Csúcsrangadó az alapszakasz győzelemért!
2018.02.23 | 11:23
Csúcsrangadó az alapszakasz győzelemért!  MVFC BERETTYÓÚJFALU – RÁBA ETO 2018-02-23 18:30 Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvénycsarnok A Mezei-Vill sokáig toronymagasan vezette a bajnokságot, de idegenben jött néhány váratlan vereség, és pontvesztés, és a magára találó Győr visszavette az első helyet. Trencsényiék legutóbb gól nélküli döntetlent játszottak Veszprémben, míg az ETO, ha nehezen is, de legyőzte az Aramist, és ezzel egy ponttal megelőzte bajnoki riválisát. Három fordulóval a vége előtt így hatványozottan fontos a péntek esti rangadó, hiszen aki nyer, az nagy lépést tehet az alapszakasz győzelemért. Ami a vendégeket illeti, ők már döntetlen esetén is révbe érhetnek. A Mezei eddig hazai környezetben nem hibázott, összes otthoni meccsét magabiztosan hozta, mindössze egy alkalommal volt veszélyben a győzelme. Az ETO mindössze egyszer kapott ki idegenben, még a szezon elején Szombathelyen. Ami nehezíti a dolgukat, hogy Juanra még mindig eltiltását tölti, akinek hiánya legutóbb is erősen érződött. Ennek ellenére a címvédő képes lehet olyan eredményre, amivel megtartható első hely. Egyébként, hogy ki zárja az élen az alapszakaszt azért lényeges, mert amennyiben a középszakasz utána ez a két csapat játszaná a bajnoki döntőt, az kezdhet hazai pályán, aki előrébb zárja az alapszakaszt, ami nagy előny lehet a három győztes meccsig tartó párharcban.    FTC FUTSAL FISHER KLÍMA – FUTSAL CLUB VESZPRÉM 2018-02-23 20:30 Népliget, Elek Gyula Aréna Nehéz két héten van túl a Ferencváros. 11 nap alatt ez lesz az ötödik tétmeccse, hiszen a bajnokikon kívül két kupameccset is kellett játszania. A kupameccsekben sok örömük nem lehetett, hiszen kettős vereséggel estek ki a Csömörrel szemben. Ezen viszont már nincs idő rágódni, mert rögtön itt a Veszprém elleni bajnoki. A két fél nem rég találkozott, ahol egy hihetetlen hajrával fordított a Madarász legénység, egy veszni látszó meccsen. A vendégek jó formában mondhatják magukat, az előző játéknapon pontot szereztek a Mezei ellen, ahol közelebb álltak a győzelemhez. Ráadásul ők lehetnek a frissebbek, hiszen ők hétfő óta a megszokott módon készülhettek a péntek estére. A Fradi pályára lépett hétfőn is, ráadásul messzire kellett utazniuk, hiszen a Nyírgyulaj volt az ellenfél. Akkor kissé tartalékosak voltak a zöld-fehérek, de most mindenkire számíthat Sáfár mester, ami döntő lehet az összecsapáson. Nagy kérdés, hogy mennyire lesznek fáradtak a vendéglátók az elmúlt meccsek után. Amennyiben sikerül felülkerekedni a fásultságon, jó esélyük lehet az idegenben nem túl acélos veszprémiek ellen.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Kistarcsa Futsal - Aramis SE (2022.05.23, stream)
2022.05.23 | 11:19
Aramis SE - TFSE-BeStrong (2022.05.16, stream)
2022.05.16 | 10:07

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.05.21 | 11:00
2022.05.02 | 21:54
2022.04.12 | 11:30
2022.04.11 | 01:00
2022.04.09 | 08:19
Férfi válogatott
2022.03.15 | 07:55
Támogatóink

Partnereink