábban eldőlt, hogy utolsó helyen zárja az alapszakaszt, de az előtte álló Baksa-legénység még előrébb léphet. A Bátor egy ponttal áll a Rubeola mögött, így egy sikerrel visszaelőzheti, sőt még egy döntetlen is elég lehet. A győzelem annyival lenne fontosabb, hogy akkor még az MFA együttesét is befoghatja az utolsó fordulóban, igaz ehhez bravúr kellene hazai pályán a DEAC ellen. Egyelőre Szentes-Bíróék minden bizonnyal elsődlegesen a mostani meccsre koncentrálnak, és ha a szebbik arcukat mutatják, jó esélyük van a győzelemre. Az egyetemisták elmúlt hat meccsüket elveszítették, de hátha megszakítják a hazai nyeretlenségüket és megszerzik első otthoni győzelmüket.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink