Ezt a csodálatos sportot emlékeim szerint 1996-ban ismertem meg. Azóta egy szerelemmé vált. Viszont sajnos a magyar futsal nem sokat változott azóta. Az okokat elmondom úgy, hogy senkit nem szeretnék megbántani a soraimmal, és a kritikát nem azért fogalmazom meg, mert elnyomva érezném magam vagy, mert boldogtalan lennék. Egyszerűen csak azért, mert rengeteg mindenen átmentem és ismerem a sportágunkat kívülről-belülről! Beszélgetek egykori játékosokkal, edzőkkel, vezetőkkel és szurkolókkal. Beszélgetek jelenlegi játékosokkal, edzőkkel, vezetőkkel, szurkolókkal. Rengeteg dologban egyetértünk és vannak dolgok amiket másképpen látunk, de összességében látjuk a futsalunk hiányosságait. Tehát amit itt fogtok elolvasni az gyakorlatilag nem csak az én véleményem, hanem nagyon sokunké. Én gyakorlatilag egy szócső leszek, mert én vállalom fel, hogy leírjam az igazságot a magyar futsalról. Sajnos gyakorlatilag itt Magyarországon ezt a sportot rengeteg hazugság veszi körül azóta, amióta belecsöppentem. Felelősséget senki nem szeretne vállalni azért, mert fél a következményeitől és inkább a csendet választják. Megértem őket és ezért határoztam el magam, hogy akik csak felületesen érzékelnek sok mindent, azoknak egy kicsi segítséget nyújtsak. 26 éve dagonyázunk, megtévesztjük saját magunkat és azokat az embereket is, akik szeretik ezt a sportot. Igyekszünk eladni egy olyan terméket, ami gyakorlatilag elképesztő módon rohad belülről! No de ne szaladjunk ennyire előre…
Sokan követték végig a pályafutásomat, ebből kifolyólag pedig ismerik az eredményeimet. Azok kedvéért viszont, akik nem jártasak a hazai futsalban a pályafutásomról néhány gondolat: 15 évig voltam aktív játékos, a legjobb hazai klubokban volt szerencsém futsalozni. Ennyi idő alatt hatszor magyar, egyszer román bajnoki címet ünnepelhettem, a válogatott címeres mezét 121-szer -Ebbe nem vagyok olyan biztos-volt szerencsém magamra ölteni és 98-szor vettem be az ellenfelek hálóját piros-fehér-zöldben. Számos magyar és külföldi edzővel dolgoztam együtt, van tehát rálátásom és összehasonlítási alapom is, szerénytelenség nélkül állítom, hogy töviről-hegyire ismerem a sportág hazai viszonyait.
Az ezredforduló környékén még nagyon gyerekcipőben járt a futsal Magyarországon. Kaptunk ugyan pénzt a szereplésért, de volumenében ez elenyésző volt. Bevallom, nem is érdekelt akkor még annyira bennünket, ugyanis imádtuk a sportágat. Több fronton is helyt kellet állnunk akkoriban, hiszen amatőrök voltunk: munka mellett nagypályáztunk, meg futsaloztunk. Igen, egyszerre a kettőt. Ügyeskék voltunk kispályán, sőt, egy idő után annál már többek, aminek ékes bizonyítéka, hogy a valaha volt egyik legkorrektebb klubtulajdonos elhivatottságának, tisztességének, no meg saját alázatunknak köszönhetően ez a budapesti csapat a Bajnokok Ligájában hatodik!!! lett! Sokszor nagyon fáradtak voltunk, egyszerre több helyen kellett helytállnunk: munkában, nagy-, és kispályán egyaránt. Nem kerestünk soha kifogásokat, nem mutogattunk másra, ha nem sikerült valami úgy, ahogy elterveztük. Az alázatunkkal és a hozzáállásunkkal sikerült bebizonyítanunk, hogy méltóak vagyunk a bizalomra, hiszen erőn felül teljesítettünk. Lehet ezt így is, nincs ebben semmi titok. Nem voltunk persze mi sem tökéletesek, de azért tudtunk sikeresek lenni, mert igényesek voltunk, elsősorban önmagunkkal szemben.
Még amikor játszottam ezt a játékot akkor is rengeteg mindent titkolni kellett, mert ha kiderült volna az igazság, fejek hullottak volna. Ezért hát mi is, akik tehettünk volna azért, hogy változtassunk bizonyos dolgokon, nem tettük. Féltettük a seggünket, nem volt elég bátorságunk, hogy felnyissuk a szemeket. A pályán mindent megtettünk egymásért, kint már azért, voltak problémák, amik miatt nem változott sok minden! Egy eklatáns példa, hogy miről is beszélek: megjelentek a sportágban mecénások, akik nagyot álmodtak, összevásároltak egy jó csapatot, azonban sem szakmai, sem pedig szervezeti, hosszú távú elképzelésük nem volt arról, hogyan lehet a sok jó játékosból álló csapatot úgy működtetni, hogy az előremutató legyen. Amatőr szerződéssel igazoltak le minket, a legjobbakat. A példa kedvéért: havi 100 forint szerepelt a szerződésben, miközben a tulajdonossal/mecénással úgy állapodtunk meg, hogy a 100 forinton felül másik 150 forintot kapunk, minden hónapban, összesen tehát 250 forintot. Gyakorlatilag az első naptól kezdve soha nem kaptuk meg a teljes fizetségünket, állandóan csak pár forintot… no meg mellé folyamatosan a hitegetést: nemsokára, kisvártatva, egyszer csak…Ettől függetlenül folyamatosan szállítottuk az eredményeket, bajnoki cím, kupagyőzelem, a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé jutottunk. Ennek ellenére volt olyan csapattársam, nem is egy, aki „éhezett”, mert csak az ígérgetés jött, pénz nem. Vagyis az akkori legjobb magyar futsal klub, csak kirakat volt, semmi más. Szemfényvesztés. Egy lufi.
Egy olyan lufi, amelyből volt még ennél is nagyobb, az ország nyugati végében, évekkel később. A tündöklés megvolt a hazugsággyár működött! Egy darabig! Na, de az a lufi is kipukkadt. Eltűntek! Tovább maradtak a felszínen, mint gondoltam-gondoltuk! A sikerességük csak és kizárólag a játékosok képességeinek, és a hazai viszonyok miatt történhetett meg!
Volt egy kapus, aki remek képességekkel rendelkezett és szeretett volna egy másik csapatba igazolni. Egy évig a lelátón ült, mert mindenhogy szerették volna ellehetetleníteni. Senkinek nem volt jó, de hát a hatalom az hatalom! Egy menekülő útvonala volt. Külföld! Hol volt itt a sportág, fogalmam sincs. A pontos okokat ez a személy tudná elmondani, ezért én erről csak ennyit írnék. Én a mai napig úgy gondolom, hogy a valaha látott legjobb kapus volt a magyar futsalban. Voltak- vannak jó képességű hálóőreink, de ő azt hiszem utánozhatatlan.
A mi korosztályunkban rengeteg jó játékos játszotta ezt a játékot. Szinte nem volt olyan csapat a bajnokságban, ahol legalább egy igazán jó focista ne lett volna az adott egyesületben. Ez egy olyan generáció volt, akik tényleg magas szinten űzték ezt a játékot. Jóval magasabb szinten voltak a játékosok, mint a szakma! A szakma akkoriban összetehette a két kezét, hogy nagyon komoly egyéniségekkel dolgozhattak. Akkoriban a játékosokat szinte semmi nem védte meg attól, hogy átverjék őket. Szakmailag igen keveset kaptunk az edzőktől, hogy még jobbá váljunk. Itt azért egy kis védelemre szorulnak az edzők, hiszen abban az időben ennyi minden nem állt rendelkezésükre, ami most megadatik nekik-nekünk. Mi játékosok sem tudtuk, hogy ki a jó edző, és ki a rossz. Hiszen nem volt kihez mérni őket. Ezért hát, akik egy nagyon picivel többet tudtak a másiknál, akkor úgy gondoltuk, hogy az a csúcs kategória. Ez egészen addig a pillanatig élt is, míg az első külföldről érkező tréner megérkezett szép kis hazánkba. Nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy gyakorlatilag, taktikailag nagyon keveset tudunk. Három hónap elteltével többet kaptak azok a játékosok ettől az edzőtől, mint bármelyik magyar edzőtől az évek folyamán! Akkor értettük meg igazán, mennyire messze vagyunk az igazán képzett országoktól! Tudom, tisztában vagyok vele, hogy ez nem túlhízelgő a régi edzőtársadalomra, de csak a tényeket vázolom fel. Még így is voltak sikeres klubok akár hazai, akár nemzetközi szinten, hogy fogalmuk sem volt arról mennyire keveset tudnak erről a játékról. Persze, ezt úgy értem, amilyen lehetőségek voltak akkor. Királyok voltunk a mocsárban, és a királyságból sokan kivették a részüket, mert jobb királynak lenni a mocsárban, mint átlagos lenni a profizmusban! Sok mindent elvártak tőlünk gyakorlatilag a „semmiért”. Mi csináltuk a dolgunkat, mert imádtuk a rivaldafényt és imádtuk, hogy istenítenek bennünket a mocsokban! Azt hiszem, amit kihozhatott ez a nemzedék a futsalból azt ki is hozta!
Nem úgy a háttérben dolgozók! Ott mindig a tündöklés és a rengeteg hazugság volt a menő! A válogatott mellett is voltak időnként problémák, de összességében, akik akkor dolgoztak a sportágunkért bármennyire igyekeztek, valamiért nem tudták áttörni azt a falat, hogy jobbak legyenek a körülmények. Bár volt válogatott és viszonylag jó eredmények is voltak mellette, de ott is csak szinte mindig a hitegetés volt. Apró pénzért mentünk be a válogatottba, és azért azt apróért sok mindent elvártak tőlünk. Amikor kijutottunk a 2005-ös Ostravai Eb-re akkor hallottuk, hogy innentől kezdve „kolbászból lesz a kerítés”. Természetesen ekkor sem lett érdemi változás. A pontos okokat nem tudom… erről azoknak kéne beszélni, akik ezt átélték. A mi munkánk a játék volt és bármennyire is nehéz volt, mi csináltuk a dolgunkat. A szakvezetésben volt két ember, akik ádáz csatát vívtak egymással és ez a mai napig tart. Még akkor is, ha ők ezt nem ismernék el. Az egyik a mai napig pozícióban van a másik „parkoló pályán”. Gondoljátok el, hogy akkoriban talán a két legelismertebb edzők voltak, és nem egymást segítették, hanem inkább egymást akarták eltiporni. Tipikus magyar beidegződés. Ne segítsünk egymásnak, mert én vagyok a jobb… Pedig ha… ki tudja… Ezek a beidegződések megsokszorosodtak! Most már nem két edző tiporgatja egymást, hanem gyakorlatilag mindenki! Ez hülye, nem az a hülye… Ő nem jól látja… nem, ő nem látja jól… Mindenki okos, úgy, hogy mindenki hülye! Ha mások fölé akarsz kerekedni, akkor elvesztél! Miért? Azért, mert csak és kizárólag azt gondolod, hogy a te gondolatod a jó. Csapda! Nem kicsi! Mások vagyunk, másképpen gondolkodunk, de egyik sem jobb a másiknál! Segítenünk kell egymást, és ezáltal segíteni kell a sportágat. Ha ezt nem tesszük meg akkor mi nem a sportágért vagyunk, hanem önmagunkért. Csak nézzük meg az eredményeinket! Nézzük meg, hogy kik azok a nemzetek, akik már előttünk járnak, pedig nem kicsit voltak lemaradva. Ők miért tudtak változni? Mi miért nem? Bujkálhatunk, és mutogathatunk a sikertelenségünkre, de csak és kizárólag magunkról állítunk ki bizonyítványt!
A külföldi edzőkről is pár mondat. Vannak olyanok, akiktől tényleg lehet- lehetett tanulni. Viszont ne gondolja senki azt, hogy akik itt dolgoztak mindannyian jobbak voltak a hazai edzői társadalomnál! Volt olyan külföldi edzőm, aki semmit nem adott sem egyénileg, sem csapat szinten ahhoz, hogy fejlődjünk. Mi lett a vége!? Bajnoki cím és nemzetkőzi szereplés. Nem ő volt az, aki zseniális volt, hanem akikkel dolgozott. Én mindig úgy fogalmazok, hogy ezt az eredményt anyámmal is elértem volna, úgy hogy fogalma nincs a sportról! Sokszor beszéltünk arról a szakmában, hogy amit elhisznek egy spanyoltól, portugáltól a játékosok, azt miért nem hiszik el a magyarnak!? Ugyanaz van - volt elmondva, de nekik jobban hittek. Miért?...
Soha nem fogom elfelejteni, hogy hogyan készültünk fel a hazai Eb-re! Azért, mert a háttérben egy óriási bakit vétettek, ezért nekünk gyakorlatilag nem volt felkészülési időnk! Külön edzettek a keleten játszó játékosok és külön a nyugaton játszó játékosok! Értitek? Hazai rendezésű Eb-re nem volt felkészülés. Ugyanis elkalkulálták magukat a költségvetéssel kapcsolatban és a hiányzó pénzt a magyar válogatottól vonták el, értsd: nem volt keret arra, hogy együtt, edzőtáborban készüljön a magyar csapat. Döbbenetes! Azóta sem szólt senki erről! Mindenki behúzta fülét, farkát! Csak az igazság napvilágot ne lásson! Természetesen kudarc lett a vége, amiben szakmai hibák sora is közrejátszott. Az első, azeriek ellen elvesztett mérkőzés után, a legjobban védekező játékosunkat felültették a lelátóra, bűnbaknak kikiáltva őt. Ezt az akkori szövetségi edző nem szakmai indokok alapján lépte meg, hanem mert a válogatott felsővezetői nyomást gyakoroltak rá. Ő pedig meg akart felelni nekik. A meccs másnapján másfél órás kőkemény üvöltözés következett. A szövetségi edző magából kikelve osztotta ki az egész válogatottat, ahelyett, hogy megpróbálta volna megnyugtatni a társaságot. Az edzés végén én, mint a válogatott csapatkapitánya az öltözőben tettem fel a költői kérdést: mi értelme volt ennek? Ez a mondatom a szövetségi edző fülébe jutott. - Tudom ki súgott neki … - aki bosszúból a csehek elleni, továbbjutás szempontjából létfontosságú meccsen 39 percig a kispadon jegelt… Magyarország legjobb védője és a válogatott csapatkapitánya nélkül feszültünk a cseheknek… Kikaptunk, kiestünk.
Szépen lassan kezdett átalakulni a magyar futsal térképe. Új egyesületek, új játékfelfogás, külföldi edzők, külföldi játékosok lepték el a bajnokságot. Lett edzőképzés, amit sokan a mai napig megkérdőjeleznek! Na itt lesz az első, ami csak és kizárólag az én gondolatom. Nem kell gondolkodnotok azon, hogy mi a többség és mi az enyém! Én az edzőképzésről csak pozitívan tudok beszélni! Én ettől több lettem … Minél többet jártam oda, annál hülyébbnek éreztem magam! Ettől, akik szeretik ezt a sportágat úgy gondolhatták, hogy felemelkedőben van ez a csodálatos játék. Részigazság van is benne, de a mocsok az mocsok maradt! Egy nagy lufi, ami állandóan kidurran, de újra fújunk egy másikat, hogy a lényeget ne lássák-lássuk! A szurkolók a saját csapatukat imádják és elismerik azt! Viszont a szurkolók érzelmileg működnek és nem látnak bele abba, hogy mi mindenen megy keresztül a mai napig a magyar futsal! Tény, nem is kell nekik ezt látni.
Időközben lett egy új generáció a szakmában is, akik munkához láttak! Képzettebbek lettek a régieknél, de lényegi változást ez sem hozott! Bár itt azt hiszem elképesztő nehéz dolguk van az edzőknek. Egyszerűen azért, mert míg magyar szinthez képest vannak ügyeskék, addig ez nemzetközi szinthez képest harmat gyenge. Mondhatjuk úgy is, hogy defektesek valahol. Vagy képzettségben vagy hozzáállásban vagy gondolkodásban! Ma az úgymond közepes képességű játékosok a jók közé tartoznak. Ezáltal kényük - kedvük szerint azt csinálhatnak, amit akarnak, hiszen konkurencia csak elvétve van! Na persze, azért vannak tényleg jók is, de jelenleg 3 ujjam elég lenne hozzá! Edzői szinten is vannak érdekességek. Nem elég, hogy a mocsarat nagyon régóta tapossuk, egymás ellen kőkemény áskálódások mennek! Nem akarunk tanulni a múltból! Van olyan edző, aki gyakorlatilag mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenkit eltaposson, legyen játékosról, vezetőről, edzőről szó! Mindegy, csak ő legyen a mocsár királya. Amúgy elképesztő jól csinálja, mert vannak követői, akik hisznek neki. Igaz, hazudik játékosoknak, vezetőknek, edzőknek, de senkit nem érdekel. Az is igaz, hogy a válogatottságról beszélt le játékosokat annak érdekében, hogy megnehezítse a szövetségi kapitány dolgát, akit ő kevésbé szeret, de ez sem érdekel senkit! A mai napig elképesztő dolgokat produkál, de oda se neki! A kapusai úgy fetrengenek időnként, mintha napozni mennének a Balatonra. Nem elég, hogy a magyar futsal nem túl magas színvonalú, de még teszek hozzá, hogy még élvezhetetlenebb legyen. Szuper gondolkodás nemde!? Itt a kérdésem csak annyi lenne, hogy ő magáért vagy a futsalért dolgozik? A manipuláció tökélyre fejlesztése részben sikeressé teszi.
Vannak olyanok is, akik a mai napig azt állítják, ma a magyar futsalban nincsenek képzett edzők. Van olyan is, aki azt mondta felesleges a csapatok mellé edző! Ezt egy olyan ember állította, aki egy futsal klubot vezetett! Amikor ilyennel szembesülsz, akkor jössz rá, hogy miért van az, hogy akik sokáig mögöttünk voltak azok miért előztek meg minket! Vezetői szinten inkább a lelkesedés észrevehető, mint sokkal inkább a profizmus! Lehetsz itthon sikeres úgy is, hogy nem kell érte sokat tenned. A minimum legyen meg, ami a maximum és a maximum a minimum! Így előrelépést hiába várunk, hiszen önmagunkért dolgozunk minden szinten, és nem a sportágért! Sokszor a vezetők szereptévesztésben vannak! Valahogy úgy gondolják, hogy mindenhez is értenek. A vezetőnek az a dolga, hogy kinevezzen egy edzőt a csapata mellé. Úgy, hogy felvázolja mik az elképzelések és mit szeretne létrehozni a kijelölt edzővel. Ha ez megtörtént, akkor nem kell számon kérni az edzőt, hiszen a megbeszélteket létrehozta. Menet közben, ha változtatni akarsz, akkor az azt is jelentheti, hogy egy olyan valamit hozol létre, amit nem tud a szakma garantálni. Ha az elején a bent maradás a cél, akkor a szakmának ezt kell létrehoznia. Ha a felsőház, akkor ennek kell megfelelnie, ha bajnok akarsz lenni, akkor meg annak kell megfelelni. Ha ezek létrejöttek, akkor menetközben ne változtass! Azért, mert nem lehet mindent megvalósítani úgy, hogy a másik fél, ki van szolgáltatva. A vezető teremti meg a kijelölt úthoz a körülményeket és akit megbízott azt ne kérje számon, hogy ezt miért így vagy miért úgy csinálta! Ha ez így történik nem kell hozzá edző. Üljön le a padra, és csinálja ő! Az edzőt csak is úgy lehet számon kérni, ha az előzetes megbeszélteket nem tudja kivitelezni! A vezetőknek az irányt kell felvázolni és utána az eredményeket kell figyelni. Illetve, hogy a klub körülményeit a lehetőségeihez képest a legjobbat nyújtsa. A szakmának az a dolga, hogy a megbeszélteket megvalósítsa. A játékosnak meg az, hogy sikeres legyen a pályán! A játékosnak van a legkönnyebb dolga, hiszen tökmindegy ki az edző, a pályán ő dönt! Jelenleg a mai játékosok többségével az a legnagyobb gond, hogy amikor nem úgy történnek a dolgok, amit elterveztek, akkor gyorsan, nagyon gyorsan hibát keresnek. A játékvezetés, a labda, a csapat, az edző… Sok mindenkit meglehet ezzel vezetni, de engem és sok mindenkit nem! Valahogy ők, akik a főszereplők mindig kimaradnak a saját történetükből!
Szerintetek, hányszor hallottam játékostól, edzőtől, hogy- bár tudják minden baját a magyar futsalnak-, ezt addig csinálják, míg pénzt tudnak kivenni belőle? El kell tartani a családot… jól jön nekem ez a pénz… Hol van itt a sportág? Hol van itt a siker? Hol van itt az igényesség? Itt csak és kizárólag az a lényeg, hogy ott maradjak, ahol vagyok. Mindegy milyen áron! A lényeg a pozíció!
Amikor egy volt csapattársam, azzal hív fel, hogy üljek le, mert ilyet még nem hallottam. Leültem, biztos ami tuti. Kérdezem, mi történt? Felhívtak innen és innen és tudod mit kértek tőlem? Az edzői kártyámat. Nekem nem kell ott lennem, csak a nevem és a kártyám kell. Itt egy világ dőlt össze bennem! Hát ismét a futsal volt középpontban! Ja, nem…
Nem olyan régen a szövetségi kapitány azt nyilatkozta: A magyar bajnokság nem készíti fel a játékosokat a nemzetkőzi szintre! Tény! Kérdésem a következő: Mikor készítette fel a magyar bajnokság a játékosokat a nemzetkőzi szintre? Segítek. Soha! A képességek voltak mások. Ez megint egy olyan nyilatkozat volt amit, akik szeretik a futsalt és követik, azok ezzel tisztában vannak. Ha nem akkor, még mélyebb a probléma! Ez megint a kudarc megmagyarázása volt, ami mögé be lehet bújni! A válogatott szerintem a magyar futsal tükre! Ott meglátsz mindent! Hiszen ha folyamatosan ott lennénk a világversenyeken, akkor az azt üzenné, hogy viszonylag jól működnek dolgok! A valóság az teljesen más! Vannak jó eredményeink, de ezek az eredmények olykor a valóságot takarják el! Viszont meg kell becsülnünk! Ha túlértékelünk dolgokat, akkor nem tudunk kilépni a saját csapdánkból. Egyet érünk el ezzel, hogy magunkat tudjuk megvédeni a mocsokban… Ezt tesszük már nagyon régóta! Amúgy nem csak szerintem, egy nagyon jól felépíttet edzőről beszélünk, de semmiképpen nem tökéletesről. Voltak nagy beszélgetéseink, és nagy ritkán előjött a „ mi időnkben” szó használat… Ő azt mondta, hogy már nincs olyan, hogy a mi időnkben. Nagyon sokáig nem tudtam hova tenni ezt a mondatott. Amikor rájöttem arra, hogy ezt azért mondja, mert neki nincs „mi időnk” ! Nagyon sokunk szerint mindenkinek van „mi időnk”! Csak és kizárólag annak a személynek nincs mi időnk, aki nem tud mire emlékezni!
Nálunk már többször előfordult, hogy egy ember több pozíciót tölt be –szakmai szinten-. Itt is van, ott is van, meg mindenhol is… Nem tudtok még egy ilyen nemzetet mutatni, ahol ez így működik! Ha úgy gondoljuk, hogy ez normális, akkor már megint saját magunkkal megyünk szembe! Bocsánat javítok. A sportágunkat köpjük szemen! Itt is kizárólag a pozíciók a fontosak nem a magyar futsal! Lehet ezt mismásolni, lehet ezt megmagyarázni, de felesleges!
Mennyire fontosak a pozíciók? Nagyon figyeljetek : Annak idején megkérdezték a szakmát ki kit látott a legjobbnak. Mindenki leírta, elküldte, hogy ki volt a legjobb. Nem fogjátok kitalálni mi történt. Egy olyan ember lett a bajnokság legjobbja, aki NULLA, azaz nulla pontot kapott a szakmától! Mi ez, ha nem a szakma szembeköpése volt!? Egy ember döntött, vagy maximum kettő! Elismerem ennek az embernek a pályafutását, egy remek hozzáállású játékos volt mindig. Viszont soha nem volt a legjobbak között! Természetesen ez is meg lett magyarázva egy szűk csoport között.
Ilyenek nem fordulhatnának elő, ha nem a hatalmam akarom másokra ráerőltetni. Mindegy mit gondolnak rólam, mindegy mennyi támadással kell megküzdenem, „én” ezt meghoztam. Miért? Hogyan?
Rosszul vagyunk beállítva. Nem kérdezünk, nem akarjuk, hogy másoknak véleménye legyen. Egyszerűen „én” vagyok. Tetszik, tetszik, ha nem, akkor nem. Igaz, hogy ennél a döntésnél mindenki széttárta a kezét, de a döntés megszületett. Ilyenkor, azért egy nagyon komoly tükröt kap az egész magyar futsal! Mindig lesznek emberek, akik, saját döntéseket hoznak nem pedig racionális döntéseket. Lelkük rajta…
Én három szövetségi kapitánnyal dolgoztam együtt. Szerintetek hányan voltak, akik ezt a játékot játszották? Mindig hálás leszek nekik, mert megadták azt az esélyt arra, hogy azzá váljak, ami lettem. Minden bántás nélkül. Lelkesek voltak, de messze nem a jók közé tartoztak!
Meglepődünk azon, hogy a magyar futsal valahogy nem népszerű az emberek körében. Azt nem akarjuk észrevenni, hogy miért is van ez? Nincs mögöttünk marketing, nincs mögöttünk hitelesség, nincs mögöttünk alázat és nincs mögöttünk semmi, ami ezt megváltoztatná. Csak és kizárólag saját magunk vagyunk, akik mindent jobban tudunk a másiknál! Igen, az eredményeinkből ez látszik is. Ez mindenkire érvényes! Olyat várunk el kívülről, ami jelenlegi helyzetünkben nem releváns! Nagyon kevesen szeretik ezt a csodálatos sportágat. MIATTUNK! Bocsánat! Nagy részében miattunk! A hiteltelenségünk miatt. A körülményeink olyanok amilyenek, de nem is szeretnénk, hogy ez változzon. Csak úgy csináljuk, mintha változtatni szeretnénk. Borzasztó, hogy mennyire ostobán tudunk gondolkodni, csak azért, hogy a felszínen tudjunk maradni. Tele vagyunk félelemmel, rosszindulattal, manipulációval egymással szembe. Egyszerűen nem akarunk az igazsággal szembenézni, mert képtelenek vagyunk rá. Nincsenek illúzióim. Tudom, hogy sokan nem képesek a változásra, de akkor húsz év múlva is csak „nyögni fogunk”.
Volt itt egy külföldi szakember, aki a következőket mondta: „Amire felfigyeltem, hogy a magyar mindent meg akar magyarázni!” Ennél a mondatnál azért én nem éreztem túl jól magam . –többen hallottuk- . Olyan igazságot mondott, amivel nagyon nehéz vitatkozni. Tényleg mindent megmagyarázunk. Ez sokkal könnyebb, mint az igazsággal szembenézni! Mi ezt az utat választottuk. Oké, értem, hogy könnyebb a hazugsággal élni, mint az igazsággal szembenézni, de hogyan számolunk el a lelkiismeretünkkel!? A magyar futsalt is az eredményei mutatják meg. Sok-sok éve zsákutcában vagyunk!
Aztán ugye ott vannak a magánemberek, akik hellyel-közzel figyelik az eseményeket, vagy csak figyelték. A mai napig érdekes véleményekkel kell szembesülnöm. Vannak köztük olyanok, akiket ismerek és vannak olyanok, akiket nem. Viszont gyakorlatilag mindenki ugyanazt mondja –véletlen lenne?- . Ők, azok, akik nyilván nem szakmailag néznek dolgokat. Kizárólag érzelmileg vagy amit látnak/ láttak. Bizonyos értelemben komolyan kell venni őket. Hangsúlyozom bizonyos értelemben! Hiszen ők egy terméket kapnak. Nézzük hát, hogy az „utca” embere hogyan vélekedik erről a sportágról. Szemezgessünk.
„ Te figyelj már, kérdezhetek valamit? Én: persze. Akik jelenleg a szakmában vannak, azok játszották ezt a játékot, mert azt sem tudom a többségükről, hogy ki az. Én : Igen játszották. Hűha, akkor vagy én vagyok tudatlan, vagy a sportág nagyon gáz.
Egy idegen a villamoson. Szia, ne haragudj nem te vagy a Madi? Én: De én vagyok. Kérdezhetek valamit? Persze, nyugodtan : A futsalból hová tűntek az egyéniségek? Láttalak titeket játszani és az nagyon élvezhető volt, de nemrég belenéztem egy meccsbe és tíz percnél nem bírtam tovább! Én : Lehet, hogy nem láttad, amit látni kellet volna. Válasz: Akkor én nálatok voltam vak, vagy most vagyok az. Tudnék még idézetek írni dögivel, de gyakorlatilag csak ilyenekkel találkozom! Tudom ez nem mérvadó, de talán azért elgondolkodtató lehet!
Azt vallom, hogy mindenkit meg kell hallgatni, vagy hallani, mert ebből tudunk táplálkozni.
Tisztába vagyok azzal, hogy mennyien várják, hogy ez a „mű” létrejöjjön. Hiszen naponta találkozom olyasvalakikkel, akik megkérdezik, hogy mikor jelenik meg –vagy felhívnak - én mindig mosolyogva válaszolok, hogy fogalmam sincs. Vannak olyanok, akik a segítségüket ajánlották fel. Én mindig udvariasan csak annyit mondok, hogy itt vagyok… Meséljetek! És ha velem azonos, akkor megírom. Picit azért ez is elgondolkodtatott, hogy mennyi embernek vannak történetei, de senki nem akarja kimondani az igazságot. Viszont, ha valaki készül valamire, mennyien részt szeretnének venni benne. Lesznek, akik nagyon támogatják azt, amit leírtam és lesznek olyanok is, akik támadni fogják ezt. Viszont nagyon furcsa az, hogy ezt nekem kell felvállalni, mert talán én vagyok az egyedüli olyan ember, aki nem fél bizonyos dolgoktól! Szívesen teszem meg, mert szeretném, hogy legalább elgondolkodjanak bizonyos emberek, bizonyos dolgokon. A Madarász valakik szemében mindig népszerű volt és vannak olyanok is, akiknél nem! Na, de ez így van rendjén, mert számomra ez egy visszaigazolás! Figyelnek rám, akár pozitív értelemben, akár negatív értelemben. Viszont figyelnek!
Voltak olyan beszélgetések, akik mindenképpen szeretnék ebbe az írásba látni a játékvezetőket. Nekik „megfelelve” hát legyen!
Ez nem a többség, ezek csakis kizárólag az én gondolataim!
A játékvezetés az a műfaj, akikre mindent ráfoghatunk. Vannak, akik jól működnek az oldalvonal mellett és vannak, akik nem annyira. Ők azok, akik mellékszereplőből főszereplők lesznek! Nálam biztos, hogy nem. Nem állítom azt, hogy nincsenek mérkőzések, amit befolyásolnak bizonyos ítéletekkel, de ne gondoljuk már azt, hogy ők azok, akik minket sikeressé tesznek vagy sikertelenné! Ha bárki ezt így gondolja… na, ő az, aki a lényeget akarja eltakarni. Saját magamról sokszor úgy gondolom, hogy én nem voltam egy könnyű játékos. Szerettem hisztizni, szerettem máshogy érezni bizonyos dolgokat a pályán. Egészen addig, amíg nem találkoztam más nemzetiségű játékvezetőkkel. Na, akkor jöttem rá, hogy ha velük foglalkozom, akkor képtelen vagyok a saját feladatomra koncentrálni! Ő ott a vonal mentén vagy jól ítél, vagy rosszul. Mint ahogy én a kapu előtt vagy jó döntés hoztam vagy rosszat. Én nem a játékvezetői ténykedések miatt lettem az aki, hanem azért, mert az szerettem volna lenni, aki lettem! Nem állítom, hogy nincsenek rosszindulatú játékvezetők, de azt sem, hogy hosszútávon ők határoznának meg sikereket vagy sikertelenséget. El kell fogadni, azt ami a valóság. Vannak jobb képességű játékvezetők és vannak, akik gyengébbek. Viszont a mi sikerünk, csak nagyon ritkán múlik rajtuk!
Azt hiszem sokan nem ezt várták tőlem, de én ezt vállalom!
Konklúzió.
Vezetői szinten
Ne gondoljátok azt, hogy mindenhez is értetek. Ne gondoljátok azt, hogy szakmai szinten ti másképpen cselekedtettek volna. Egy dolgotok van. A csapatnak az edzőnek megteremteni a feltételeket. Ha a megbeszélteknek nem tud megfelelni, akkor váltani kell. Ha megfelelt a megbeszélteknek, akkor hagyjátok dolgozni. Ne akarjátok megszabni ki miért játszott, vagy ki miért nem. Abban az esetben, ha a megbeszélteket létrehozza! Hiszen akkor megfelelt az elvárásoknak. Ki, hogy viselkedik a pálya mellett az nem a ti dolgotok. Az és kizárólag az edző dolga, mert különböző habitusúak vannak. Az egyik kiabál, a másik csendben figyeli az eseményeket. Ti a forgatókönyv írók vagytok. Az edzők a rendezők. A játékosok a főszereplők!
Szakma : Ne gondolt azt, hogy te vagy a megváltó. Azt sem, hogy csak és kizárólag te csinálod jól a dolgod. Lesznek mindig olyanok, akik másképpen látják a dolgokat. Add át a tudásod a másik félnek, mert nem élsz örökké! Ha igazán a szakma mellett vagy, akkor segíted a másikat! Nem baj, hogy erősebb lesz tőle, mert akkor te is rá vagy kényszerítve, hogy te még jobb legyél! Talán még fontosabb, hogy maga a sportág is profitál belőle! Ha ellenségképet állítunk magunk elé, akkor te nem a futsalért dolgozol, hanem saját magadért! Meg kell változnunk azért, hogy minden úgy mükődjön ahogy kell. Képes vagy rá? Döntsd el saját magad.
Játékosok:
Egy dolgotok van, hogy magatokból kihozzátok a legjobbat. Ettől lesztek sikeresek, ettől lesznek mások is sikeresek. Ha folyamatosan megvéded magadat, hogy miért vagy sikertelen, akkor az azt jelenti, hogy te másoktól függsz. Saját magatoktól függtök a pályán. A képességeitek határoznak meg titeket. Amikor erre rájöttök, akkor lesztek igazán jók! A képességeitek behatároltak, de abból hozd ki a maximumot. Azt harcold ki, hogy felfigyeljenek rád! Ha ezt nem teszed meg kevés sikered lesz!
Befejezés :
Bárkivel hajlandó vagyok a leírtakat megbeszélni akár nyilvánosan, akár magánemberként. Bárki, aki azt gondolja, hogy felakarom hívni a figyelmet magamra az nagyon messze áll az igazságtól. Hiszen amikor benne voltam, akkor is boldog voltam és most is az vagyok-. Ha valaki úgy gondolja, hogy elnyomva érzem magam, nagyon messze áll az igazságtól. Ha valaki úgy gondolja, hogy ezek a dolgok nem igazak, nagyon messze áll az igazságtól. Ha valaki úgy gondolja csak és kizárólag itt engem olvasott, nagyon messze jár az igazságtól! Ha valaki ebben az írásban magára ismert az nem a véletlen műve ő az igazságot látta meg!
Köszönet azoknak az embereknek, akik féltenek, köszönet azoknak, akik támogatnak és azoknak is, akik ezt nem jó szemmel nézik!
Ki az, aki készen áll arra, hogy ebből a zsákutcából kivezesse a sportágat? Ki az, aki belátja azt, hogy bennünk van a hiba? Ki az, aki képes megváltoztatni a gondolkodását a sportágért? Ki az, aki belátja, mi miért nem változott? A válasz a ti kezetekben van!
Szeretném, hogy változzanak a magyar futsal eredményei, mert az azt jelentené, hogy mi is változtunk! Nekem tökmindegy, hogy velem vagy nélkülem! Csak változzon! Hiszek benne!? Ez az én titkom marad!
Továbbra is HAJRÁ MAGYAR FUTSAL
- Madarász "Madi" János -
