Csenger siker a Maglód elleni rangadón
2023.01.25 | 12:17
Csenger siker a Maglód elleni rangadón

Igazi rangadót rendeztek a másodosztály keleti csoportjában, ahol az alapszakasz-győzelemre pályázó Csenger és Maglód találkozott. Egy pont volt a két csapat között a tabellán, így igazi hatpontos mérkőzésre került sor.

Sokáig nem ismerkedtek a csapatok, hiszen a vendéglátók már az első percben megszerezték a vezetést. A Maglód első találata sem váratott sokáig, hiszen a negyedik percben egyenlítettek. A folytatásban kiegyenlített volt a játék, de a nagyobb helyzetek a vendégek előtt adódtak, és a félidő közepén meg is szerezték a vezetést. Előnyük nekik sem tartott sokáig, mert a csengeriek a hajrában egalizáltak, így döntetlennel mehettek szünetre a csapatok.

A másik félidő aztán még nagyobb izgalmakat hozott, ahol volt minden, ami egy futsal meccsen előfordulhat. Ismét a Maglód szerzett vezetést. MAjd néhány perc elteltével Forgács játékvezető lépett elő főszereplővé. Egy vendég szabálytalanság után nem a faultot elkövetően mutatta fel a sárga lapot, hanem Kalinának, akinek volt már egy, így a kiállítás sorsára jutott, így emberhátrányba kerültek. A hazaiak kockáztatva levitték a kapust, és 5 a 3 ellen támadtak, de egy labdavesztés után Csorvási is piros lapot kapott, így három-három mezőnyjátékossal folytatták a csapatok, amiben a vendégek bizonyultak a jobbnak, így megduplázták az előnyüket. Mivel az ő kiállításuk ráadásul hamarabb járt le, támadhattak emberelőnyben, de csak kapufáig jutottak, ami megbosszulta magát, mert egy szerencsés góllal szépített a Csenger. A hajrában a vendéglátók minden egy lapra feltéve vészkapussal támadtak, amiből sikerült is az egyenlítés. Ezzel nem elégedtek meg Szilágyi Sándor fiai, és tovább kockáztatták, ami a végén bejött, hiszen újabb 5 a 4-es góllal megszerezték a győztes találatot.

Igazi rangadó volt a javából, sok fordulattal, kár hogy a játékvezetés nem tudott ehhez felnőni. Ezzel a győzelemmel ismét a Csenger áll az élen, de még a Maglódnak is van esélye, hiszen mindössze két pont a hátránya.

CSENGER FUTSAL - MAGLÓDI TC 5-4 (2-2)
Csenger, 200 néző
Játékvezetők: Szabó P., Forgács K., Szabó Sz.

Csenger: Makai – Mándi,, Bakó, Lengyel, Bodó
Cserék: Cseke, Fejes, Barcsay, Csorvási, Balogh, Zár
Vezetőedző: Szilágyi Sándor

Maglód: Szacskó - Sereghy, Vékei, PEtric, Papp
Cserék: Jenei, Érsek, Horváth, Kalina, Németh
vezetőedző: Németh Gusztáv

Sárga lap: Bakó, Barcsay illetve Sereghy, Papp, Németh, Jenei

Piros lap: Csorvási illetve Kalina

Gólszerzők: Barcsay (2), Mándi, Lengyel, Jenei (öngól) ill. Kalina, Sereghy, Érsek, Jenei

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink