Csoda kell a Csengernek a felsőházhoz; dobogón a Maglód
2021.03.02 | 11:00
Csoda kell a Csengernek a felsőházhoz; dobogón a Maglód

Mádi pontvesztésével a Csenger nagyon nehéz helyzetbe került a felsőházi harcban, a Berettyóújfalu II viszont bravúros idegenbeli győzelmével belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba – de még nem nyugodhat meg. A másik három találkozón a Kincsem, a Maglód és a Kistarcsa is behúzta a kötelező három pontot.

Tét nélküli volt a Nyírbátor és a Kincsem összecsapása, ezért a két csapat összehozott egy fordulatos, gólgazdag mérkőzést, amelyen 16 gól született, és a vendégek vitték el a három pontot. Jó hír, hogy Laczkó Milán újra pályára tudott lépni, és rögtön négy gólt is szerzett! A Kincsem a második, a Nyírbátor a kilencedik helyen zárja az alapszakaszt.

Az első félidő végén 4-1-re vezetett a Csenger Mádon, de a hazaiak a második félidőben egyenlíteni tudtak, így nagy szívességet tettek a hétfői ellenfél riválisainak. A Csenger ezzel nagyon nehéz helyzetbe került, a listavezető Kistarcsa ellen kell pontot, de inkább pontokat szereznie a felsőházhoz. A Mád már biztosan nyolcadik lesz.

A múlt héten nehéz helyzetbe hozta magát a Berettyóújfalu II, de most sima győzelmet aratott Gyöngyösön, ezzel megtartotta a sanszát a felsőházra. Az MVFC II számára véget ért az alapszakasz, a jövő héten szabadnapos, ahhoz, hogy maradjon az első hatban, az kell, hogy a Csenger ne nyerjen a Kistarcsa ellen, az ezúttal a kapusát elvesztő Gyöngyösnek pedig a Kartal ellen kell pont nélkül maradnia, de mivel az ellenfeleknek ott már nem lesz tét, nem kizárt ez a forgatókönyv.

Dobogóra lépett a Maglód, miután nagy különbséggel, 9-1-re nyert Miskolcon az ötgólos Simon Zsolt vezérletével. A Maglód így várhatóan harmadikként zárja az alapszakaszt, mivel a jövő héten a Nyírbátorral játszik, míg a Miskolc a záró fordulóban a Nyírség ellen még kiharcolhatja a 10. helyet.

Kevés tétje volt a Kistarcsa-Kartal találkozónak, a listavezető 7-2-re nyert, a góllövőlistát vezető Barabás Ádám újabb három találatával már 51-nél jár, a Kartal viszont így már szinte biztosan nem lesz dobogós, és a Gyöngyös ellen még a negyedik helyét is meg kell védenie – de biztosan felsőházas lesz.

FÉRFI FUTSAL NB II, KELETI CSOPORT, 21. FORDULÓ

NYÍRBÁTOR – KINCSEM 7-9
(Vörös (öngól), Pálvölgyi 2, Somogyi, Molnár, Gömze, ill. Lovasi 3, Laczkó 4, Ficsor, Vörös)
MÁD – CSENGER 4-4 (Titkó 2, Mirki, Balogh, ill. Rigó, Gaál 2, Katona)
GYÖNGYÖS – BERETTYÓÚJFALU II 0-4 (Rézműves, Szatmári, Nagy 2)
MISKOLC – MAGLÓD 1-9 (Balla, ill. Simon 5, Seregy, Vékei, Vadászi, Petric)
KISTARCSA – KARTAL 7-2 (Barabás Á. 3, Dolhai, Besnyő, Méhes 2, ill. Barabás M., Gregus)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink